Bizony, néha nekem is kell egy kis bulika, csakhogy ne foglalkozzak azzal, hogy mi van itthon. Mondjuk baromi vicces történet alakult ki belőle.

Elindulok időben, ahogy számoltam, hogy tökre odaérek Népligethez. Áh, dehogy! Ne várjam, hogy az úgy megy, ahogy én akarom! Fogta magát a metró, és meghalt a Nagyvárad térnél. Én meg ott ülök, hogy most úristen, bassza meg, elkések, nem várnak meg, nem fogok odaérni, mert 2 éve jártam a BP Parkban utoljára, a telefonom előzőleg egy-két nappal „véletlenül” megúsztattam a fürdőkádban… szóval igen, éppen tök jó volt. Háromszor mondták be, hogy rövidesen megyünk tovább, addig türelmet kérek. Előttem ült egy csaj, és az meg szentségelt, hogy kinyírja az anyja, ha nem ér haza 10 percen belül, merthogy házisárkány, mellettem egy apuka már azon izélt, hogy kimegy, és megtolja a metrót, mert biztos kisiklott az egyik kereke, a 4-5-6 éves kisfia ott röhögött. Mondjuk én is, de nagyon nehéz volt megállni, hogy ezt senki se lássa…

Na de, mire felértem, közli egy bkv-s, hogy mehetünk vissza, elvontatták a rossz járatot. Nesze neked orosz metró, meg 10 ezres bérlet, a legtöbb jármű széteshet alattad… de mindegy, odaérek. Már mondtam ennek a jóasszonynak, hogy szar a metró, így is csak 10 percet késtem. Utálok késni! >.<

A végén egy tök cuki kis baráti társaság alakult ki, elvoltunk mindenkivel, aztán bementünk. Egész végig azon izéltem, hogy el ne hagyjam a jegyem, mert kb. senki sem hiszi el, hogy én Paddyra mentem, mert senki se nézi ki belőlem, hogy az ő zenéjük az nekem bejövős. De hát vannak nekem cuki kis barátosnőim, akik ajánlgatnak nekem zenét, és Paddyék is abba a ritka esetbe tartoznak, hogy már elsőre zenével, hanggal, mindennel együtt megfogtak, így jövő héten velük fogtok találkozni az Amy Loves Metal rovatban, minden tervem ellenére.

Egyetlen egy dolog nem tetszett csak, hogy baromi messze voltunk a színpadtól, sok magas ember beállt elém, és mivel nem bakancsban mentem, mert eladósorba tettem Sanyit meg Manyit, ezért még magasabb sem voltam. Valamelyik előttem levő még jól is rá is ugrott a jobb lábfejemre, hogy az fáj a mai napig is. Anya úgyis mindig vicceskedve mondja, hogy most már átérzem a fájdalmait… jó, de nekem nem tört el a csont, csak kurvára fáj :D.

Számlistát nem írtam (mivel bakker, légmemóriával?! ._.), de az összes kedvencem volt. Óriási buli volt, és nagyon remélem, hamar megyünk megint, mert nekem ez baromira nem volt elég. Az előzenekarokat meg se néztük, ők valahogy nem nyűgőztek le engem, de a többieket sem. 

Drága jó Margitom ezt mutatta elsőnek, ez volt a tipikus love at first hear:

Szóval ja, bármikor bárhogy bárhol kapható vagyok Paddy koncertre. Mert ez egy istentelenül überkirály zseniális buli volt! *-*

Volt ez pletyka, hogy így egyszerűen hárman, de akkor még csak az Amorphis lőtte be decembert magának. Most már hivatalos. Szívem szakad meg, hogy pont az Arénába…

Óriási probléma lépett fel ezügyben: no work, no money, no concerts. Bezzeg a Moonspell a Lacrimast most nem hozza magával >.>

Csakis én lehetek akkora állat, hogy a -1 fokban elindulok koncertre, de megérte. A világ legjobb érzése az, ha egy koncert megérte, erről már egy múltkori posztomban beszéltem. Odaérek három óra előtt két perccel, és jött mögöttem még négy srác is. Mondtam, oké, ez nem probléma, így is stabil első soros leszek, mert az úgy a legkirályabb. Kijön egy szőke csaj, hogy menjünk már a szabadtéri kapuhoz, mert ott lesz a beengedés, itt viszont majd kijönni lehet.

Elindultam körbe, erre kb. a felénél láttam, hogy ott jön az a négy srác velem szemben. Hátra arc, és irány a bolhapiac bejárata. Leszobroztam a kapu előtt, és örömködtem, hogy igen, első sor, ez az. Később hátrébb tolták az addigra max. 15 főre duzzadt tömeget, beállították négy-öt között a kordonokat, ahova beállítottak minket. Addigra már kezdte a hideg mindenkinek lefagyasztani a lábujjait, és ugye az acélbetét csak jobban rásegít, így a végén azon imádkoztunk, hogy érjünk be hamar. Néhány emberkével lespanoltam, aztán poénkodtunk, hogy Sabatonig biztos kiolvadunk.

A kedves szervezők 18:20-kor úgy gondolták, engedjük be az audienciát, mert akik képesek 3,5 órát fagyni egy koncertért, azok megérdemlik az első sort. Szóval, jegy elő, táska kinyit, aztán perforáció letép, és sprint. Kiderült, hogy még nem nyitották ki a termet, de elnéztem, a PeCsát olyan szinten felújították, hogy felüdülés volt az a sok fehér-vörös. Sűrűn akarom látni, szóval… :D. Odafutottunk a bejárathoz, ami a főbejárat mellett volt egyből, de már állt ott egy kordon, és két-három szekus, akik valamiért képesek voltak megvárni a fél hetet. Addigra összegyűlt egy tömeg, én meg ki akartam verekedni magam közülük úgy kb. mikrofonnal szemben… kordon elvesz, szalag levesz, sprint. És megint mikrofonnal szemben voltam kb. Úgy mentem Sabaton & Co-ra, hogy első sorba kerültem a legelső alkalommal.

Mi a titok? Hinni kell benne, időben kell érkezni (kapunyitás előtt 3-4 órával), és türelmesen ki kell várni a kapunyitást, akár fagyhalál, akár bőrolvasztó hőség van.

Mennyország, de szó szerint! 5 évet vártam erre a napra, mire végre egyáltalán azt mondhattam, hogy elvesztettem a Lacrimas-koncert szüzességem. Alig bírtam kivárni az indulást. Bár eleinte úgy tűnt, hogy nem lesz hol aludni, éjszakára lecsövezek valahol, nem is tudtam még, hogy mekkora kaland lesz itt.

Azt tudtam a fiaimról, hogy naaagyon közvetlenek, így azt mertem gondolni, hogy jó, akkor igyekszem a legeslegutolsó buszt elérni. Először a szervezők közölték, hogy hát jegy nincs, még csak pakoltak be a zenekarok (az enyéimet nem láttam, sőt, összekevertem a Nightmare gityósát Ollyval). Aztán eldöntöttem, hogy akkor kihúzom a szemem, mert állítólag az az erősségem, aztán megnéztem a FB-t, és akkor láttam, hogy Olly az nagyon nem lesz itt, mert orvosi tanácsra inkább kihagyja ezt a kettőt 20 éves pályafutása alatt. Mondtam oké, írtam neki egy Get well soont, aztán befejeztem a körmöm kifestését, mert mi az, hogy úgy megyek metal koncertre, hogy nem fekete.

Közben kijött az a tetűmocskos békávé a Dürer elé. Akkor láttam meg először életemben FB-n kívül Robot. És messziről kicsinek tűnt, szóval tökre megijedtem, hogy akkora mint én X”D. De mázlijuk volt, nem az ő buszukkal volt probléma, hanem a másik két zenekaréval, bár nem tudom, ki melyikkel ment, azt az egyet tudtam, hogy Robéké ilyen emeletes piros volt.

Kapunyitás után megkaptam a karszalagot, erre bemegyek abba a terembe, ahol kb. a bokámig ér a színpad, kordon nuku, és 2009-ben láttam utoljára. Bezony, Amanda boldogságszintje úgy az egekbe szökött. Elég kevesen voltunk, de én így leültem a mikrofonnal szemben Olly hiány miatt, és próbáltam feldolgozni, hogy az ötéves várakozásnak vége, a Before the Dawn c. sztorim ihletadóival fogok találkozni, és ahw.

Azonban volt egy kis csúsztatás, pont Olly miatt, így aki lekéste a Lacrimast, azt nagyon tudom sajnálni, de ez a Hammer Concerts hibája, mert miért akkor írják ki, hogy műsorváltozás van, mikor kb. mindenki suliban/melóban van, mert bizony sokan nem nézték meg a neten, hogy mi történt. Aki meg emiatt hibáztatja a zenekarokat, annak tudok egy helyet, ahol kidühöngheti magát. Tehát, először volt a Grailknights, ahogy eddig is, aztán volt a Lacrimas, utána a Nightmare és a Jaded Heart. Most nem tudom már, hogy lett volna eredetileg, de nem is ez a lényeg. Örültem neki, mert ezzel nőttek az esélyeim, hogy odaállhatok melléjük.

Szerintem a Grailknightsról nem is kellene írnom semmit, nézzétek meg inkább az alábbi klipet, merthogy ez elhangzott (Vöröske meg állandóan nézett, és pár nem metalhead bekörnyékezte őket, csak mert perfektül beszéltek németül – Amanda, tanulni kell!). Hatalmas bulit nyomtak, őrültek a németek, folyton még nekünk köszönte meg Zöldike XD, hogy mekkora hősök vagyunk. Figyelem, ha a Lordi a szörnymetal, akkor a Grailknights a lovag metal alapítóatyai!

Lement a Grailknights, majd elkezdtek hangolni. Várok tök izgatottan, aztán észrevettem Tonyt felsunnyogni a színpadra, és akkor már kezdett felmenni az egekbe a vérnyomásom. Megjött a másik tag is, Christoph, majd a tesója Clea, és hátranézve kiszúrtam Robot, és rimánodtam, hogy el ne ájuljak XD. De hát Holy Merlin, 2009 óta erről az estéről álmodoztam, és ahw. Azonnal bele is csaptak Olly nélkül a Dead to Me-be, és jókat vigyorogtam, hogy Rob párszor megtaposta a megrövidített számlistát. Meg is lepődtem, hogy egyet tettek csak ki, de eldöntöttem, hogy be fogom nyúlni. Számok között néha körbenéztem, hogy mi van, de kb. mögöttem volt két idősebb tag, akik úgy tudták a dalokat, mint én, a divatcsajok meg csak bólogatni tudtak… bassza már meg, én szégyelltem volna magam a helyükben. Mert hogy a másik két bandán egyáltalán nem voltak ott, az olyan biztos, minthogy olyan kincseim vannak, amik többnyire a külföldieknek szoktak lenni.

Eredetileg ez lett volna a számlista, ami át van húzva, azt Olly miatt törölték. Innen is még egyszer: get well soon! (kb. egy a millióhoz az esélye, hogy ezt olvassák, de ki tudja xD).

(*= megcserélték)

Nyolc darab számot kaptam csak összesen… de az a nyolc dal, az tökéletes volt. Megvolt mindenkivel a kontakt, még Robbal is, sikerült „néha” összenéznünk, mert sajnos nem sűrűn volt nyitva a szeme, de annyi baj legyen. Mikor kellett, láttam. Nyolc dal alatt rájöttem, hogy igencsak nagy az esélye, hogy jöjjenek megint (valaki legyen cuki, és hívja el, mert nagy kiruccanás nekem a külföldi út), mert szeretik Pestet, ja és nehogy elfussunk már, mert ők kint lesznek. Nem kellett félteni engem.

Megszereztem a számlistát, majd kb. 5-6 percnyi bóklászás után odatévedtem a 4-ből három taghoz (Tonyt elhagytam valahol, de legalább van még egy indokom, amiért nem szabad még egy LP bulit kihagynom, tök mindegy, hol lesz). Bátorkodtam először a számlistát odanyomni eléjük, erre megkérdezi tőlem a jó magas emberem (van vagy 180, szóval feleslegesen aggódtam), hogy hívnak. Mondom Amanda. És ráírta nekem, kimondottan névre szólóan!

Aztán a képek. Baromi boldog voltam. Becsatlakozott még a dobos is a képbe, szóval menő, de el kell kapnom a basszerost is, szóval még egy indok, hogy kötelező a következőn ott lennem.

Várok pár percet, gyakorlatilag az istencsászárkirálynői állapotomban rájöttem, hogy kell még egy. Nagy nehezen kinyögöm neki lent a bárpultnál (és nem Jack Danielst kért? Ugyanolyan póló volt rajtam!), hogy bocsi, rossz lett a kép, kérek szépen még egyet. És kaptam ^^. Megköszöntem németül, és elinaltam, mint egy nyuszi. Most na, ritkán van ilyen lehetőség, és szokásomhoz híven úgy viselkedek mint egy idióta tinilány. Jobb lett, de nem vállalható, mert a karom rajta szörnyű… de legközelebb ilyen már nem lesz!

Még ácsorogtam kint egy kicsit, néztem a Vöröskét, hogy ez milyen jól néz ki, mennyire kellene, hogy németül tudjak stb. Majd úgy döntöttem, hogy benézek még a Nightmare-re. Amit hallottam, az kurvajó volt, szóval nemsokára be kell szereznem a lemezeiket. Pechemre az utolsó három számra értem be, de bah… volt fontosabb dolgom is ^^.

Aztán a Jaded Heart volt az, akiktől egy olyan számot hallottam, ami akkor nem tetszett, de megjegyeztem már magamnak, ne egy számból vonjak le következtetést. Mondjuk nem maradtunk sokat, mert ha már így alakult az este, akkor sajnos hamar haza kellett jönnöm, de legközelebb felteszem ezt a bandát a buszra, aztán see you soon next time, as soon as possible ^^!!!

Így 12 év után végre sikerült egy hazai HIM bulin is ott lennem, amiről később kiderült, hogy nem bántam meg, hogy mentem, ahogy azt sem, hogy nem késő délután mentem oda, hanem a kora délutáni órákban. A hőség ellenére igenis bakancsban mentem, mert minden metal koncertre így érdemes járni, és bárki bármit mond, a HIM az metal, még akkor is, ha szerintem az utolsó két albumjuk nem nagyon közelít hozzá. A „gót” jelzőt pedig nagyon sürgősen le kell szedni róluk, paljon kiitoksia.

Az előzenekart eddig sem szerettem, ez a kényszer fél óra, amit el kellett töltenem, igazából kibírható volt, mivel olvastam, vagy öcsém telefonján Fruit Ninja-ztam. Azt pedig nem tudom elhinni, hogy Villééknek ennyire nincs ízlésük, hogy egy az ő zenéjükhöz közel sem hasonlító zenekart választottak. Ha lenne még a Gyöngyvér, vagy a Garden of Eden, ők illettek volna oda. Egyetlen rajongót sem akarok megbántani, de nekem semmi maradandót nem adtak.

És akkor a lényeg: a HIM.

Mondjuk úgy, hogy igen, a hatodik buli az majdnem vízválasztó, de ha én így korán reggel már le tudom írni az elmúlt 12 óra eseményeit, akkor valószínűleg aludtam 3-4 órát, érzem, hogy fáj a nyakam és a lábam, de megérte ❤. Életművész vagyok, ezt az érzést, hogy ez miért jó, nem lehet megmagyarázni. De egyszer megpróbálom leírni, miért mondom azt, hogy istentelenül imádok rock/metal koncertekre járni.

Történet szerint én négykor indultam itthonról. Változatosság kedvéért Zombie-mmal mentem, és ő hozott egy srácot, akiért mennünk kellett. Olyan hat körül érhettünk a volt ZP, mostanra Barba Negra Track mellé, ahol elvileg kannás boroztunk volna, csak az én gyógyszereim nem nagyon szeretik az alkoholt (köhögésre még szedek egyet), így kihagytam, de azért egy Angry Birdsös energiaital lecsúszott 😀 A mellettünk levő csoport meghívott minket, hogy igyunk már együtt. Ezért jó ilyen bulikra menni, még ha egyedül is mész, van kivel lespanolni, és bulizni egy nagyot. Végül mi előbb mentünk be, mert mégiscsak jobban hangzott a Rómeó Vérzik, mint a Sunset (bocsi srácok!). Nagyjából a 3-4. sorig jutottunk, a szokásos „Depire-kell-járnunk” osztag már befoglalta az első sort, de így is állat volt, azonnal szerelmes lettem a RV-be ❤. Legközelebb el lehet cibálni bármelyikre, ami Pesten van, ez figyelmeztetés volt.