Hy darlings! ♥ \m/

Tudom, hogy mostanában nem arról vagyok híres, hogy naponta posztolok valamit – nem is én lennék – de bizonyára észrevettétek, amint betöltitek az oldalt, nem a megszokott link fogad titeket, hanem egy új cím, a Mysteries of the Night. Már a blog Facebook oldalán is ezt kezdtem el használni még annak idején, ami gyakorlatilag a Nox Arcana angol nyelvű megfelelője.

Sok változás ugyan nem lesz a blogon, még ha 2020 elég jó évnek is tűnik nekem így év vége felé. Viszont annyiszor megígértem már, hogy minden év más lesz, hogy most nem teszek ígéretet. Tudjátok mit? Legyen, amilyennek lennie kell, a fontosabb momentumokról úgyis kapni fogtok bejegyzést, képeket, meg amit jónak látok.

Kérdezhetitek magatokban, hogy miért ragaszkodtam ehhez a névhez, ha csak másik nyelvet is választottam?
» Először is azért, mert évek óta hozzám párosítják a nevet, és mivel nem voltam hajlandó jogi dolgokba vonulni a névhasználatért, ezért döntöttem az angol megfelelőjénél. Mr. Vargo nem fog annyira szerephez jutni, mint korábban, de ettől függetlenül minden újdonságról be fogok nektek számolni, hiszen 1-2 évente mégiscsak új albumot ad ki (vagy készülhet még a Cabinet of Doctor Arcana-hoz folytatás).
» A fejléc is meg fog változni, mert bár még mindig SILPP vagyok, a srácok maximálisan élvezhetik a támogatásomat úgy is, hogy nem kezdek el vitatkozni sem Oliverrel, sem Tonyval a jogdíjak miatt (a koncertbeszámolók mások, ott tényleg a saját képeimre vannak jogaim), de azt lehet úgyis, hogy nem teszem őket előtérbe. Ezért inkább titokban tartom, mi lesz később :D.
» A névváltoztatáshoz egyelőre nem tervezek arcot vállalni, mert mint korábban kifejtettem, nem tudnék megbirkózni bármivel, ha bármi is változna.
» A cím nem egy hónapig szól, és innen is millió puszi annak a drágalátos Ninaa-nak, akinél az egyik törzsvásárló vagyok :D, mert ő segített ebben, hogy ez a kis vágyálmom teljesülhessen.
» Névválasztáskor gondolkodtam a Night’s Mysteries, a Moonshadow, valamint a Dark Nights címen is, de ezek valahogy a közelébe se jutottak ahhoz, amit a MotN-nál éreztem.
» Az, hogy a rovatok felélesztéséhez mikor érek, lövésem sincs, egyelőre azon vagyok, hogyha visszalapoztok, találjatok ott képeket is. Néhol még flaunt-os linkek vannak.
» Újak lesznek, mert vannak terveim, de akik régebb óta követnek, tudhatják, hogy addig nincs előre, amíg hátul nincs rend. A maximalista úristenemet nekem, tudom . _ . Kérdezhetitek, miért olyan fontos ez? Mert trehányság, ha a korábbi bejegyzéseidre évente két alkalommal nem nézel rá, hogy minden rendben van-e még vele. Legalábbis én trehánynak tartom magammal szemben, ha félkész munkát adok ki a kezemből.
» Nem tervezek havonta designt váltani, mint anno a G-Portálon (ezt a külsőt se kaptam olyan régen), viszont mivel ez már majdnem a harmadik lépcsőfok, így megpróbálom „hivatalosabban” tartani mind a külsőt, mind a tartalmat.

Hy darlings! ♥ \m/

Majdnem is elfeledkeztem erről a csoda jó találkozóról, ami ugyan lehetetlen időpontban volt (sokan sajnos nem tudtak eljönni, mert előző nap dolgoztak, vagy aznap is dolgoztak), de annál családiasabb hangulatot teremtettünk. Képeket nem hoznék a személyi jogok miatt.

Kicsit késtem, mert az a csudálatos BKV megkeserítette az életem – nem igaz, sminkeltem.
Először majdnem azt hittem, hogy rossz helyre is megyek, mert nem egy Alexandra van, de a legnagyobb tényleg ott van a Nyugatinál. Három másik lányzóval mentem, és a végén a kötetlen beszélgetésnél azért mindannyian jól elbeszélgettünk így nem volt olyan feszült a hangulat.

Kicsivel négy után kezdtünk, ahol először Andival, a sorozat fordítójával volt egy rövidke interjú, így én is megtudhattam olyanokat, amiket eddig nem tudtam róla, pedig oda meg vissza vagyok a fordítási stílusáért, és beigazolódott a sejtelmem, valóban néhány fogalmat neki köszönhetünk, nem pedig a kiadónak. Innen is sok puszi érte.
Utána volt egy rövid kvíz, ahol azért szorosan a legjobb háromban voltam, és kiderült, nem csak én vagyok az egyetlen, akinek Phury a kedvenc testvére – és Rehvenge a kedvenc nem testvére. Kár, hogy pont azok a lányok mentek el előbb, mert nem tudtam miért bővebben kifejteni, hogy miért. Egyébként, furcsán egyszerre ugyanúgy gondoltuk: igaz, hogy Phury könyve a drogos vonallal kicsit mélyebbre repítette a szériát, de szegény annyira egy meg nem értett karakter, egy annyira elhanyagolt karakter, hogy azt elmondani nem tudom. De amit abban véghez vitt, mikor felszabadította a Kiválasztottakat, és egy nőnél kötelezte el magát, az mindent visz. Még mindig irigy vagyok Cormiára, igen.

És persze, arra nem jutott idő, hogy kivesézzük, Jane miért maradhatott életben, ha szegény Wellsie-nek és a kisfiuknak mennie kellett. Ezért még mindig orrolok Wardra, de majd lesz egy FTT-update, mert egyik lányzó szerint, amint végzek a Kiválasztottal, akkor totál másképp fogom látni őket. Annyi biztos, hogy Qhuinnt szeretném seggbe rúgni egy párszor, amiért ekkora állat, de ez már spoiler.

Utána dedikáltathattuk a könyveinket – nálam csak a Kiválasztott volt, mert milyen lett volna odavinni az egész sorozatot, hogy Andi pls, légy oly drága. De majd apránként remélem :D. Igazán nagy akkor lenne, ha Warden anyánk egyszer egy ilyenen részt vehetne, de sajnos, mivel fél a repüléstől, erre sok esélyt nem látok, arra viszont annál többet, hogy majd az egyik áprilisi könyvbemutatóján én részt vehessek – nagy álmom találkozni Warddal, igen.

A találkozó alatt találtunk egy poloskaszerű tárgyat (nem a bogarat), meg egyszer ki is ment az áram, így mindannyian egyszerre gondoltunk: Vishous végig hallgatta a találkozót, mert tud magyarul (a 16 nyelv közül esélytelen, hogy pont a magyar ne legyen ott), és már vártuk a nagy dübörgő lépteket, de nem akartak minket meglepni. Meg nem is azért sikítoztunk volna, hogy úristen, mekkora palik ezek, hanem hogy LÉTEZNEK A TESTVÉREK, és ASDFGHJKLÉ * – * #phurycankidnapme #orrevhenge #ortogether #nemvagyokvalogatos

A végén azért szerencsére úgy döntöttünk, hogy később lesz még ilyen, mikor jobb lesz az idő, és akkor akár egy pikniket is összedobhatnánk, mert akkor még Andi is újra eljönne, mert nagyon szeret találkozni velünk, olvasókkal. Mondjuk addigra ki jön majd a The Thief is.

Hy darlings! ♥ \m/

Egy jó ideje már érlelődött bennem egy poszt, ami szerint ideje lenne megmutatnom, hogy kik azok a YouTuberek, akik munkásságát heti rendszerességgel követem. Sokan nem lesznek, így se győzöm az ajánlóból törölni azokat, akik nem voltak szimpatikusak nekem… na de, mindegy is. A zenekarok csatornáit hadd ne kezdjem ide sorolni, mert abból rengeteg van, és nem lenne elég nap rá, hogy mindet bemutassam X”D.

Radics Peti

Kivel mással kezdhetném ezt az aranyos listát, mint fajtársammal? Radics Petit a szinkronparódiái miatt lehet ismerni, az újabb generáció azonban a Facebook-idiótákból ismerhetik, ami szerintem elég szomorú, mert bár vicces, ahogy a karaktereket megszemélyesíti, az a rögvalóság, amit ott láthatunk. Teljesen jogos, hogy nem „keresi” többet, mert az a felháborító, hogy ilyen dolgok léteznek. És egyet is értek vele. Nagyra tartom, amiért kitart az elvei mellett, és próbálja a nézőit a helyes úton tartani (vagy terelni)?
Ugyanakkor, még ha reklámoznia is kell, azt is humorosan, szellemesen teszi, így észre sem veszed, hogy mutatni akar valamit. Egy nagyon kreatív, tehetséges emberről van szó, akit úgy kell elfogadni, ahogy van. Ha mindenki túljut azon, hogy elereszt néha egy-két káromkodást (pedig nem szokott), akkor egy nagyon szerethető figurát ismerhettek meg.
Mindenképpen ajánlom, hogy először a Hitler tanár úr paródiáival kezdjétek, valamint a Heti Vlog sorozata is figyelemre méltó. Főleg ez, és ez a videó az, ami miatt rendkívül tisztelem ezt az embert.

Néha van úgy hogy félre kell tenned a világot, hogy el tudj merülni a sajátodban! Hogy emlékezz arra ki vagy, honnan jöttél s hova akarsz eljutni…
Radics Peti | 2018

A(z egyik) kedvenc videóm tőle:

Hy darlings! ♥ \m/

Most végre akadt egy kis időm írni, hogy mi a helyzet velem kapcsolatban. Most, hogy túl vagyok a szülinapomon (meg három húzós napon a munkahelyemen), volt időm magammal foglalkozni, meg a kis lelki békémet helyrerakni.

Bár annak rettenetesen örülök, hogy végre itt a hűvösebb idő, legálisan lehet feketét hordani anélkül, hogy megkérdeznék, kinek a temetésére készülök, sokáig nem tudom élvezni. Javarészt reggel látni, de akkor is inkább bambulok ki a fejemből, és nem foglalkozom azzal, mi van körülöttem.
Többnyire 3-2 felállásban dolgozok, mivel kevesen vagyunk, ezért a harmadik napomon rendszerint szeretném nemes egyszerűséggel túlélni a rám váró órákat. Nem mondom, hogy nem szeretem, amit csinálok, de szellemileg nagyon meg tud terhelni. Utazás alatt sajnos nem áll rá az agyam, hogy milyen posztokat tervezzek a blogomra, vagy kell-e fotóznom valamit, amit esetleg még nem.

A szülinapi posztomban már említettem, nem éreztem semmi különlegeset abban, hogy eggyel közelebb vagyok a koporsóhoz. Minden jó, és magamban sem érzek újdonságot.
Tavaly június óta ugyan változtam pár dologban, és ezt főleg ezen a munkahelyen fedeztem fel, mikor hazafelé robogott velem a busz. Kitartóbb vagyok; nem félek minden embertől, mivel akar éppen megsérteni; hajt a vágy, hogy jól végezzem a rám kiszabott feladatot. Jó közösségben dolgozom, nincs furkálás a hátam mögött, és ha bármi olyan gond is van, akkor azt meg lehet rögtön beszélni, nem kell időpontot keríteni. Ez vice versa is működik.

Vannak aprócska terveim is, mind a blogot érintve, mind a blogon kívüli életem, de azt hiszem, az utóbbi kihatással van az előbbire, mert valamiről mindig kell írnom. Ha nem ide, akkor máshova.

Kezdeném azzal, ami a blogot érinti:
Mint láthatjátok, néhány állandó rovat eltűnt, aminek részben az volt az oka, hogy egy lusta dög voltam.
Az Amy Loves Metalba nem kerestem újabbakat, a HOG Reviews helyett pedig foglyul ejtett a Sims 2.
» Ezeknek véget kell vetnem, mert a HOG Reviews szerencsére úgy néz ki, lehet mit találni, csak pont pénteken nem tudom megjelentetni az adott posztot. Az ok egyszerű: van, hogy nem aznap vagyok szabad. Ha előtte/utána vagyok szabad, nincs elérhető játék. Nehéz ezt a kettőt összeegyeztetni, de egyik készítőcsapat sem gondol rám.
» Az Amy Loves Metalt pedig nem akartam annyiban befejezni, ahol. Csak azt sem akarom, hogy olyan zenekarokat mutassak be, akiknek 1-1 dala megtetszett, és ajánlós rovat legyen. Félig-meddig ajánlani is akarnám a bandákat, de azt úgy nem lehet, hogy csak a rovat kedvéért. Valamennyire legyen köthető hozzám. Ennyi erővel akkor megcsinálhatnám a bandaismertetőt, mint a Metal Daysnél fénykorában…
» A Polyvore ugye eltűnt, és találtam is egy oldalt, ami hasonlít rá, de én hülye abszolút nem mentettem el… de nemrég mikor Ivett blogján barangoltam, akkor rátaláltam megint, úgyhogy nem kizárt, hogy nemsokára ismét láthatjátok a „csodakölteményeket”, amiket egy-egy dalcímre alkotok. Mert miért is ne?
» Az Olvasónaplót direkt hagytam félbe, mert nincs úgy időm olvasni, miközben a blogom a romokból építi el magát, mint Budapest a nagy bombázások után, és hiába érdekel megannyi kötet, ha 1.) nincs a birtokomban 2.) telefonon utálok olvasni 3.) nincs könyvtár a közelemben, hogy kikölcsönözzem 3.B.) akkor se lenne úgy időm, ha kikölcsönöztem.
» A Sims kihívásból nem tudom hirtelen, mennyi rész van hátra, de erről majd a csak a kihívásra vonatkozó posztomban olvashattok.
» A sorozat és filmajánlók sem tűntek el, mert most, hogy van előre egy hónapra való beosztásom, tudnék rá időt szakítani… csak még mindig az a bajom magammal, hogy egyszerre akarok mindent, és nem osztom be, mikor melyik napon mit akarnék csinálni. Shame on me, I know (and Will Forever Know).
Szerencsére, a Sunday best of rendületlenül megy, így amiatt nem kell aggódnotok, hogy egyhamar véget érne.

És akkor most az, ami inkább rám tartozik, és nem csak az év maradék hónapjaira érvényes:
» Készülni lelkileg a Lacrimas-koncertre. Atyaég, ahogy elnéztem a legutóbbi orosz bulis képeket, szinte féltékeny voltam, hogy ők már láthatták azt az energiát, amire nekem még várnom kell. Feltéve, ha Julian akkor is hajlandó lemerészkedni a közösségbe. Mondjuk, sokan szerintem ki fognak utálni engem az első sorból, mert nem kimondottan Jyrkiék miatt megyek.
» Kideríteni, miért vagyok ennyire fáradékony. Van egy sejtelmem, miért, de jó lenne nem az internettől, hanem egy szakembertől megtudni. Ha rákeresnék az interneten, tuti az jönne ki, hogy valami rejtett betegségem van, amiben meg fogok halni pár hónapon belül. Azt tudom, hogy kicsit vashiányos vagyok, és talán ez lehet az oka, de nem mernék erre fogadni.
» Megtervezni a szobaátalakító-projektet. Mindössze 8 négyzetméteren élem szabadidős napjaimat, és mivel a könyvespolc rá van erősítve a falra, van egy nagy üres terem, amivel sok mindent nem lehet tenni, mint fölfelé építkezni. 5 éves korom óta álmom, hogy legyen galériaágyam, így ha nem is idén, de a jövő év első három hónapjában megvalósítom a tervem. De akkor már szerzek gardróbot is, sarokasztalt is (szintén gyerekkori álmom).
» Felturbózni a gépem. Beszéltem egy informatikus ismerősömmel, aki rávilágított, hogy valószínűleg nem csak az a gépem baja, hogy mindössze 4 gigás a ramja. A videókártya sem megfelelő, főleg a Sims 3 esetében. Biztos észrevettétek, hogy a grafika nem a legjobb a képeken, a Passion Paradise effekt mellett is, mikor manapság már a kisiskolások is okostelefonnal járnak.
» Teljessé tenni a Cole- és Hamilton sorozataimat. 2019 ilyen téren számomra nagyon jó év volt. Gena Showalter sorozata, az Alvilág urai mind a 8 kötete a polcomon csücsül, valamint Lara Adrian Éjfél szülöttei szériájából is sikeresen megszereztem azt a kettőt, ami szintén akkor került ki, mikor a kiadó becsődölt. Sajnos, hiába adta ki a Könyvmolyképző a 8. részt, több nem fog megjelenni magyarul, így arra a sorsra jutott, mint a Cal Leandros sorozat… lassan tényleg nekem kéne kiadót alapítanom. Na de, ha már szóba került a két hölgy: mindkettőét nehéz megszerezni, főleg azokat, amiket még 2010 környékén adott ki a kiadó. Ha mégis, akkor húzós egy összeggel.
» Lecserélni végre a telefonom. Sok klassz mobillal találkoztam a munkám során, de még mindig nem tudtam eldönteni, melyik lehetne a legjobb számomra, amivel a blog galériáját bővíthetném. Az biztos, hogy ez a fajta, ami most nekem van, nem egy jó darab.
» Most már tényleg megcsináltatni az első tetkómat. Évek óta tervben van, most már végre van alap is, mit szeretnék, és hova. Ismerek is valakit, akivel csak le kellene fixálnom, mikor varrja rám a csodát, amit anno öcsém tökéletesen megrajzolt, már csak kiegészíteni kellene, hogy pont úgy nézzen ki, ahogy az én fejemben létezik. A művésznek pedig tetszenek az alkotásai, így tényleg az elhatározás kell már.

És akkor ezzel gyakorlatilag meg is volnék. Nem mondom, hogy ez az a levél, amit majd 10 év múlva olvasnék magamtól magamnak, mert azt soha nem is osztanám meg a nyilvánosság előtt. De kíváncsi leszek, hogy jövő ilyenkor milyen hangulatban fogok írni.

Hy darlings!

Kicsit nehéz szavakat találnom ehhez a kezdéshez, hogy ne legyen túl sablonos. Igazából úgy érzem magam, mint eddig, nem érzek semmi változást azok után, hogy hétfőn ünnepeltem azt a rettegett számot. Nem fogytam le, nem javult meg a szemem, nem lettem multimilliárdos. Csak szimplán Amy maradtam. De majd erről írok részletesebben egy posztot, mert nagyon kavarognak az érzések bennem.

Amint látni, ilyen tortám volt, finom Kinder pingui-s, M&M’s-szel a tetején. Anyáék szerint csillogott, de szerencsére, nem láttam :D.

Mivel sok a kép, így ketté kellett osztanom a posztot, így aki kíváncsi a folytatásokra, kövessen ^^.

Hy darlings! ♥ \m/

Mostanában sok mindent nem írtam, aminek megvannak az okai, de akik régebb óta ismernek, tudják, hogy ok nélkül nem szoktam eltűnni, és utána is írok egy rövid összefoglalót, mi is történt valójában.

Úgy éreztem, így, hogy nincs sok érdemleges velem, minthogy lopom a napot, nem akartam írni. A rovataimhoz sem volt kedvem, pedig javarészt azokkal foglalkoztam, csak dokumentáció nélkül. Viszont így meg csak vastagodott a bőr az arcomon, hogy minek van akkor a blog, ha arra sem veszem a fáradtságot, hogy egyáltalán írjak bele valamit.
Nem fogok ígérgetni, amit nem tudok betartani, így pár változás lesz majd a blog életében, csak még nem tudom, hogy vitelezzem ki. Néha, mikor megvan maga a kész bejegyzés, egyszerűen valahogy nem visz rá a lélek, hogy napvilágra tegyem.
Talán az tart vissza, hogy olvassa-e valaki egyáltalán, amit írok. Érdekli-e az idetévedőt, hogy éppen milyen élményeket kaptam egy-egy lemeztől, vagy játéktól.

Én szeretem ezt csinálni. Kevés olyan blog van, aminek az írója még büszkélkedik is azzal, hogy ő bizony metalt hallgat. Tudom, hogy sokakat nem érdekel, éppen milyen előadót fedeztem fel, de szeretek róluk írni, így ők is jól járnak, mert a világhálónak hála több helyre juthat el. Yep, és ezért egy petákot sem kapok. Nem is fogadnám el.

Azt nem mondom, hogy akkor abbahagyom az írást, ha senki sem reagál semmire. Eddig is úgy gondoltam a blogolásra, mint egy hobbira, nem terveztem ebből megélni, még ha egy-két témája igencsak szerteágazó. Csinálom, amíg jól esik, mégha néha ez időszakos hiatusokat is eredményez.

Most inkább rátérnék azokra a dolgokra, amik inkább magánjellegűek, nem kimondottan a blogra terelődnek. De ezt csak akkor tudhatod meg, ha tovább olvasol 😀

Elbújok szépen a sarokba, hogy nem jelentkeztem eddig, de igazából elég sok minden történt az elmúlt időszakban, amit igazából nem akartam dokumentálni, legalábbis addig nem, amíg nem születik meg a megoldás. És mondjuk úgy, megszületett.

Így durván kilenc hónappal a hátam mögött, arra a következtetésre kellett jutnom, hogy kívül tágasabb, így felmondtam a munkahelyemen. Kötelező felmondási időm nincs, így több időm jut a keresésre. Eddig egész jól állok, csak egy elutasításom volt.
Mindenképpen hasonló körben szeretnék maradni, mint amilyenben eddig voltam, és talán jót is tesz majd a környezetváltozás is. Lehet, becsömörlöttem abba a közegbe, amit amúgy szeretek, nem tudom.
Nem akarom arra kenni, hogy pár rossz szót kaptam, és azért futamodtam meg. Nem. Bár tény, hogy nehezen viselem el, ha degradálóan beszélnek velem, és főleg kijelentik vadidegenek füle előtt, hogy nem értek semmihez, mert nincs lehetőségem mindenre figyelni.

Kaptam nem egy negatív kijelentést, de alapjáraton jól bírom a kritikát, amíg az illető építő jellegű szándékkal közli. Például: „te figyu, ezt ne így csináld” vagy „figyu, mutatom, hogy tudnád jobban csinálni”. Egyből jobb kedvem van átértékelni a dolgaimat, de azzal a kijelentéssel, hogy nem értesz semmihez, és nem megmondtam, hogy nem nyúlhatsz semmihez b@zdmeg… mindezt olyan hangsúllyal, hogy szem nem marad szárazon.

Nem vagyok álszent, jómagam is számtalanszor káromkodom napközben, de mégis, egy munkahelyen illik viselkedni, beosztástól függetlenül. Elszámoltam párszor tízig. Húszig. Hetvenig. Tizennégy millióig. De sehogy se jött az a belső megerősítés, hogy nyeljem le a békát, és maradjak.