Zene – Lacrimas Profundere: Mother of Doom (Piano version)

Hy darlings! ♥ \m/

Most végre akadt egy kis időm írni, hogy mi a helyzet velem kapcsolatban. Most, hogy túl vagyok a szülinapomon (meg három húzós napon a munkahelyemen), volt időm magammal foglalkozni, meg a kis lelki békémet helyrerakni.

Bár annak rettenetesen örülök, hogy végre itt a hűvösebb idő, legálisan lehet feketét hordani anélkül, hogy megkérdeznék, kinek a temetésére készülök, sokáig nem tudom élvezni. Javarészt reggel látni, de akkor is inkább bambulok ki a fejemből, és nem foglalkozom azzal, mi van körülöttem.
Többnyire 3-2 felállásban dolgozok, mivel kevesen vagyunk, ezért a harmadik napomon rendszerint szeretném nemes egyszerűséggel túlélni a rám váró órákat. Nem mondom, hogy nem szeretem, amit csinálok, de szellemileg nagyon meg tud terhelni. Utazás alatt sajnos nem áll rá az agyam, hogy milyen posztokat tervezzek a blogomra, vagy kell-e fotóznom valamit, amit esetleg még nem.

A szülinapi posztomban már említettem, nem éreztem semmi különlegeset abban, hogy eggyel közelebb vagyok a koporsóhoz. Minden jó, és magamban sem érzek újdonságot.
Tavaly június óta ugyan változtam pár dologban, és ezt főleg ezen a munkahelyen fedeztem fel, mikor hazafelé robogott velem a busz. Kitartóbb vagyok; nem félek minden embertől, mivel akar éppen megsérteni; hajt a vágy, hogy jól végezzem a rám kiszabott feladatot. Jó közösségben dolgozom, nincs furkálás a hátam mögött, és ha bármi olyan gond is van, akkor azt meg lehet rögtön beszélni, nem kell időpontot keríteni. Ez vice versa is működik.

Vannak aprócska terveim is, mind a blogot érintve, mind a blogon kívüli életem, de azt hiszem, az utóbbi kihatással van az előbbire, mert valamiről mindig kell írnom. Ha nem ide, akkor máshova.

Kezdeném azzal, ami a blogot érinti:
Mint láthatjátok, néhány állandó rovat eltűnt, aminek részben az volt az oka, hogy egy lusta dög voltam.
Az Amy Loves Metalba nem kerestem újabbakat, a HOG Reviews helyett pedig foglyul ejtett a Sims 2.
» Ezeknek véget kell vetnem, mert a HOG Reviews szerencsére úgy néz ki, lehet mit találni, csak pont pénteken nem tudom megjelentetni az adott posztot. Az ok egyszerű: van, hogy nem aznap vagyok szabad. Ha előtte/utána vagyok szabad, nincs elérhető játék. Nehéz ezt a kettőt összeegyeztetni, de egyik készítőcsapat sem gondol rám.
» Az Amy Loves Metalt pedig nem akartam annyiban befejezni, ahol. Csak azt sem akarom, hogy olyan zenekarokat mutassak be, akiknek 1-1 dala megtetszett, és ajánlós rovat legyen. Félig-meddig ajánlani is akarnám a bandákat, de azt úgy nem lehet, hogy csak a rovat kedvéért. Valamennyire legyen köthető hozzám. Ennyi erővel akkor megcsinálhatnám a bandaismertetőt, mint a Metal Daysnél fénykorában…
» A Polyvore ugye eltűnt, és találtam is egy oldalt, ami hasonlít rá, de én hülye abszolút nem mentettem el… de nemrég mikor Ivett blogján barangoltam, akkor rátaláltam megint, úgyhogy nem kizárt, hogy nemsokára ismét láthatjátok a „csodakölteményeket”, amiket egy-egy dalcímre alkotok. Mert miért is ne?
» Az Olvasónaplót direkt hagytam félbe, mert nincs úgy időm olvasni, miközben a blogom a romokból építi el magát, mint Budapest a nagy bombázások után, és hiába érdekel megannyi kötet, ha 1.) nincs a birtokomban 2.) telefonon utálok olvasni 3.) nincs könyvtár a közelemben, hogy kikölcsönözzem 3.B.) akkor se lenne úgy időm, ha kikölcsönöztem.
» A Sims kihívásból nem tudom hirtelen, mennyi rész van hátra, de erről majd a csak a kihívásra vonatkozó posztomban olvashattok.
» A sorozat és filmajánlók sem tűntek el, mert most, hogy van előre egy hónapra való beosztásom, tudnék rá időt szakítani… csak még mindig az a bajom magammal, hogy egyszerre akarok mindent, és nem osztom be, mikor melyik napon mit akarnék csinálni. Shame on me, I know (and Will Forever Know).
Szerencsére, a Sunday best of rendületlenül megy, így amiatt nem kell aggódnotok, hogy egyhamar véget érne.

És akkor most az, ami inkább rám tartozik, és nem csak az év maradék hónapjaira érvényes:
» Készülni lelkileg a Lacrimas-koncertre. Atyaég, ahogy elnéztem a legutóbbi orosz bulis képeket, szinte féltékeny voltam, hogy ők már láthatták azt az energiát, amire nekem még várnom kell. Feltéve, ha Julian akkor is hajlandó lemerészkedni a közösségbe. Mondjuk, sokan szerintem ki fognak utálni engem az első sorból, mert nem kimondottan Jyrkiék miatt megyek.
» Kideríteni, miért vagyok ennyire fáradékony. Van egy sejtelmem, miért, de jó lenne nem az internettől, hanem egy szakembertől megtudni. Ha rákeresnék az interneten, tuti az jönne ki, hogy valami rejtett betegségem van, amiben meg fogok halni pár hónapon belül. Azt tudom, hogy kicsit vashiányos vagyok, és talán ez lehet az oka, de nem mernék erre fogadni.
» Megtervezni a szobaátalakító-projektet. Mindössze 8 négyzetméteren élem szabadidős napjaimat, és mivel a könyvespolc rá van erősítve a falra, van egy nagy üres terem, amivel sok mindent nem lehet tenni, mint fölfelé építkezni. 5 éves korom óta álmom, hogy legyen galériaágyam, így ha nem is idén, de a jövő év első három hónapjában megvalósítom a tervem. De akkor már szerzek gardróbot is, sarokasztalt is (szintén gyerekkori álmom).
» Felturbózni a gépem. Beszéltem egy informatikus ismerősömmel, aki rávilágított, hogy valószínűleg nem csak az a gépem baja, hogy mindössze 4 gigás a ramja. A videókártya sem megfelelő, főleg a Sims 3 esetében. Biztos észrevettétek, hogy a grafika nem a legjobb a képeken, a Passion Paradise effekt mellett is, mikor manapság már a kisiskolások is okostelefonnal járnak.
» Teljessé tenni a Cole- és Hamilton sorozataimat. 2019 ilyen téren számomra nagyon jó év volt. Gena Showalter sorozata, az Alvilág urai mind a 8 kötete a polcomon csücsül, valamint Lara Adrian Éjfél szülöttei szériájából is sikeresen megszereztem azt a kettőt, ami szintén akkor került ki, mikor a kiadó becsődölt. Sajnos, hiába adta ki a Könyvmolyképző a 8. részt, több nem fog megjelenni magyarul, így arra a sorsra jutott, mint a Cal Leandros sorozat… lassan tényleg nekem kéne kiadót alapítanom. Na de, ha már szóba került a két hölgy: mindkettőét nehéz megszerezni, főleg azokat, amiket még 2010 környékén adott ki a kiadó. Ha mégis, akkor húzós egy összeggel.
» Lecserélni végre a telefonom. Sok klassz mobillal találkoztam a munkám során, de még mindig nem tudtam eldönteni, melyik lehetne a legjobb számomra, amivel a blog galériáját bővíthetném. Az biztos, hogy ez a fajta, ami most nekem van, nem egy jó darab.
» Most már tényleg megcsináltatni az első tetkómat. Évek óta tervben van, most már végre van alap is, mit szeretnék, és hova. Ismerek is valakit, akivel csak le kellene fixálnom, mikor varrja rám a csodát, amit anno öcsém tökéletesen megrajzolt, már csak kiegészíteni kellene, hogy pont úgy nézzen ki, ahogy az én fejemben létezik. A művésznek pedig tetszenek az alkotásai, így tényleg az elhatározás kell már.

És akkor ezzel gyakorlatilag meg is volnék. Nem mondom, hogy ez az a levél, amit majd 10 év múlva olvasnék magamtól magamnak, mert azt soha nem is osztanám meg a nyilvánosság előtt. De kíváncsi leszek, hogy jövő ilyenkor milyen hangulatban fogok írni.

2019. 10. 13.    Amy      Blog     0 hozzászólás(ok)
Zene – Rammstein: Benzin

Hy darlings!

Kicsit nehéz szavakat találnom ehhez a kezdéshez, hogy ne legyen túl sablonos. Igazából úgy érzem magam, mint eddig, nem érzek semmi változást azok után, hogy hétfőn ünnepeltem azt a rettegett számot. Nem fogytam le, nem javult meg a szemem, nem lettem multimilliárdos. Csak szimplán Amy maradtam. De majd erről írok részletesebben egy posztot, mert nagyon kavarognak az érzések bennem.

Amint látni, ilyen tortám volt, finom Kinder pingui-s, M&M’s-szel a tetején. Anyáék szerint csillogott, de szerencsére, nem láttam :D.

Mivel sok a kép, így ketté kellett osztanom a posztot, így aki kíváncsi a folytatásokra, kövessen ^^.

continue

2019. 10. 09.    Amy      Blog, Fekete Tőr Testvériség, Haul     2 hozzászólás(ok)
Zene – Semblant: What Lies Ahead

Hy darlings! ♥ \m/

Mostanában sok mindent nem írtam, aminek megvannak az okai, de akik régebb óta ismernek, tudják, hogy ok nélkül nem szoktam eltűnni, és utána is írok egy rövid összefoglalót, mi is történt valójában.

Úgy éreztem, így, hogy nincs sok érdemleges velem, minthogy lopom a napot, nem akartam írni. A rovataimhoz sem volt kedvem, pedig javarészt azokkal foglalkoztam, csak dokumentáció nélkül. Viszont így meg csak vastagodott a bőr az arcomon, hogy minek van akkor a blog, ha arra sem veszem a fáradtságot, hogy egyáltalán írjak bele valamit.
Nem fogok ígérgetni, amit nem tudok betartani, így pár változás lesz majd a blog életében, csak még nem tudom, hogy vitelezzem ki. Néha, mikor megvan maga a kész bejegyzés, egyszerűen valahogy nem visz rá a lélek, hogy napvilágra tegyem.
Talán az tart vissza, hogy olvassa-e valaki egyáltalán, amit írok. Érdekli-e az idetévedőt, hogy éppen milyen élményeket kaptam egy-egy lemeztől, vagy játéktól.

Én szeretem ezt csinálni. Kevés olyan blog van, aminek az írója még büszkélkedik is azzal, hogy ő bizony metalt hallgat. Tudom, hogy sokakat nem érdekel, éppen milyen előadót fedeztem fel, de szeretek róluk írni, így ők is jól járnak, mert a világhálónak hála több helyre juthat el. Yep, és ezért egy petákot sem kapok. Nem is fogadnám el.

Azt nem mondom, hogy akkor abbahagyom az írást, ha senki sem reagál semmire. Eddig is úgy gondoltam a blogolásra, mint egy hobbira, nem terveztem ebből megélni, még ha egy-két témája igencsak szerteágazó. Csinálom, amíg jól esik, mégha néha ez időszakos hiatusokat is eredményez.

Most inkább rátérnék azokra a dolgokra, amik inkább magánjellegűek, nem kimondottan a blogra terelődnek. De ezt csak akkor tudhatod meg, ha tovább olvasol :D

continue

2019. 08. 15.    Amy      Blog     0 hozzászólás(ok)
Zene – Nox Arcana: Into the Night

Elbújok szépen a sarokba, hogy nem jelentkeztem eddig, de igazából elég sok minden történt az elmúlt időszakban, amit igazából nem akartam dokumentálni, legalábbis addig nem, amíg nem születik meg a megoldás. És mondjuk úgy, megszületett.

Így durván kilenc hónappal a hátam mögött, arra a következtetésre kellett jutnom, hogy kívül tágasabb, így felmondtam a munkahelyemen. Kötelező felmondási időm nincs, így több időm jut a keresésre. Eddig egész jól állok, csak egy elutasításom volt.
Mindenképpen hasonló körben szeretnék maradni, mint amilyenben eddig voltam, és talán jót is tesz majd a környezetváltozás is. Lehet, becsömörlöttem abba a közegbe, amit amúgy szeretek, nem tudom.
Nem akarom arra kenni, hogy pár rossz szót kaptam, és azért futamodtam meg. Nem. Bár tény, hogy nehezen viselem el, ha degradálóan beszélnek velem, és főleg kijelentik vadidegenek füle előtt, hogy nem értek semmihez, mert nincs lehetőségem mindenre figyelni.

Kaptam nem egy negatív kijelentést, de alapjáraton jól bírom a kritikát, amíg az illető építő jellegű szándékkal közli. Például: „te figyu, ezt ne így csináld” vagy „figyu, mutatom, hogy tudnád jobban csinálni”. Egyből jobb kedvem van átértékelni a dolgaimat, de azzal a kijelentéssel, hogy nem értesz semmihez, és nem megmondtam, hogy nem nyúlhatsz semmihez b@zdmeg… mindezt olyan hangsúllyal, hogy szem nem marad szárazon.

Nem vagyok álszent, jómagam is számtalanszor káromkodom napközben, de mégis, egy munkahelyen illik viselkedni, beosztástól függetlenül. Elszámoltam párszor tízig. Húszig. Hetvenig. Tizennégy millióig. De sehogy se jött az a belső megerősítés, hogy nyeljem le a békát, és maradjak.

continue

2019. 05. 23.    Amy      Blog     0 hozzászólás(ok)
Zene – Depresszió: Csak a zene

Szeretném nektek bemutatni Cilikét, aki volt már Cirmi és Nyafi is! Büszke cicamami leszek lassan a végén…

2019. 05. 18.    Amy      Blog     0 hozzászólás(ok)
Zene – Lacrimas Profundere: Father of Fate [on forever repeat]

Hy darlings!

Elég régóta nem volt amolyan személyesebb posztom, de most úgy éreztem, itt az ideje. Talán nem is lehetne jobb időpont, mint megünnepelni a blog 13. szülinapját. 2006. április 2-án ilyenkor még fogalmam sem volt, mit és hogy szeretnék kialakítani. És ha már tizenhárom, akkor szeretnék úgy mindenről 13-13 pontokban beszélni. Készen álltok? :D

Round 1 – múlt
01. Annak idején nagyon nem értettem a grafikához, és akkoriban fogtam, feltettem egy alap sablont, és elkezdtem töltögetni a modulokat, hogy nagyjából ki vagyok én.
02. Még a verseim is fent szerepeltek, de azokat még ma is vállalhatatlannak tartom. Egyesek szerint – már akik olvasták – túl depresszívek.
03. Nem mertem felvállalni, hogy a metal a kedvenc műfajom, mert folyton cikiztek a HIM miatt.
04. A sulis dolgokat is óvatosan írtam le, mikor milyen napom volt, bár leginkább az volt a gondom, hogy be kellett járni, és mennyire nem szerettem.
05. Sose jeleztem sehol, hogy eredetileg pék-cukrász szakon indultam, így valamennyi fogalmam van a témáról, de jobban szerettem volna művelni, mint a folyamatokat szóban elmagyarázni, így kiábrándultam belőle.
06. Egy pár napig (vagy hétig?) voltak pixelek a blogomon, mint annak idején mindenkinek.
07. Iiigen, ismertem már akkor is a Lacrimast, csak nem tudtam leírni a nevüket. De akkor is nagy kedvencem volt a Filthy Notes album, ahogy azt kell az (eddig) aranyérmes lemezüknek neveznem.
08. Még mindig nem vagyok hajlandó E/3-ban írni magamról. Kivéve a spin-off regényemet.
09. A sötétebb tónusú designokat szerettem G-Portálon.
10. Sokszor néztem a nagyokat, és irigykedtem, milyen klassz blogjuk van. Ninaa volt ilyen, akivel azóta elég jóban vagyok.
11. Akkoriban úgy akartam, hogy minden legyen a blogomon, de hamar rájöttem, mi az én erősségem, így végül nem lett vegyesfelvágott a lapból.
12. A HOG Reviews akkor se született meg a fejemben, mikor elkezdtem a Dark Tales szériával játszani, pedig veszettül Poe mániás voltam már 10 évvel ezelőtt is.
13. Azt hittem, legalább 25 éves koromig leszek blogger, mert utána irányt vált az életem. Eléggé rosszul hittem, mint látszik. Akkoriban elég volt 50-60 látogató is, hogy boldog legyek.

continue

2019. 04. 02.    Amy      Blog     0 hozzászólás(ok)
Zene – Schwarzer Engel: Requiem

Hy darlings! \m/ ♥
Miközben ültem magam előtt, a második névnapomra kapott bögrényi teámmal, azon agyaltam, hogy vajon az a lány, aki még 2019-et elkezdte, mit gondolna arról az Amyről, aki éppen ezeket a sorokat pötyögi.
Valószínűleg büszke lenne rá, de lehet, hogy nem. Sőt, még el is csodálkozna, hogy egyáltalán hogy élné túl. Sok mindent éltem meg, és nem azért nem írtam, mert nem lett volna mit mondanom, vagy nem lett volna kedvem és időm. Nem éreztem szükségesnek, hogy szóljak, hogy juhú, élek, csak éppen olyan válságot éltünk túl, amit senkinek sem kívánok.
Merőben részletekbe nem akarok bocsátkozni, volt itt kórház, vitatkozások, sírás, elszigeteltség-érzés, kialvatlanság, undor, fohászkodás a nyugodt életért, meg minden ilyesmi. Lesz most itt minden, mint a jó zacskós Vifon-levesekben.

continue

2019. 02. 16.    Amy      Blog     0 hozzászólás(ok)