Igazából ezt a témát már nem egyszer lerágták előttem, de én még egyáltalán nem „nyilatkoztam” erről a témáról.

Alapjáraton mindenki szép valahol, de sajnos nem egyszer láttam túlzásokba eső embereket. Többségében lányokat. Biztos mindenki látta már, ahogy reggel álmosan zötykölődött a metrón, vagy bármi más járművön, hogy vannak, akiknek reggel még sminkelni is van idejük. Nekik óriási respect. De mi van, ha annyira túlestek azon a határon, hogy inkább azért nézik, mert valamit elrontott? Vagy annyira sok, hogy szinte már bohócnak néz ki? Ismerős a helyzet, ugye.

Persze, ez csak egy baki. De mi van, ha valaki tényleg azért pakol magára annyi sminket, mert más akar lenni? Már eleve az, hogy másnak lenni, már azért felvonom a szemöldököm. Szerintem attól, hogy valaki ötkilónyi vakolatot pakol az arcára, csakhogy szépnek lássa magát, nem egészséges. Mindenki szép egy szinten, ezért nem kell maskara mögé rejteni az arcod. Akik olyan szerencsések, hogy semmit sem kell használniuk, azoknak tényleg minden tiszteletem. Nem vagyunk egyformák. Ha valami túlzás, azt is meg lehet mondani úgy, hogy nem lesz belőle gond. Lehet egy kritikát úgy is előadni, hogy az építőjellegű legyen, ne támadó.

Sajnos az emberiség egy rétege már mindenért beleköt az emberbe. Annak idején én is olvastam Ashley kálváriáját, hogy egy betegség miatt gúnyolódtak rajta, mert a sminkkel el tudta tüntetni a hibákat. Ezzel semmi probléma nincs! Ahogy a fotót láttam, ez abszolút nem sok, sőt. Ez még nem az a kategória, amitől tényleg az ember ideges. Ha olyan platinaszőke lányt látsz, aki természetellenesen le van barnulva, a szemöldöke is közelebb van a nonfiguratívhoz, mint a természeteshez, azoknak adnék egy uszodabérletet, majd elbeszélgetnék vele, hogy mitől érezheti jobban magát.

És hogy ezt hogy is értettem, az alábbi sorokból kiderül. Nem vagyok egy beauty guru, de a legegyszerűbben csak így tudom eljuttatni a szavaimat hozzátok.

Személyszerint 17-18 éves koromig a sminkelés nagyon csajos dolognak tűnt nekem, de olyannyira, hogy egyedül körömlakkjaim voltak, abból is egy színtelen, meg egy fekete. Nem használtam semmilyen terméket az arcomra pattanástalanítón kívül.

Azonban olyan szerencsés vagyok, hogy a pubertáskoromra voltak ezek a kis gonoszok jellemzőek. Néha felvittem egy kb. két másodperc után elkenődő szemhéjfestéket, úgy félévente egyszer, többnyire szürke színben, aztán csodálkoztam, ha a nap végére pandamaci voltam.

Most is néha úgy érzem, mikor alapvetően kihangsúlyozom a szemem, hogy átesek a ló túloldalára. Mást nem is kentem fel, és ez sajnos látszik is. A Nivea-arckrém az, ami jó mindenhova, így elég reggelente felvinnem. Sajnos azonban van egy aprócska dolog, ami megnehezíti a mindennapjaimat: seborrhoeás dermatitis-em van.

Korábban erről sose írtam, így vettem a bátorságot, hogy most igen. Van ennek egy enyhébb változata is, az sima seborrhoea, de mint gondolhatjátok, a dermatitis miatt súlyosabb. Ennek velejárója a pirosas bőr, és a korpára emlékeztető sárgásfehér bőrlemezkék a bőr főleg hajjal fedett területein. Mikor ennek gyanújával orvoshoz fordultam, kaptam rá sampont, és javasolta, hogy stresszmentesen éljek, és akkor elmúlhat. Ez volt még a középiskolás éveim végén.

Interneten rengeteg mindent olvastam erről a betegségről, és nagyon megriasztott, hogy elvileg nem gyógyítható. Szerény körülmények között pedig szinte lehetőség sincs a nyomait eltüntetni, ezért gyakran kínos pillanatokat élek meg, pedig úgy érzem, hogy mindent megtettem.

Talán emiatt és a szemüvegem miatt nem is nyúltam nagyon több sminktermékhez, pedig higgyétek el, én lennék a legeslegboldogabb! Emiatt csak a nagyon alapoknál tartok:
a szemem kiemelem szemceruzával, valamint egy Balea/Essence szőlőrúzst felkenek a számra. Semmi több. Néha szeretem kihangsúlyozni, hogy attól még, hogy van egy bónusz kiegészítőm, nem kell lemondani a sminkelésről. Sőt, inkább a keretemhez igazítottam. Műszempillát egyáltalán nem használok, és nem is festem őket. Olyan étcsokibarna színük van, amikre szinte kár lenne bármit is felkenni, de ez még változhat. Ha valami fontos helyre megyek, évente egyszer feketével át szoktam őket húzni, és nem ragadnak össze a szempilláim. Nemrég volt szerencsém megtalálni a tökéletes spirált, az Essence jóvoltából.

A legtöbb sminktermék igencsak kiszedi a pénzt a zsebemből. Az olcsóbb termékekre allergiás vagyok sajnos. Nem egy Lora terméket vettem már úgy, hogy egyszerűen bizsergett mindenem tőle. A körömlakkjaiktól feldagadtak az ujjaim, a szemceruzától majdnem bevörösödött a szemem, a szájfényük pedig semmit sem fénylett, és később kicserepesedtek az ajkaim. Jelenleg az Essence az, aminek majdnem mindegyik terméke beválik, de erről majd később hozok igény szerint tesztet.

Korábban írtam, hogy az Essence lakkok számomra beváltak, még akkor is, ha olyan 4-5, maximum 6 nap után elkezdenek lepattogzani. De sokáig kellett keresgélnem a módszert, amivel a kezeim is ápolt hatást kelthetnek. Miután lemosom a lakkot, fogok egy durva szemcsés reszelőt, és azzal áthúzom a köröm felületét. Múlt héten is így festettem fel, és csak ma vettem észre egy gombostűfejnyi hiányt, így azt hiszem, legalább ezzel jól állok. Most nincsenek hosszú körmeim, de már hiányzik. Szerencsére, le tudtam szokni a körömrágásról még évekkel ezelőtt, így legalább ezzel nincs már több gondom.

Valóban nagyon régen nem találkoztunk már, ami azt illeti. Biztos sokan meglepődtetek, hogy egy ilyen rendszeren belül találhattok meg, de azt már megénekeltem, hogy meggyűlt a bajom a blogspottal.
Végleges döntésem azok után született, mikor ki akartam próbálni valamit G-Portálon, és nem találtam ingyenes megoldást. Leveleztem a webmesterrel is, meg minden, de nem sikerült. Úgyhogy elkezdtem tervezni, hogy szedem a sátorfámat.

Előzetesen nem egy szolgáltatót végignéztem. Néztem a weeblyt, a wixet is, a sima wordpress is jó lett volna, de egyikre se lehet saját sablont feltölteni, így megpróbáltam a flauntot. Igen, meglepő, hogy 90%-ban fansite-oknak fenntartott helyet választottam, de erről eddig jókat hallottam, ingyen is van, és most nem abba a két reklámba fogok belehalni, hiszen nekik is fenn kell valamiből maradniuk.

A domaint még február végén kaptam meg, és javarészt a design kialakításával ment el kismillió időm, ami munkahely meg betegség miatt nagyon nehezen ment. Feladni nem akartam, elmúlt az a varázs, ami a GP-hez kötött (de addig-addig mondom ezt, míg olyan rendszerrel térnek vissza, hogy megbánom), így kitartottam.
Végül Linda egyik sablonja lett a befutó, de ez sem a végleges, mert Ninaa volt olyan aranyos, hogy elvállalt egy sablont nekem. Igaz, nem fogom zaklatni, hogy siessen, nem az a fajta nőstény vagyok én XD, de így is köszönöm, hogy elvállaltál ♥.

A költözéshez ez a dolog adta meg a löketet, de igazából az is motoszkált, hogy komolyabban akarom venni a blogolást, meg fel is vállalnám, hogyha úgy van. Sokan kérdezhetitek magatokban, hogy ugyan, most melyik részét? Őszintén? Egyelőre nem tudom, ki kell alakulnia :D. A zenei rész miatt volt az első gondolatom, de bármelyik miatt is kapnék ajánlatot, nem utasítanám vissza. Ez még a jövő zenéje. Egyelőre örülök, hogy most itt lehetek, és új vizeken evezhetek.

De mi is történt addig, amíg én titokban költöztetem a blogom? Olvass tovább, és kiderül! 😉

Jó ideje nem találkoztunk már, és le kellene szoknom már arról, hogy nem írok magamról semmit. Főleg olyankor, mikor nincs kedvem, és még azt se mondhatnám, hogy elszállt az ihlet… csak tényleg nem volt kedvem semmihez. Elég bonyolult most minden, ráadásul semmi se úgy alakult, ahogy terveztem, és csak abból tudok erőt meríteni, hogy örök optimizmussal nézek előre.

Mint kiderült, az éjszakázást nem nekem találták ki. Többek között azért se, mert felettünk új lakók érkeztek, és 1,5 héten keresztül felújították a lakást. Aludj úgy éjszakázás után, hogy feletted kopácsolnak, fúrnak-faragnak, káromkodnak. Már csak valami népművészeti zene hiányzott a jó munkások munkakedvét kifejező szavakkal tűzdelve… és így nem lehet aludni. Emellett a bejárás is egy rémálom volt, mert a busz csak félóránként közlekedett, egy órával előbb kellett indulnom, hogy időben beérjek. Ha a korábbival mentem, fél órával a megjelenés előtt bent voltam, ha a későbbivel, volt kb. 10 percem beérni, átöltözni, és bemenni a munkaterületre.

Magamban rimánkodtam, hogy jó, megéri ezt csinálni, de a harmadik nap, mikor már kialvatlanul mentem, magamban megkérdőjeleztem, hogy tudom-e ezt csinálni hibázás nélkül. Péntek hajnalban megkérdeztem műszakvezetőt, van-e esély rá átkerülni nappalra, mert így ki fogok nyúlni, és az senkinek se jó. Ez a blogon is meglátszódott, hogy kinyúltam mondjuk, de mindegy.

Most ott vagyok, hogy arra várok, hogy szóljanak, mert többen is akartak nappalos műszakot, de még nem jeleztek vissza… szerdáig van türelmem, utána komolyan elgondolkodom, mert ezt az „ingyen szabit” senki se fogja nekem jóváírni… és már így is apróbb bakik vannak a főbérlővel.

Amit kipróbáltam még az elmúlt héten, hogy felfedeztem a WordPress bugyrait. Nem nehéz, csak nekem nincs hozzá se kedvem, se türelmem. Konkrétan bármilyen módosítást csináltam, nem mutatta meg, akárhányszor töltögettem fel a sablont, akárhányszor töröltem a sütiket. Mintha ez egy égi jel lenne, hogy jó ez itt nekem, de komolyabbra vágyom.

Nagyon szeretnék komolyabbat alkotni a bloggal, és ebbe az is beletartozik, hogy megpróbálok sokkal rendszeresebb lenni. Mostanában rájöttem, hogy hiába blogolok ennyi ideje, ha kb. semmi olyan témáról nem írtam, amiről azért legalább minden magára és a blogjára adó blogger ír, így rengeteg ilyen cikket írtam. Az első biztos, hogy a sminkeléshez köthető viszonyomról fog szólni, a másodikban viszont a saját szemszögemből akarom nektek bemutatni a metal történetét. Ez utóbbi bonyolult, mert minden műfajnak más történelme van, és egyelőre még kidolgozni se kezdtem magamnak egy vázlatot.

Egy biztos, hogy mivel rengeteg banda van, akiket fedezek fel az eddigiek mellett is, áprilistól két zenekarról olvashattok az Amy Loves Metal rovatban. Itt volt már az ideje, úgy érzem. Mikor januárban megcsináltam a beosztást, 52 hely nagyon hamar betelt, és egy csomó zenekar kimaradt. Úgyhogy még a hónapban egyesével találkozhattok velük, utána emelem a tétet. Már van is tervem április harmadikára :D.

Bárkinek bármilyen ötlete van esetleg, hogy mit szeretne tőlem olvasni, nyugodtan írjátok meg, mert ezzel a kettővel egyelőre kimerítettem magam xD. Pedig nem terveztem.

Ps.: el is felejtettem, miért imádtam anno a Slipknot-ot. Corey Taylor hangjáért elsősorban.

Régen nem írtam már blogot, de úgy érzem, most már itt az ideje. Akik rendszeresen olvasnak, tudják, hogy ok nélkül nem tűnök el, de sajnos az életem olyan fordulatot vett, amire előre nem számítottam, és alig egy hetem volt rá, hogy mindent elintézzek, és holnap munkába állhassak.

Sokat nem árulhatok el belőle, de azért remélem érhető lesz a lényeg. Semmi komoly, nem talált meg egy eltévedt német herceg (torokgyula bá viszont igen), csak baaah…

Elsején úgy jöttem haza, hogy megtudtam, a munkahelyem tavasszal megszűnik. Ezt onnan tudom, hogy anyumat be akartam vinni hozzánk, csak más területre. Akkor még nem tudtuk az okát, csak szimplán nemet mondtak. Az új helyemre ő jelentkezett előbb, és mikor megtudta, hol dolgoztam akkor, a leendő főnököm kapva kapott az alkalmon, hogy azonnal a cégükhöz csábítson, ennek fejében, hogy mikor a munkahelyem megszűnik, nehogy az utcára kerüljünk. Anya direkt felíratta vele, miben másabb ez, és mit ne mondjak, tényleg csábító volt a gondolat, hogy azért több marad a zsebemben. Ha ennek az az ára, hogy éjszaka csinálom ugyanezt, amit most csináltam, akkor legyen.

Ezzel az új hellyel pont egy hete beszéltem meg, hogy jó, átjövök ide hozzátok, felmondok a régin, és akkor most hétfőtől már csapathatjuk ezerrel. Hazaértem egy hete, felhívtam a volt főnököm, hogy figyelj, találtam jobb helyet, kilépek. Semmit se szólt, másnap (szerda) tök lazán elintéztem, és már csak a papírokra és a pénzre kellett várnom. De… beteg lettem.
Tényleg, ritkán vagyok beteg, legutóbb hat éve estem komolyabban ágynak (vagy lehet korábban, valamelyik Depresszió-koncert előtt is feküdtem), így se az üzemorvost, se semmit nem tudtam elintézni. Nem az influenza döntött le, mert lázam nem volt, csak nem kaptam levegőt, és nem bírtam nyelni, úgy fájt a torkom. De így mentem hősiesen kilépni, aztán úgy a mai napig gyógyulgattam. Most sem vagyok igazából jól teljesen, mert már nincs bennem gyulladás, ez már határozottan megfázás, de alakulok.

Hogy mit csináltam addig, amíg nem voltam? Kivégeztem a Channel Zero első két évadát, sztorit írtam, elkezdtem a pótlásokat írni, és felfedeztem három klassz bandát, mert abból sose elég.

Nektek nem biztos, hogy tetszik, de ez a banda amolyan Bodom-Ensiferum szerelemgyerek nekem *-* (tehát imádás):

Nemrég kiírtam (január 20-a felé), hogy nem leszek internet közelben, és ma szerencsére vissza tudtam térni. A miértje legyen annyi, hogy nem jött be úgy pénz, ahogy terveztük, és persze, hogy megcsúszott az ember.

Jogosan kérdezhetitek magatokban, hogy miért írom le ezeket így, mikor ezeket szégyellni kellene, nem pedig kitárni a nagyvilágnak. Konkrétan azért írom, mert nem mesebeli életem van, mint néhány hölgyeménynek az instagramon, minden egyes forintomért megszenvedtem, és még most sem értük utol magunkat, bármennyire is igyekeztem. A fizetésem rendben megjött még tegnap, de csak ma tudtam elintézni, hogy végre internetem is legyen.

Hogy mit csináltam ebben az internetmentes időszakban? Volt jó is, meg rossz is, kijutott mindenből. Hadd soroljam fel őket, íme az ehavi Amanda-update adagotok.

~ * * * ~

Féltem bejárni a munkahelyemre
Na, nem azért, mert bent atrocitások értek. A tömegközlekedés démonaitól féltem, mert senkit sem hat meg, hogy nekem piszok magas a bérleti díjam a rezsivel, ha azt tudom fizetni, akkor tudok bérletet is venni. Igen, bevallom, blicceltem. Többször remélem nem kell, senkinek se kívánom ezt az érzést, amit én átéltem, plusz így, hogy ahogy én csináltam.

A munkahelyemen belejöttem mindenbe
Már kezeltem nagygépet, tudok ellenőrizni, minden egyezik-e, már csak ellátmányt kell megtanulnom kezelni. Idővel biztos az is menni fog. Többet nem nagyon írhatok, gyertek dolgozni hozzám/hozzánk :D.

Később láthattam csak ezeket
De úgy érzem, megérte. Van új Lacrimas Profundere-videó, és nekem durván egy hetet kellett rá várnom, hogy láthassam!!! SILPP nem volt actionben, bocsi. De ez a kép… most mondjátok meg, nem egy cukkermókus? (garázdálkodtam instagramon, sorry).

Csomó lemezről lemaradtam
Az új Machine Headre azóta fáj a fogam, mióta meghallottam a Beyond the Pale c. dalt, plusz, még mindig bővítem a Metal Empire nevű mappámat, mert enyhén szólva kevés zeném van. Karácsonyra tuti meglepem magam egy nagy vinyóval.

Meglátogatott a múzsa
Ennek örülök a legjobban, mert tavaly nem nagyon tudtam a saját gyerekeimmel foglalkozni. Hiányoztak is, és nemrég újraolvastam a Hunters of the Beauty (A szépség vadászai, magyarul, de nem ragaszkodom ehhez a címhez, angolul jobban hangzik) c. írásomat, és szörnyülködve láttam, hogy nagyon nincs kifejtve sok minden. Plusz, ahogy olvastam, rengeteg kérdés támadt a fejemben, amikre saját magamnak is választ kell adnom, nemhogy az olvasóknak. Hiába ez egy sokrészes történet egyik leendő kiadványa, nem akarok elvarratlan szálakat. Meg ezen nagyon gondolkodom, hogy bent tartsak-e egy szálat, mielőtt egy nimfomániás cafkának könyvelik el a főszereplő lányt, mikor én a poliamoria lényegét akarnám átadni benne…

A hét vége felé megint belilulok
Sok mindent nem tudtam megszerezni, amikre szükségem lett volna, egyelőre a hajszínem fog visszatérni arra a színre, amiben jól érzem magam. Az álomátmenetre még pár hónapot várnom kell.

Kimaxoltam a Simset
Alakul az egy millió simoleont érő kúriám, de persze, megint hónapokig felé sem fogok most nézni. Csak nyolc hidden objectet szedtem le, ami érdekel.

Újra kezdtem nézni a Gyilkos elméket
Úgyhogy előreláthatóan találkozni fogtok vele a Sorozatajánló rovatomban. Garcia még mindig a lélekállatom. Meg kiszemeltem még a nettelenség előtt kettőt, úgyhogy amíg szabin vagyok, és végzek a pótlásokkal, tuti nekiülök egy-egy bögre forrócsokival.

Rengeteg tervem támadt a bloggal kapcsolatban
Megnyugtat a gondolat, hogy a gp nem szűnik meg – de az felbosszant, hogy ennyien lehúzzák ezt a jó kis helyet. De ez most ez nem lényeg. Sok posztötletem van, szeretnék sok újdonságot hozni, és nagyon kérdőjelesre teszem, hogy talán idén lesz egy saját tárhelyem, ahol mindennel együtt úgy csinálhatom a dolgaimat, hogy kicsivel nagyobb olvasótáborhoz érhetek el. Meg addig nem nyugszom, amíg nem érem el azt a szintet, hogy mindenhol vannak hozzászólások, akár HOG Reviews, akár a Lacrimas a téma.

Nehezen kezdek soraimba, mert eleinte nem szántam közösség elé, de tudom, hogy megnyugszok egy kicsit, és lesz erőm a folytatáshoz. A cím se véletlen az, ami.

Nehéz napjaim vannak, és most nem a nőket zaklató dologra gondolok. Három alap dolog nélkül teszem tiszteletem a munkahelyemen: étel, kávé és bérlet. Ebből a kávét még el is lehetne hagyni, de inkább élek ezen, mint azon a francos energiaitalon, ami többet árt, mint használ.

Étel nélkül nem lehet dolgozni. Az energia nem csak úgy jön, hogy alszol eleget, hanem ahhoz enni is kell. Nem egészséges dolog, de már számtalanszor megesett, hogy vagy keveset vittem, vagy egyszerűen nem is vittem. 8-10 órára. Sőt, egyszer 12-re, egyetlen fél liter teával indultam útnak. A kávé nekem sajnos 14 éves korom óta elengedhetetlen, és tényleg látom magamon a jótékony hatásait. Délig észre sem veszem, hogy repül az idő, mert pörgök ezerrel, de akkor meg kell a kaja. A bérlet pedig veszélyes dolog. Jegyem van, de az is azért, mert nincs ennivaló.

Tudom, hogy ez csak egy átmeneti állapot, tudom, hogy februárig kell csak kibírni, mert utána jó lesz. És akkor megveszem azt a három dolgot, ami kell a munkahelyemre: kosár, lakat és bérlet. Ebből a bérlet a legfontosabb, mert akkor elmúlik a rettegés. Ne csináljátok utánam. Biztos, hogy fogytam tőle mondjuk, de majd hétvégén lemérem magam.

Igazából nap, mint nap azzal szembesülök, hogy igenis van értelme itt maradni hosszabb távon is. Nem elég, hogy jó fejek a kollégáim (van két fajtársam, bocsi), mindig izgalmas, hogy vajon mennyi érték fut át aznap a kezeim alatt, és nem mellesleg, ha nem figyelsz az időre, azon kapod magad, hogy két óra múlva már mehetsz is haza. Plusz, mivel lehet zenét hallgatni meló közben a hangos gépek miatt, volt alkalmam elmélyülni egy lemeztárban.

Jelenleg elkönyveltem, hogy nekem minél hamarabb el kell kezdenem németül tanulni. Nem csak azért, mert hát a Lacrimas a szívem csücske. Megvan Németország harmadik legjobb zenekara (igen, az a pincemélyhangú bácsi, akiről semmit se találni online, de olyan hangja van, hogy letépi a bugyid), és az a Schwarzer Engel. Komolyan, én belebuzultam, úgy istenesen. Még anno a Rammstein miatt is jó lett volna németül tanulni, most érteném :D, de aztán nem úgy hozta az élet. Az angollal jobban jártam, gondolhatjátok sokan. Hülye vagyok, szenvedtem volna vele suliban stb. Felmenőim között akadnak németek, és a családnevem is német eredetű eredetileg, szóval… csodálom is, hogy csak most.

Hogy miért is írtam le mindezt? Nem azért, hogy sajnáljatok, egyáltalán nem. Csakhogy lássátok, ember vagyok, nem egy elérhetetlen akárki, aki arra se válaszol, amit kérdeznek tőle. Csak pillanatnyilag érzem magam úgy, hogy szorul a hurok a nyakam körül.

Bónusz: pincemélyhangúbácsi is rising (és az 5. férjem, sziasztok).

Amíg még agyamnál vagyok, gondoltam írok egy rövid helyzetjelentést, miújság velem mostanában :D. Próbálok azért időt szakítani úgymond a blogolásra, remélem, nem veszitek ezt zokon 😀

Még egy korábbi SBO-ban említettem, hogy új melóhelyet kellene keresnem, mert nem jeleztek vissza. Szerencsére nem kellett, így rögtön másnap máris a végső stádiumba ért a jelentkezésem, és karácsony után, 27-én mehettem is be először dolgozni. Én hülye. Akkor még nem tudtam, milyen nehéz fába vágtam a fejszémet. Sokat nem árulhatok el, legyen annyi, hogy zsákos értéktáros voltam négy napig.
Azért beszélek múlt időben erről a posztról, mert a negyedik nap elmúlt a három napos varázs, és rá kellett jönnöm, hogy ez nekem nagyon nehéz. Rengeteg mindent kell egyszerre figyelni, fejben számolni, nézni, van-e eltérés, és ha van, akkor keresni, aztán megint fejben számolni… stand-up kettes matekosnak ez ilyenkor agyhalál. És ezek mellett összeszedtem egy kis felfázást is. Hat órán keresztül fagytam legalább egy -10 fokos teremben, éhes voltam, álmos voltam, fájt a fejem, hányingerem volt, és ezek mellé kettős látásom is. Ja, és fáztam. Azt majdnem elfelejtettem. Másnap hívtam főnököm, hogy élnék a szavaival, és szeretnék másik területre menni.

Ezen a más területen vagyok már a héttől. A terep ismerős, mert korábban csináltam már, megint értékfeldolgozó lettem. Mostanában kezd visszaállni a rutin, sőt, mivel itt kevesebben vagyunk, mint anno az éjszakás rohanós műszakban, sok kis apró tippet kaptam, mivel könnyíthetem (és gyorsíthatom) a munkát. 10 órás, és heti négy napot kell járnom, így a hétvégéim állandóan szabadok (áprilisi Depi-konci, jövök!!! *-*), és hétköznap is jut egy-egy nap. Egyelőre a jövő hét szerda szabad, aztán meglátjuk. Szabadnapokkal még nem akarok szórakozni, azt se tudom, mennyi jut, és hogy menni fog-e az a hét, mikor elviekben tiszteletem teszem végre a Rockmaratonon. Majd még eldől. Kötelező ott lenni, de ezt már mondtam :D.

Most már csak egyetlen gyomorgörcsöm van: a bejárásom nehéz megoldani, mert nincs bérletem, jegyezek, de emiatt meg nincs kaja, és a főbérlőt is ki kell fizetni. Ami bejön még a héten, az mind odamegy az albérleti díjba, és akkor még a rezsi… ah, gyerekek, ne így legyetek felnőttek. Csoda, hogy még nem kezdtem el sírni miatta.