Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal Chat
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2022/06/25
Írta: Amy | Hozzászólások: 7 | Kategóriák: Helló Amy!

Hy darlings! \m/ ♥

Legutoljára áprilisban írtam valamit, hogy mizu velem, de higgyétek el, nem azért, mintha annyira nem lenne életem. Szerencsére, egész jól alakultak a dolgok, sőt, nagyon úgy néz ki, hogy végre minden abban az irányban halad, ahogy azt már nagyon régóta kellett volna. De mivel szeretek magamnak felfedezni mindent, és alaposan átnézni a lehetőségeimet, mielőtt elkötelezem magam valami mellett. Meg nagyon sokáig nem úgy volt, hogy gondoltam egyet, és azt csinálhattam, amit szerettem volna.

Már lassan két hónapja hivatali munkarendem van, és így a napokban döbbentem rá, hogy nagyon anno, még 2013-ban voltam hasonló helyzetben, de akkor én hülye az akkor huszonéves fejemmel nem úgy láttam a dolgokat, mint ma. Jó, ha előre tudtam volna, mi minden fog akkor következni később, akkor nem lettem volna hülye, de ez most mindegy. Júliusban egy 25 napos kiképzést fogok kapni, de erről egyelőre csak annyit tudok, hol lesz, mikortól meddig, de hogy hazajárhatok-e, azt még nem. Itt lesz Budapesten, tőlem nem is annyira messze, úgyhogy én bizakodom.

Tovább olvasom »

2022/04/27
Írta: Amy | Hozzászólások: 3 | Kategóriák: Helló Amy!

Hy darlings! \m/ ♥

Tudoooom, kismillió éve nem írtam semmit, nem reklámoztam semmit, életjelet sem adtam magamról azon a heti egy SBO-n kívül, de pocsék vagyok időbeosztásból. Plusz, a tavaszi fáradtsággal is küzdök, sikeresen benyaltam egy jó kis náthát, amiből még mindig nem lábaltam ki, de már jó úton haladok. Ilyen ez a tavasz.

Alapjáraton véve, jól vagyok, köszönöm. A húsvét is jól telt, bár nálunk ez az ünnep nem olyan fontos, mint másoknak, így ez kimaradt az életünkből. Meg értem én a vallási eredetét, és jó is lenne megtartani, de a dekorációk sokszor olyanok, hogy inkább kösz, nem. Előbb rakom tele művirágokkal a lakást. Magát a tavaszt szeretem, de ezt a felhajtást, amit körülötte rendeznek, azt igazán kihagyhatnák. Lehet később majd másképp gondolok rá, most egyelőre nekem csak egy ugyanolyan nap, mint a többi, annyi különbséggel, hogy plusz szabadnapokat jelent a naptárban.

A „Miért nem írsz posztokat?” kérdésre azzal tudok felelni, hogy sokszor nincs kedvem. Nemes egyszerűséggel ez a magyarázata. Sokszor volt, hogy leültem, akár nap végén is, mikor hazaértem munkából, hogy akkor összeszedem azokat a dolgokat, amiket már régóta meg akarok csinálni (a YouTube-os kalandok 23. része már nagyon esedékes lenne, mert mostanában sok előadó van, akik adtak ki új dalokat, és néhányan már régóta a kedvenceim között vannak, de várom az új Lacrimas-anyagot, mert mostanában kellene annak is kijönnie), de vagy eljátszom az időt, vagy automatikusan benyomom a Simset, és akkor totál megszűnik nekem a külvilág.

Tovább olvasom »

2021/12/17
Írta: Amy | Hozzászólások: 6 | Kategóriák: Helló Amy!

Hy darlings! \m/ ♥

Tudjátok, elég régóta nem írtam ilyen posztot, pedig általában ezek a posztok szoktak azok lenni, amikben leírom, mi az, amin töröm a buksim, vagy éppen mi az, ami miatt kétségbe vagyok esve. Vagy éppen mi történt, hogy halad az életem a hullámvasúton.

Nektek volt már olyan érzésetek, hogy úgy éreztétek, a következő nap valamiért kellemetlen/rossz/idegtépő lesz? Hogy egyszerűen egyik porcikátok sem kívánja, mégis muszáj, mert kellemetlen következményei lehetnek?
Én most ezt érzem, és igazából van egy remek tervem, amit szeretnék lehetőleg még az idén megvalósítani. És eddig minden jel arra utal, hogy ezt a remek tervet sikerülni fog végrehajtani.

Az utóbbi hetekben nagyon nem éreztem jól magam a munkahelyemen. Fáradt voltam, állandóan fáztam, sosem éreztem magam kipihentnek, feszült voltam sokszor ok nélkül, és akárhogy is próbáltam úgy dolgozni, hogy egyszerre menjen az árúfeltöltés és a kassza rendben tartása, valamelyik mindig a rövidebbet húzta – ez szerencsére az árúfeltöltés volt, nem keletkezett a kasszámban eltérés. Nem mondom, hogy apróbb eltérések nem voltak mindkét irányban, mert akkor hazudnék. De 11 óra alatt szerintem az ember el tud szellemileg is annyira fáradni, mintha egész nap csak pakolt volna, egy 20 és egy 25 perces (!) szünettel. Belegondolva, mikor még vevőszolgálatos voltam, a szünetem kerek 60 perc volt, és nem 45 perc, de mindegy…

Sok minden sajnos nem tetszett az utóbbi időben, és már akkor tudtam, hogy valami nem oké, mikor elkezdtem (egyelőre) fejben egy pro/kontra listát írni. Eleinte a pro lista volt hosszabb, de ahogy teltek a napok, csakhamar azon kaptam magam, hogy a naplómban a kettéosztott kontra oszlop megtelt. És akkor még nem vettem észre, hogy a szerződésemben vannak figyelemre intő tényezők, mint például az, hogy határozott időre, december 31-ig szól.

Sokszor úgy feküdtem le aludni, hogy gondolkodtam, szóljak-e a határozatlanná váltás előtt, hogy én nem szeretnék tovább maradni, mert különben januárban (vagy februárban, tekintve, hogy az információ csere a lehető leglassabban történik!) automatikusan kaptam volna egy szerződést, amiben határozatlan időre módosult volna a papírom, és elég lett volna postafordultával visszamennie, miután aláírtam. Eleinte nem is akartam szólni, mert meg voltam elégedve mindennel, mégha voltak dolgok, amik miatt húztam is a számat. Aztán, mikor volt kolléganőm még próbaidő alatt felmondott, már úgy éreztem, hogy itt valami olyan változás jön, amit nem fogok tudni lenyelni. Nem gondoltam először rosszra, mert sok változást terveztek behozni a cégen belül, így először azokra gondoltam, hogy ott lesz valami, ami egyáltalán nem fog tetszeni.
Aztán jött a fekete leves, egy új kolléga személyében, akivel már az első percekben úgy éreztem, hogy tartsam meg tőle a három lépést távolságot mindenhogy, mert valami nem oké vele. Két napot dolgoztam vele, és a gyanúm beigazolódott, vigyáznom kell vele, mert olyan nem jól éreztem magam a közelében, mintha minimum késsel állt volna mellettem. A kaput mondjuk az tette be igazán, mikor láttam és hallottam, hogy kibeszél tőlem pár méterre a főnökömmel.

Akkor döntöttem el, hogy ebből elég volt.

Szabadnapomon elintéztem egy jelentkezést, ahova már felvételem volt, hónapokkal ezelőtt! Ugyanis, mint kiderült, érvényes szerződésem van 2021. június 22-től, ami 5 évre szól.
Magyarán szólva nem is dolgozhattam volna ott heti 40 órában!!!

Megírtam a felmondásomat, de úgy voltam vele, hogy azonnali hatályút nem írhatok, mert olyan szintű atrocitás nem ért. Tény, hogy már első pillanattól kezdve féltem a főnökömmel együtt dolgozni, de sosem alázott meg vásárló előtt, mint az egyik volt főnököm, megadta a szabad napot, mikor kellett, de tény, minden szabadidőmet elnyelte a munka. Ezért se volt időm a blogot rendesen feltámasztani, mert nagyon fáradt voltam nap végére. Két óra szabadidőm maradt amúgy, mire aludnom kellett volna, és a 4-6 óra alvás nem egészséges. Hiába volt közel a hely (10-30 perc, azért elég jó, én azt mondom), a pihenés nem létezett, mert a sokszor egynapos pihenőnapok sem voltak elegek. Sőt, sokszor volt, hogy elaludni sem tudtam időben, így az alvási időm sokszor a felére, vagy rosszabb esetekben a negyedére csökkent. És persze, hogy olyankor fennállt a hibázás lehetősége.

Egyetlen kollégámat sajnálom csak bent, mert neki tényleg jobb sorsa is lehetne, ha végre váltana, de annyira sokat nem beszélgettünk, hogy tudjam, van-e magasabb végzettsége, mint általános iskola. Ez is megdöbbentő egyébként, hogy érettségivel és egy szakmával a hátam mögött ugyanannyit kaptam, mint a többiek, mert még az üzletvezető és a helyette sem kapott többet, hiába volt a besorolása szerint magasabb pozícióban.

Aggódni nem kell, szerencsére van már új helyem, így nem vagyok veszélyben. Már csak az fáj, hogy ezek az irodában körmöt reszelnek, de az elszámolásomat még mindig nem kaptam meg…

2019/08/15
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Helló Amy!

Hy darlings! ♥ \m/

Mostanában sok mindent nem írtam, aminek megvannak az okai, de akik régebb óta ismernek, tudják, hogy ok nélkül nem szoktam eltűnni, és utána is írok egy rövid összefoglalót, mi is történt valójában.

Úgy éreztem, így, hogy nincs sok érdemleges velem, minthogy lopom a napot, nem akartam írni. A rovataimhoz sem volt kedvem, pedig javarészt azokkal foglalkoztam, csak dokumentáció nélkül. Viszont így meg csak vastagodott a bőr az arcomon, hogy minek van akkor a blog, ha arra sem veszem a fáradtságot, hogy egyáltalán írjak bele valamit.
Nem fogok ígérgetni, amit nem tudok betartani, így pár változás lesz majd a blog életében, csak még nem tudom, hogy vitelezzem ki. Néha, mikor megvan maga a kész bejegyzés, egyszerűen valahogy nem visz rá a lélek, hogy napvilágra tegyem.
Talán az tart vissza, hogy olvassa-e valaki egyáltalán, amit írok. Érdekli-e az idetévedőt, hogy éppen milyen élményeket kaptam egy-egy lemeztől, vagy játéktól.

Én szeretem ezt csinálni. Kevés olyan blog van, aminek az írója még büszkélkedik is azzal, hogy ő bizony metalt hallgat. Tudom, hogy sokakat nem érdekel, éppen milyen előadót fedeztem fel, de szeretek róluk írni, így ők is jól járnak, mert a világhálónak hála több helyre juthat el. Yep, és ezért egy petákot sem kapok. Nem is fogadnám el.

Azt nem mondom, hogy akkor abbahagyom az írást, ha senki sem reagál semmire. Eddig is úgy gondoltam a blogolásra, mint egy hobbira, nem terveztem ebből megélni, még ha egy-két témája igencsak szerteágazó. Csinálom, amíg jól esik, mégha néha ez időszakos hiatusokat is eredményez.

Most inkább rátérnék azokra a dolgokra, amik inkább magánjellegűek, nem kimondottan a blogra terelődnek. De ezt csak akkor tudhatod meg, ha tovább olvasol 😀

Tovább olvasom »

2018/09/09
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Helló Amy!

Igazából egy ilyen lelki szemetesvödrös poszttal már nagyon régóta készültem, mert bár túl vagyok a 22 napos sokkon nagyjából, mégis van pár dolog, amit nem tisztáztam le magamban.

Próbálok majd időrendben írni, ahogy megéltem őket, de a végére levontam a konklúziót, aztán úgy zárom soraimat.

Kezdjük azzal, hogy pont május végén kezdődött az életemnek az a szakasza, mikor elindultam a lejtőn, és ugyanazon a napon közölte számomra minden idők legjobb zenekara, hogy Rob kiválik. Akkor úgy éreztem, hogy összeesküdtek ellenem fent, hogy kimondottan rossz legyen nekem – de ez baromság volt már akkor is.

Azóta kiderült, hogy Oliver mellől mindenki megy, Tony is, az ikrek is. Olvasgattam a legnagyobb orosz fórumon a hozzászólásokat, és már nem tudom, igazából mire kellene gondolnom, mert megoszlanak a vélemények.
Fájt, hogy széthullott ez az ütős formáció? Naná.
Jó lenne többet tudni egyesével a kiválás okáról? Naná.
Örülök, hogy visszajött Daniel? Naná.
Örülök, hogy visszajött Dominik? Naná.
Méltán nevezem őket a továbbiakban is a legjobb zenekarnak a szívemben? Naná.
25 éves a banda idén, 12. lemezük érkezik novemberben. Nem tudom, mi lesz azokkal a dalokkal, amiket még Rob írt, de ahogy olvastam Oliver szavaiból, nem nagyon lesz a Hope is Here. Annyi kérdésem van, de inkább hallanám az ő szájából a válaszokat, mintsem mindenféle újságíró szavain keresztül. Tudjátok, szabad sajtó, azt írsz, amit akarsz.

Viszont elfogadtam Juliant, teljes mértékben. Hallhattam, hogy tényleg hasonlít a hangja Christopherére. Igaz, hogy nehéz lesz most egy darabig azt a 4 LP Vitacca Era albumot előszednem ugyanakkora lelkesedéssel, de csak túl kell ezen jutnom. Leginkább lelkileg.

Tovább olvasom »