Amióta tumblr-özöm, több oldalon is találkoztam a nevükkel, és már kezdett furdallni a kíváncsiság, hogy mitől olyan nagyszám ez a csapat, és miért van mindenki oda Namtarért. A 2012-ben megjelent, Where the Corpses Sink Forever c. albummal kezdtem a hallgatást, és azonnal megértettem. 

Szeretem a black metalt, a symphonic black metalt pedig főleg. És itt minden megvan, amit akarok. Állandóan kísértést érzek, hogy napi kétszer legalább meghallgassam a legutóbbi, This is No Fairytale c. lemezüket. Ha holland lennék, most büszkén kihúznám magam, de sajnos nem vagyok holland, így elégedetten bólintok egyet. Aztán a guta is megütött, mikor láttam, hogy ők már voltak itt Magyarországon, csak akkor még nem voltak ennyire ismertek.

Egyértelműen kedvenc album a This is No Fairytale. Valahogy vele érzek olyan kapcsolatot, amiért akarom azt a lemezt fogni a kezeim között. Ami késik, nem múlik.

Igazából videójuk nagyon nincs egy lyricen kívül, de azt inkább nem osztom meg 😀

Mariáékkal még jókorábban találkoztam, úgy még akkortájt, mikor a VivaTV-n létezett a Megawatt c. műsor. Tényleg, létezik még egyáltalán az a csatorna? O.o Mindegy is, akkor sem értettem, miért adtak metalt 23 óra után, mikor mindenféle lengén öltözött nőcske lemehetett napközben is, de mindegy…

Igazság szerint a Blood c. album kellett ahhoz, hogy szerelembe essek újra velük. Sokkal jobb lett most a hangzás, cukin fülbemászó. Plusz, az egyik FFDP számban még hallhatjuk is Mariát, tessék csak utánajárni! ^^

Kedvenc album egyértelműen a Blood, de a friss Black Widow sem marad messze mögötte. Jó lenne egy koncertjükre eljutni, de nem nagyon vannak Európában… pedig úgy örülnénk neki :(.

És mellékesen… drágaságunk nem éppen a prűdségéről híres, szóval én kérek elnézést! 😉

Öcsém nagy-nagy kedvenc csapata, és sokáig érleltem, mire beköltöztettem őket a lemeztáramba. Az FFDP zenéje volt az, ami miatt végül is több groove és melodic death-et kezdtem hallgatni, de nem bánom.

A felfedezésük úgymondd friss, pedig nem mai csapat. Nemsokára új lemez is lesz, szóval még jobban örül most a fejünk. És ha minden igaz, nyáron lesz szerencsénk tombolni is rájuk. Ilyen jó kis testvéri fesztiválszezonban. Norbinak úgyis régi álma eljutni egy koncertjükre, én meg minden követ megmozgatok, hogy eljussunk. Egyszer ballag az ember öccse, nem?

Kedvenc album igazából nincs. Én magamnak összeraktam a kedvencek dalokból egyet, amikre edzeni is szoktam, vagy csak felcsavarva a hangerőt a szomszédoknak is megmutatni, hogy Báthory Zoliék csapata milyen kurva jól szól :). Tessék csak meghallgatni!

Ui.: Rob Halford itt is – mint mindig – egy isten.

Eme drága csapat az egyik, akinek egyetlen magyar koncertjére se jutottam ki még eddig… és komolyan, már mindenkinek mondom, hogy kötözzön magához, és vigyen be valahogy, mert harmadjára nem csúszhatok le róluk…

Igazából még 2008-ban fedeztem fel őket, mikor Dombóváron nyaraltam egyik barátnőmnél. A nevük nem volt ismeretlen, csak nem jöttem arra rá, hogy ezek a srácok ilyen eszméletlen jó zenét csinálnak.

Cat kilépése váratlanul ért, és azóta nem is nagyon találok semmit róla. Ez tök szomorú :(.

Kedvenc album a debütáló Synthetic Generation. Azok a dalok annyira tökéletesek, hogy hú. A legutóbbi Perfect Cult is igazán fülbemászó. Svédektől rossz zene még nem jött ki a műfajon belül.

Ha azt mondom Hollandia, akkor mindenkinek a tulipánok, és a sajtok jutnak eszükbe. Nekem az Epica. Nem csak a WT egy baromi jó csapat odakintről, hajaj 😀 Ha tovább olvastok, mutatok én még nektek egy párat.

Az Epica az egyetlen olyan csapat a mai napig, aminek egyetlen egy videóját láttam, azt is 2 éven belül. Valahogy olyan jó együtt a zene, hogy nem érzem szükségesnek azt, hogy lássak egy videót hozzá, mert a fejemben tökéletesen létezik. Epicára is lehet ám írni, próbáljátok csak ki :D. A The Quantum Enigma lett szerintem az egyik legütősebb lemezük, talán még jobb is, mint 2012-es Requiem for the Indifferent (*reméli, nem ölik meg a hardcore Epicások ezért*).

Simone az a fajta nő, akit példaképként kellene tisztelni. Kevés olyan énekesnő van, aki nem fél a csajosabbik oldalát megmutatni csak azért, mert ő egy metal bandában énekel. Mostanában ő az egyik legnagyobb inspirátorom, igaz, a sminktippjeit nem alkalmazom, mivel nincs mivel (még), de ami késik, nem múlik. Szerintem csodálatos hangja van, több duettet kellene készíteniük. Ha csinálnék egy Epica best of listát, az a dal Tony Kakkoval biztos rajta lenne. Simone hangja csodálatos, gyönyörű, ugyanakkor erős és figyelemfelkeltő.

Pislantson egyet az, aki meglepődött, hogy én hallgatom őket. Az első komolyabb black metal bandám volt, és mai napig az elsők is, akiket ebbe a műfajba sorolok (és csúnyán nézek azokra, akik legothmetálozzák, mert ez olyan nem goth, minthogy én nem vagyok tüctücös…).

Igazából nem tudom pontosan datálni, hogy én mikor estem szerelembe velük, de úgy 2006 környékére csatolnám, mikor elkezdtem dolgozni a Vampires of Eden nevű történetemen. Akkoriban csapnivaló volt mind nyelvtanilag, mind stilisztikailag (szakmailag meg aztán pláne). Betettem a Midian c. korongot, ami számomra igencsak kedves a mai napig, és észre sem vettem, hogy véget ért a lemez, annyira nekiindultak az ujjaim a pötyögésnek. Van valami a zenéjükben, ami magához láncol, és bár én is a fejem fogom néhány gyengébb album után, fel tudok mutatni erősebb alkotásokat is (bár ki az, aki halott gyenge black metalt :D…)

Talán még nem érkezett meg az idő, hogy én elmenjek egy CoF koncertre, de a lemezeik alapján kezdek kíváncsi lenni rájuk. Hátha nemsokára több lehetőségem lesz egy CoF koncertre (:.

Régen vallottam be vonzalmamat egy női frontemberrel megáldott banda iránt, így ez a sok hím közül ki kell emelnem a holland Within Temptationt. Igazából valamikor 2004-2007-re tudnám datálni a felfedezésüket. A Stand My Ground mai napig az a dal, amitől libabőrös leszek, ha meghallom. Mai napig ki merem állítani, hogy Sharon angyalhangja fixen meggyőzött, hogy erre a csapatra figyelni kell.

A koncerttudásukról a Black Symphony nevű kiadvány győzőtt meg, azóta vágyok egy WT bulira.

A Hydra előtti lemezt még mindig próbálom megemészteni. Igazából nem az, hogy rossz, ilyet sosem mondanék egy WT albumra, csak nem egy telitalálat album, hanem egy erős hetes, mint a Tears on Tape. Lássuk be, minden előadónak van egy gyengébben sikerült albuma, nálam a The Unforgiving ilyen. Viszont a Hydrát már könnyebben lehet megemészteni, a vendégelőadókat is elfogadtam. Összességében ez is egy erős album.

Az abszolút favorit lemez az a The Heart of Everything. Az a maximális 10/10-es album. Ha lakatlan szigetre mennék, mellettem lenne egy Hogyan építsünk tutajt? könyv mellett :DD.