Ha beszéltem Hollywood csodájáról, akkor pár szót szeretnék szólni Svájc csodájáról is. A Ziegler név nem olyan rossz dolgokat hordoz magában, és mikor Adrian 2010-ben zenélni kezdett, egyszerűen… a világ tökéletes lett.

Adrianról még Vargoék is nagyon elismerően beszéltek, úgymond a legeslegjobb ajánlólevél, amit csak lehetett kapni. Mint sok instrumentális előadónál, többnyire a párja készíti a borítóit, és itt is ugyanúgy fel lehet lelni Carina munkásságait. Mindenképpen ajánlom, mert az egyik legmegnyugtatóbb zenész a listámon, kevés énekkel, és nem kimondottan csak goth műfajban utazik. Igaz, mostanában nem készít albumot, de addig várok türelmesen 😀

Kedvenc album igazából nincs, mert nagyon szeretem mindet, de dalt már könnyebben tudok választani, mert abból bezzeg rengeteg van. Jelenleg a Moonsong a nagy favorit:

Jókor jutnak eszembe a blogom névadói, tényleg. A felfedezésük valamikor 2010-2011 körülre tehető, mikor is bemutatták nekem. Azóta szerelmes vagyok, és nem tudok szabadulni ettől a bandától.

Joseph Vargo nemcsak tehetséges zenész, de nagyszerű festő is. Az összes Nox Arcana borítót ő készítette (többnyire a jobb alsó sarokban láthatjuk a szignóját), és emellett rengeteg egyéb darkosabb témájú alkotása van. Az alábbi linken megtekinthetitek az összes alkotását, amik gyakran tetoválásként is visszaköszönnek a rajongókon. Természetesen nekem is lesz egy, hiszen a két művész úrnak rengeteg mindent köszönhetek, többek közt a blogom címét is, amiről bár nem tudnak, de nem nyerészkedek rajta.

Kedvenc album a Transylvania (mily meglepő), a The Dark Tower és a Legion of Shadows. Legtöbbször erre a háromra szoktam alkotni, ha Areh engedélyt ad arra, hogy meglátogassam.

A dalokat pedig lehetetlen felsorolni, egy albumon 20+ fölött sorakoznak a rövid, ámde annál tartalmasabb muzsikák, amik mindig eszembe juttatják, hogy a goth életérzés és stílus mennyire gyönyörű…

Már egyszer megmutattam a top kedvenc dalom, és ez azóta sem változott. Holtversenyben első az Ebonshire és a Dark Desire c. dal, de ti most az utóbbit hallhatjátok, mert az előző ott van a zenekart bemutató lapjukon ;).

Ha Adrian a svájci csoda, akkor hadd mutassam be Hollywood csodáját: az Alex Crescioni vezette Diminished 7-t!

A pacsirta még jó a 2007 években kezdte pályafutását, szólózenészként, így az első album, a Dim World teljes egészében az ő keze munkája (talán azért is imádom annyira), egy gothic metal gyöngyszem, és anno még a MySpace-n jelölt be ismerősnek. Jó szokásom a kortárs zenészeket felszedni, na… Sokáig nem is adott ki lemezt, és meg féltem, hogy nem hallhatom többet Alex hangját, de csak annyi történt, hogy összeszedett maga köré pár zenészt, és a szólóprojektje rendes zenekarrá fejlődött.

A második album, a The Regal Chapters hosszú évek várakozása után született meg, és először furcsálltam, hogy miért más a hangja. Már a Dim Worldön is kísérletezett, de néhol érzem visszaköszönni azt a hangszínt az újon is. Bár valahol olvastam, hogy most egy doom metal EP-re készülnek, én meg így asdfghjklé *qq*

Kedvenc album egyértelműen a Dim World, a legeslegkedvencebb dalom róla pedig a She Lost Her Heart in Hollywood. Persze, Amcika tudat alatt elkönyvelte Rhage & Mary dalának, hehe… és még egy valami: Alex nem, nem akar az új Ville Valo lenni. Mostanában senki sem akar Ville lenni 😀

A nevüket először 2008-ban ismertem meg, mikor többedmagammal mentünk az akkori bécsi HIM koncertre, és először azt hittem, hogy valami hűdekemény black metal (annak idején nekem még a Cradle is durva volt, nemhogy a Cannibal Corpse…), aztán kellemesen csalódtam, mert hogy ez aaanyira az én zeném, hogy a listám elején vannak.

Bár Roy-jal ismertem meg őket, Tommy volt az, aki miatt igazából rengetegszer beraktam egy-egy Kamelot albumot. A zenei világa egyszerűen fülbemászó, és lehetetlen nem szeretni. Nem is találkoztam még anti-KamNationnel… a szövegek is nagyon értelmesek, egyszerűen hallgattatják magukat. Imádom, hogy vannak vendégelőadók is a lemezen, és már meg sem lep, ha Alissa vendégeskedik valamelyik dalukban. Az új albumon (Haven) már első ránézésre megmondtam, melyikben van, mert semmi infót nem olvastam el az új lemezzel kapcsolatban, vártam, hogy megjelenjen.

Kedvenc album a The Black Halo, kétségkívül, de az újonc Haven is messze tőle. Egy jó erős 9-es nálam a listán, de csak azért, mert rövidnek érzem az albumot.

És akkor itt egy számomra érthetetlen okokból cenzúrázott Kamelot-videó, a March of Mephisto. Annyi durvaság van benne, hogy Shagrath-nak fekete folyadék ömlik ki a szájából… úh, nagyon durva! O.O (feel the irony)

És imádkozom, hogy legalább az egyik bulijukra eljuthassak (lesznek Pesten is, két nappal később MoR-on is), de fogalmam sincs, hogy jutok el az utóbbira…

Holy Merlin, mennyi is volt… 2004, igen. Mikor megtudtam, hogy a Bittersweet c. dalban Ville is énekelni fog, akkor figyeltem fel rájuk, bár a nevük nem volt már akkor sem ismeretlen, mivel már nagyon is szerettem a Somewhere Around Nothing c. dalukat, de térjünk vissza a Bittersweet-hez. A klipet szeretem, a dalt már kevésbé… Lauri hangja elnyomja Villéét, bár azt aktívabb Rasmusos koromban nem vallottam volna be.

Koncerten sajnos nem voltam még, és ahogy néztem a nyári fesztiváljaimat, nem lesz lehetőségem hallani őket élőben, viszont őrzök egy DVD-t tőlük, a Live-ot, amit még tök akciósan szereztem évekkel ezelőtt a Media Marktban. Már ott éreztem, hogy ez a csapat élőben is tud szólni, nemcsak CD minőségben :D.

Kedvenc album és dal… igazából egy bónusz dal a kedvencem a Reflections albumról, méghozzá a Leave Me Alone. Olyan klassz, olyan tökéletes, hogy állandóan libabőrös vagyok tőle.

Kedvenc album a 7th Symphony, és nem a hetes miatt… :D. Egyszerűen abban valahogy az összes Apo benne van az elmúlt hat lemezből, amiért én a legjobb 10-be sorolom ezt a zenekart.

Az (egyik) isten. A (z egyik) legenda. A (z egyik) mester. Csak nagyszerű jelzőkkel tudom illetni eme művész urat, akinek legutóbbi magyar koncertjére nem tudtam elmenni.

Ha hiszitek, ha nem, az alábbi Sims videóban (5:13-tól) leltem rá Zombie-ra, és azonnal rákerestem. Azóta a Hellbilly Deluxe egyike azoknak az albumoknak, amit magammal vinnék egy lakatlan szigetre (egy tutajépítő kézikönyvvel együtt). Szégyenszemre, egyik filmjét sem láttam még, pedig sok jót olvastam már róluk.

Valamikor még az April Rain idején figyeltem fel rájuk, de akkor úgy voltam vele, hogy még egy csajos metalcsapat, és nem foglalkoztam velük különösebben. Aztán kellett egy We are the Others, hogy felkapjam a fejem.

Utánaolvastam, mi a dal története, és egyrészt ezért is vált a csapat szimpatikussá. Nem szégyen goth-nak lenni, meg másnak sem, csak a sok hülye nem fér meg egymás mellett… Meg szerintem hülye felfogás azért elítélni valakit, mert nem azt a zenét szereti, amit te. Volt ismerősöm, aki nem volt metalhead, mégis szót értettünk. Na de vissza az eredeti témánkhoz.

Volt szerencsém eljutni a legutóbbi magyar bulijukra, és teljesen megvettek maguknak. Charlotte egy tündér, a többiek is extrém cukik. A közvetlen csapatokat amúgy is szeretem, azokat meg főleg, akik nem szálltak el maguktól, mint vurstliban a kisgyerek lufija. Ősszel szerintem biztos megyek a bulijukra, és öcsémet is veszem, mert szimpatizál Charlotte-tal :D.