Főoldal Amy Regények Könyvtár Carrd Galéria Oldal Chat
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2025/04/02
Írta: Amy | Hozzászólások: 9 | Kategóriák: Blog

19 évvel ezelőtt ezen a napon készítettem el az első oldalamat. 19 éve… az nem egy olyan dolog, amiről azt mondod, hogy csak úgy a sutba lehet dobni. Az évek alatt számtalan dolog történt, amiket felsorolni is nehéz lenne, nemhogy egyáltalán egy érdemleges posztot létrehozni hozzá.
Mivel volt már egy „behind the scenes” poszt, most nem sütöm el még egyszer ugyanezt, inkább leírok 19 tényt a blogról is, rólam is, meg a tervekről is kaptok egy 19 pontot. Nem olyan lesz, mint Petőfi 12 pontja, nem kell kívülről tudni.

19 tény a blogról

» 01. Túlléptük már jócskán a 3000. posztot, és nem tudom, mikor lesz ennek vége… még egy darabig biztos élvezni fogom a posztok írását.
» 02. Személyes blogként indultam még 2010-ben, és ezzel így 15 évvel később is így vagyok, annyi különbséggel, hogy szeretném behozni a könyv-, film- és sorozatajánlókat is.
» 03. 2019-ben 286 poszt született, 34 darab volt októberben.
» 04. 2019-ben 9 koncerten voltam, ezeknek az összefoglaló galériáját itt találhatjátok meg.
» 05. 2019-ben 52 zenekart mutattam be az Amy Loves Metal rovat keretein belül, és tervezek visszatérni ehhez a nagyszerű sorozathoz, mert hallgatok azóta olyan előadókat, akiknek szerepelni kellene a sorozatban.
» 06. Év elején összevontam a galériákat, így is sokat töröltem, de a rendezettebb, átláthatóbb rendszerért már megérte. De így is majdnem 5000 kép van fent, és igyekeztem mindegyiket a lehető legegységesebb méreten tartani. A külső galériát most nem számoltam.
» 07. 2019 óta van ez a blogcímem (minő véletlen).
» 08. Törlésre került néhány olyan rovat, mint például a Hónapköszöntők, vagy különböző felköszöntések. Azoknak már lejárt a divatja. Egyedül az enyémet (nyilván), a blogét tartottam meg.
» 09. Ugyancsak ilyen a Halloween, a karácsony és az újév, ezek megmaradtak.
» 10. Vannak elrejtve Extrák a blogon, csak baromira nem használtam ki a bennük rejlő lehetőséget. Nem, az nem lesz 19 pontos, egyelőre hétben vagyok biztos, hogy szeretném fent látni.
» 11. Van egy ráncfelvarráson átesett Könyves oldalam, amin szerepelnek az eddig „megjelent” kötetek, az a kettő, amit idénre terveztem, és azok, amik eddig megvoltak, köthetőek a világhoz, ugyanabban az univerzumban játszódnak, csak egy új belső sorozatnak a tagjai.
» 12. Időnként újraírom azokat a posztokat, amiket elavultnak tartok.
» 13. Vannak függőben és vázlatként szereplő posztok is (250-300 biztos), ezeket úgy hetente átnézem, van-e értelme megtartani, vagy kiengedhetem már. Mostanában nem néztem rájuk, úgyhogy majd a hónaptól visszatérek.
» 14. Elkezdtem játékajánlókat is írni, csak még nem készítettem hozzájuk képernyőfotókat. Mert egy lusta dög vagyok, azért. De tudom, szerettek ♥.
» 15. Nem, nem szeretnék háromhasábban dolgozni, akármennyire is vonzó lenne a gondolat. Mindig vitatkoznék magammal, hogy mi legyen felül, melyik részleg melyik oldalon legyen, és amúgy is, nem vagyok én napilap.
» 16. A 19. kommentet Kathryne hagyta, az egyik Halloweenes posztra.
» 17. A blog 19. posztja egy hidden object game volt, a Haunted Hotel 4: Charles Dexter Ward.
» 18. Nehéz összeírni 19 tényt a blogról amúgy. Nincs hozzá e-mail cím egyébként, mert ha bármi lenne, akkor a magán címemet adnám meg, de mivel kevesen tudnak a blogról, így még nincs értelme. Bár jó lenne reklámozni másokat…
» 19. Nem tervezem költöztetni a blogot máshova, ez a végleges helyem.

19 tény Amyről, a bloggerináról
» 01. Elmondhatom magamról, hogy olyan munkám van, amit szeretek. A hobbim egyben a munkám is.
» 02. Valóra válthattam két év leforgása alatt két álmomat is: teljes az első borítós Vámpírakadémia sorozat Richelle Meadtől, valamint a fürdőszoba és a konyha kivételével a bútorokat az IKEA-ból szereztem be (kivéve a kanapéágyat, mert az Jysk-ös… és nyilván akadt vele probléma, de már kifutottam a garanciás időből).
» 03. Mivel elég sok zenekart hallgatok, nagyon soknak csak egy-kettő, esetleg három dala tetszik, a többire vagy nem volt még alkalmam, vagy konkrétan nem érzem kiemelkedőnek. Ezért csökkentek le tulajdonképpen a látogatott koncertjeim száma. Egy-két dalért nem érzem úgy, hogy több ezer forintot szeretnék kiadni, arra elég a Spotify. Viszont, mikor Beast in Blackre mentem, és kb. 4-4 dalt hallottam csak a Brothers of Metaltól és a Gloryhammertől, ők például totál megvettek a koncerten hallott dalokkal, úgyhogy rajtuk magasabb az „Amy ott lesz” ráta, mint mondjuk teszem azt egy Nightwish-en.
» 04. Még mindig veszedelmesen imádom a corgikat, és nem tettem le róla, hogy legyen majd nekem is egy kis kuglófpopsis szobacirkálóm.
» 05. Jelen sorok írásakor úgy 70%-ban biztos vagyok benne, hogy tudom, kit szeretnék az ötödik könyvem főszereplőjének, csak azt nem tudom, miként vitelezem ki a felvezetést hozzá. Éles váltás lenne/lesz a viking után, akiről biztosan tudom, hogy a negyedik lesz a sorban, és karácsonykor már készen lesz. Ez biztos ^^”.
» 06. Elég magas lett a kiakadás/elborzadás faktorom, hála a sok true crime epizódnak az ID-n. Épp ezért szoktam rá, hogyha híradót nézek, hogy azt tartom az igazi horrorfilmnek, nem azt, amit „szórakoztatás” céljából forgattak, mert arról lehet látni, hogy film. Amit a híradóban mondanak, hogy XYZ így meg úgy halt meg, az sajnos valódi.
» 07. Kaptam olyan visszajelzéseket, hogy fejlődött az írásmódom (a szókincsem is szerintem), és annak rettenetesen örültem. Igen, néha még mindig így érzem, hogy ez az egész írás dolog csak egy hobbi, nem egy amolyan „másodállás”. Közben meg olyan világfelépítésem van Eszter szerint, hogy J. K. Rowling is megirigyelné… (ezt ő mondta, nem én, de azóta is ez a mondat a fejemben ragadt).
» 08. Még mindig egy csomó adásra azt mondom egyébként, hogy agyzsibbasztó, borzalmas, és csak időpazarlás.
» 09. Próbálok egyfajta rendszert kialakítani a könyvespolcomon, ami addig a ponting jól működött, amíg el nem fogyott a hely. Azóta borult. Három stabil szektor létezik: az első nyilván a Fekete Tőr Testvériség polcom, utána jön Dracula, és végül a vikingek. Ezek valahogy az összes többi felett állnak, bármennyire is imádom a romantasy műfaját. Sarah J. Maas-nak csak azért van saját polca, mert annyi könyve van, hogy máshogy nem fért el X”D (it’s a lie).
» 10. Mai napig vissza szoktam hallgatni Areh és Geta számlistáit. Tök jókat raktam össze, és akaratlanul is előttem vannak a könyveik, ha hallgatom a dalokat. Tudjátok, mikor felismersz egy dalt, és elfog az „ahá!” érzés. Na, nekem velük pont ilyen. Viljamié úgy 75%-ban megvan egyébként, és a grófúr rám rúgta az ajtót a minap, úgyhogy az olvasókörnek üzenem, hogy haladunk tovább.
» 11. Ha szépnek találom egy könyv éldekorált festését, akkor azt veszem meg, nem a sima, natúr verziót. Volt olyan, hogy adtam el könyvet, mert megvolt kétszer. Ha csak meg élfestett létezik, akkor egyértelmű.
» 12. Ami Supermannek a kriptonit, az nekem az ecet és a sárgadinnye.
» 13. Még mindig szingli vagyok, de a reményt nem adtam fel, és soha nem is fogom. Szerintem valaki eltérítette azt a csávót, akinek kiszedtek az oldalbordájából, aztán a Harley Davidsonjával most próbál visszatalálni a hozzám vezető útra.
» 14. Képes vagyok csak azért belépni a Chapterbe, hogy megnézzek 10-15 reklámot, hogy szerezzek gyémántokat. Múltkor 4000-ig felmentem, hogy végig tudjak vinni egy sztorit. Ez sajnos több hetes procedúra.
» 15. Még mindig nem szeretem önmagában a paradicsomot, de ha benne van valamiben, vagy ketchup, simán megeszem. A gyrost is mindig paradicsom nélkül kérem.
» 16. Több ebookom van, mint rendes fizikai, de ezt szerintem érthető. Régi vágyam egy ebook olvasó.
» 17. Imádom a koponyás borítókat, és szeretnék tetoválást is majd a témában.
» 18. Több már a Down for Whateveres cuccom, mint a Lacrimasos. És nem, nem bánom.
» 19. Még nincs egy olyan parfümöm se, amit a gyerekeim hordanak, de talán karácsonyra meglepem magammal eggyel :D. Akkor úgyis minden parfüm akciós.

19 terv a blogra vonatkozóan
» 01. Szeretnék több rovatot visszahozni, ezekről majd később lesz szó.
» 02. Készítettem pár olvasónaplót, amiket mindenképpen felrakok majd, hogy szerintem miért érdemes Neked is azt az adott könyvet elolvasni. Vagy éppen miért nem. De ez a ritkább eset.
» 03. Összegyűjtés alatt vannak még a kritikák a saját könyveimről, ezeknek mindenképpen szenteltem egy oldalt külön. Ha esetleg neked van, kérlek, dobj egy linket a kommentek közé!
» 04. Április végén ér véget a Hunyadi sorozat, akkor fogok írni egy hosszabb véleményt, mert nyilván nem tudom szó nélkül hagyni. Nyilván Ţepeş miatt kell írni, mert hát hooogyne. Sokszor felszisszentem ám.
» 05. Félkész állapotban van a könyvtáram felépítése, de előbb vagy utóbb közzéteszem a linkeket. Mindegyik olyan lesz, hogy lesz hozzájuk olvasónapló (igen, az egy hatalmas fejsze, de vállalom).
» 06. Van elkezdve több posztom is, hála részben Klaunak, részben a régi sajtpapírokra firkantott ötleteknek.
» 07. Megtaláltam egy mappát, amiben számtalan tag szerepel… ez tudjátok, mit jelent, ugye?
» 08. Vissza akarom hozni az albumértékeléseket, nyilván szakértelem nélkül, mert nem vagyok kritikus. Elég sok jó lemezt hallottam a legutolsó megírt poszt óta, és azok többsége mind olyan, hogy egyben jó, mint a Children Of Bodom Hate Crew Deathroll-ja.
» 09. Nem terveztem eddig se letenni a Simses posztokról, mert apránként, mikor olyan kedvem van, akkor játszok, de 2024. októbere óta, mióta megjelent a Life & Death kiegészítő, egyszerűen egyetlen vámpírnak és varázslónak nem képes elmenteni a külső jegyeit (szemfogak, szemszínek elsősorban), így kb. használhatatlannak érzem a játékot. Areh-kel nem ilyen nemzetséget képzeltünk el, na.
» 10. Lesz 3. felvonása az 101 dolog 1001 nap alattnak, mert úgyis most májusban jár majd le az 1001 nap, úgyhogy abból majd láthattok egy összesítőt, és egy újabb listát. Májusban, nyilván. De magamat ismerve már mostanában elkezdem összeszedni a tételeket, mert nem egyszerű, higgyétek el.
» 11. Ha a kommentek között lesz öt darab igen, akkor csinálok Xaviernek egy külön oldalt annak mintájára, amit magamról írtam. Sőt, ő megkapja a Simses változatát is. Tudjátok, mindenkinek van egy karaktere, ami az etalon.
» 12. Idén szeretnék posztot hozni arról, hogy eljutottam többedmagammal a Könyvhétre vagy a Könyvfesztiválra, egyelőre látogatóként… vendégként még egy kicsit odébb van. De arról mindenképpen akarok posztot írni majd. Ez egy idei nagy tervem.
» 13. Sokáig szerettem volna valami gasztroszerűséget a blogra, de mivel nincs gázsütőm, csak egy airfryerem, ezért ezt napolom. Bár az utóbbival is bőven lehet mit csinálni, nem akarok arra a vonalra eljutni, amit nem tudok csinálni.
» 14. A koncertbeszámolók megmaradnak galéria szinten, mert úgysem tudok olyan dolgokat írni, amiket át tudnék adni. Illetve, maximum úgy, hogy megmutatom, mit sikerült beszerezni, csináltam-e közös képet zenészekkel, stb. Az úgyis sikergyanúsabb, mint egy beszámoló.
» 15. Természetesen maradnak a haul cuccok, mert tervben van egy vérfrissítés (túl sok az olyan cuccom, amit csak megvettem, de sose hordtam, vagy csak egyszer), úgyhogy előbb vagy utóbb el kell kezdenem feldobálni Vintedre őket.
» 16. Nyilván a lényeg, és nem véletlen hagytam a végére, de szeretnék olyan posztokat, amikor találkoztam bloggertársaimmal, és ennek mementót állítottunk. Nyilván a beleegyezésükkel. Az olyan szép gesztus * – *
» 17. Nem akarok olyan posztokat hozni, amikben olyan témák szerepelnek, amik mostanában mennek. Nyilván foglalkoztat, és nyilván van véleményem, de azokat nem a blogra szánom.
» 18. Lesz majd év végén megint egy könyves poszt, megint olyan szép halmokban, mint az előző évekbeli. Igaz, csak a tavalyi és a tavaly előtti elérhető, de azok is számítanak, nem?
» 19. És nincs 19. pont, mert így is egy napom ráment erre 😀 Boldog blogszülinapot a blogomnak! ♥


Hagyj kommentet!
április 03 2025

Boldog születésnapot kívánok! 😘❤️ Alig várom a játék ajánlóidat is, csak úgy, mint a többit. Örülök, hogy elhoztad ezt a bejegyzést.😊

április 04 2025

Először is IGEN!
Másodszor az olvasókör nevében szerintem bátran kijelenthetem, hogy helyes.
Harmadszor, ha ezentúl egyszer meglátok valakit Harley Davidsonnal biztosan rám fog törni a késztetés, hogy odarugdossam hozzád. Köszi 😅
Szuper bejegyzés amúgy; jó volt olvasni

április 04 2025

Boldog blogszüinapot!
Nem kis feladat lehetett összeszedni ezt a 3×19 pontos cikket 😉

április 04 2025

19 év nem kevés! Gratulálok hozzá! Csak így tovább! ❤️

április 05 2025

19?? Atyaég. Ez igen. Gratulálok és sok boldog szülinapot.

április 05 2025

Boldog születésnapot a blognak 😀
Jó meló lehetett ennyi pontot összeválogatni, viszont nagyon jó volt olvasni őket 🙂

április 05 2025

Woow Bold Szülinapot a blognak 🥳 Azért ez a 19 nem semmi 🍾 Csak így tovább és várunk mindent 😁🤭🤭🤭

április 06 2025

Kajak mondtam ilyet? Basszus nem is emlékszem 🙂
Na de Boldog Szülinapot Neked és a blognak is. ☺️🌸❤️Durva ez a 3000 poszt, szerintem tartod a csúcsot.
Sims, könyves és az Amy-s dolgok mindenképp maradjanak, szerintem ezektől egyedi az oldalad, hiszen a Tőled megszokott dolgok képezik a blogod❤️❤️
Sok Sok ilyen szülinapot még! :)🎉

április 06 2025

Aztaa, 19, hát nagyon nagy gratuláció. Milyen lesz a 20? Kíváncsi vagyok.

Legyen amugy, IGEN.

A posztjaid nagyon várom, főleg a HAUL és a tag *.* Imádok én is tageket kitölteni.

Nekem szerintem corgi keverék a kutyim.:3 imádnivaló,de nagyon köcsög xd

Örülök, hogy nem tettél le
a szerelemről, illetve, hogy olyan helyen dolgozol, amit szeretsz is.

Nagyon durva, hogyan készül az 5. könyv, király vagy :3

Boldog blogszülinapot 🎂

Alább tudsz üzenetet hagyni.