Hy darlings! \m/ ♥
Évek óta ígértem, hogy megmutatom, most pedig nincs több értelme tovább húzni. A fiatalabb énem most biztos büszke lenne, hogy az egyik tervét megvalósította a sokból. Nem igazi Filofax, hanem olcsó Wish/AliExpress, de nekem tökéletesen megfelel arra a célra, aminek felhasználni szeretném. Igaz, hogy most egy darabig még nem rendelek hozzá, próbálok spórolni, de már tudom, hogy nem fogom tudni az idei őszt megcsinálni, annyi lapom sajnos nincsen.
És igen, tudom, hogy nem írok/rajzolok szépen, van bőven hova fejlődni, de a BuJo sosem arról szólt, hogy mindent tökéletesen lemásolj, amit látsz Pinteresten vagy Instagramon. Sokszor elmondták már, hogy az a jó, ahogy csinálod, ha leutánozol mást, akkor sem plágium, mert már eleve nem ugyanazt kapod, amit látsz. Én is több helyről szereztem az ihletet, és így alakult ki ez a megoldás.
Ez az eleje. Ott lapul a fülekben egy Geralt matrica egyébként, de ő kabala, nem megy sehova. A legtöbb matrica mind Wish meg AliExpress.
Tartalomjegyzék jobb oldalt, bal oldalt pedig kihajtható puska, mit mivel jelöltem. Néha nem árt.
Még nem fejeztem be a tartalomjegyzéket amúgy, de amint már kialakult a végleges sorrend, mindenképpen össze fogom hozni, hogy úgy nézzen ki, mint az első három lap
Ez azóta bővült néhány koncertdátummal. Javarészt rotringgal írtam bele, mert amíg nincs rá jegyem, felesleges „kőbe vésni”, addig csak egy szép álom.
Én nem tartom magam amúgy olyan személynek, akinek tabunak számít a menstruáció, sőt!
Tény, hogy a legtöbb munkáltató hülyének nézi azt, aki „heves vérzés, menstruációs rosszullét miatt” képtelen munkába állni, de hé, a világ változik, és bizony, nem mindegyik nő viseli jól a nehezebb napokat. Nem egy munkatársam volt már, aki az ilyen napokon egyszerűen arra sem volt képes, hogy kikeljen az ágyból, mert szinte megölték a görcsök. És akkor ne beszéljünk a fejfájásról, amikor egyszerűen látni sem látsz (ez konkrétan személyes tapasztalat), vagy előtte és az első napokban vízen kívül semmit sem akar elviselni a szervezeted (ez is személyes tapasztalat). Úgyhogy igen, ez nekünk nőknek fontos… és amúgy is, minden nőnek illene évente egyszer megnézetnie magát, hogy egészséges-e, mert inkább fogjuk meg a problémát az elején, mintsem a végén káromkodunk, hogy nem mentünk előbb.
A kis cápa meg személyszerint a kedvencem.
Az újévi fogadalmas lapom azóta is üres, mert nem fogadtam meg semmit. De lehet, hogyha megerőltetem magam, akkor ki tudnám tölteni.
A célok lapnak volt valami specialitása, de már nem emlékszem, kinél láttam. Mert négy kategóriába osztotta a készítője, de milyen szempontok alapján, arra már nem emlékszem sajnos.
Ez csak úgy. Szeretem tudni, hogy milyen lakkjaim vannak, nehogy véletlen kétszer vegyem meg ugyanazt a színt, különben megnézhetem magam. Van ennek amúgy egy teljes katalógusa egyébként, egyszerűbb lenne azt hordoznom magammal, ha kimondottan drogéria felé megyek, de a BuJo az esetek 80%-ban nálam van.
Szintén egy kitöltetlen lap még, mert nem nagyon van rutinom. De úgy gondoltam, hogyha esetleg elképzelem, milyen lenne, ha rendes állásom lenne, nem ilyen rugalmas beosztású, mint most (ja, két műszak…), akkor simán meg tudnám ezt oldani.
Ez a lista ismerős lehet, ez a 101 dolog 1001 nap alatt lista, annyi különbséggel, hogy kicsivel személyesebb dolgok szerepelnek benne, amiket blogra nem feltétlen rakok ki. Ez a lista részben publikus, a másik oldala már nem. Azt nem kapjátok meg bocs :D.
Január
Február
Március
Sneak Peak
Ezt pedig csak elkezdtem, de igen, valami hasonlót tervezek majd áprilisra.
Szerintem ne becsüld le magad! Szuperül rajzolsz, és szépen írsz! Látnád az én rajzaim, még egy ovodás is lekörözne! Nincs azzal semmi gondd, hogy nem ˇ”igazi” filofax. Mindegy honnan szerezted be. Szerintem pont ettől igazán egyedi, mert te saját magad szabod személyre. Nagyon ötletes, részletes. Tetszenek a képek! Ügyes vagy, és igazán kreatív.
Wow!😍 Eskü ezek valami csodásak!🥰😍 Még a végén engem is rá veszel erre😃 Viszont, amit tanácsolok, hogy lehetne egy olyan poszt is ezzel kapcsolatban, hogy te honnan veszed/rendeled ezeket a dolgokat, belinkelhetnéd(igen én mindig elfelejtem xD) esetleg milyennel színezed ki stb. Tök hasznos lenne annak, aki most akarja kipróbálni😘
Ez valami elképesztően gyönyörű * . * Minden lapját, minden rajzát és minden kis apró mozzanatát imádom. Szerintem brutál jól össze hoztad és a rajzaid pedig szintén csodásak. Nagyon ügyes vagy és elszánt, hisz eddig sikerült eljutnod 😀 Folytasd és várjuk a következő beszámolót róla. Nagyon király lett ♥
Azta, ez mennyire vagány! Sajnos időhiány miatt nem tudok belekezdeni, pedig érdekelne, mert ebben is kiélhetném a kreatívitásomat. 😁 Na, de majd talán egyszer. 🥰
Jajj de ügyes vagy, nagyon szuper😍 és milyen jól haladsz vele 😊😊 már vártam hogy mutass belőle 🤗🤗
Amy, ez egy csoda 🥰 Nagyon ügyes vagy és annyira jó lett. Ne hagyd abba és várom a továbbiakat 😊