Megjelenés: 2021. július 8.
Fejlesztők: Elephant Games
Történet:
Rachel és Rick elmennek megnézni egy boltot, ahol Mia vásárolt egy furcsa játékot, ami egyike csak egy szériának. A bolt másik különlegessége, hogy sosincs ugyanazon a helyen.
Amanda szemszöge
Egy újságot találtak a boltban, ami még a második játékra enged visszavezetni, annyi különbséggel, hogy az az eset jelen esetben sikertelenül, és szót ejtettek egy sebhelyről is, amit Rick szerzett. De ez nem így működött, mind tudjuk. A bolt tulajdonosa jön elő, felajánl három tárgyat, amik közül Rachel kiválasztotta a kézi harangot, ami miatt azonban Rick eltűnt. Minden szó nélkül.
Eltelik 13 év, Rachel lett a nyomozócsapat feje, és még egy könyvet is kiadott. Elég régóta próbálja felderíteni, mi történt Rickkel. Egy csapatot is felszedett maga köré, akik szabad idejükben a világot bejárták, hogy megtalálják Rick nyomait, de eddig semmit sem tudtak felderíteni, még a rendőrség sem jutott semmire.
A nyomozócsapat felosztotta a nyomozást maguk között: Rachel és Gabriel Európában keresték a World’s Mysteries nevű boltot, Daemon és Mia Dél-Amerikában, Isaac pedig az USA-ban.
Rachel este kap egy újságot 2021. augusztus 13-ai dátummal, amiben eltűnt tinédzserekről van szó. A hely különlegessége, hogy a neve World’s Mysteries. Vagyis lehet, hogy Rick ott van a helyszínen. A csapat útnak indul.
A hely egy gazdag családé volt, és elég érdekes pletykák terjedtek akkoriban. A család feje, Gregory Burton privát partikat tartott, és úgy tartották, hogy aki ott egyszer részt vett, többé nem voltak ugyanazok. Az egyik vendég eltűnése után a felesége elmegyógyintézetbe került, és amiatt dühöngött, hogy démonok szállták meg. A rendőrség ugyan nyomozott, de arra jutottak, hogy a vendég egyszerűen elment onnan. De rajta kívül számtalan más is eltűnt a környékről. A család tagjai is gyanús körülmények között hunyt el, ami miatt elterjedtek a pletykák a hely átkozottságáról. Emiatt is zárták le a nyomozást.
Rachel beszél a kúria jelenlegi tulajdonosával, Michael Zinccel, aki fogadja is a csapatot később, de ne egyedül menjen, mert a kúria nagy.
A csapat később feloszlik, külön-külön nyomoznak, és Rachel talál egy naplót is, amit az előző nyomozó (vagy valaki más, akár civil) hagyott hátra. Abban már ismert dolgokat tudtunk meg, annyi újdonságban, hogy miért jönnek ide még mindig, mikor a hely kísértet járta. Gregory pedig érdekelt volt az okkult tudományokban, és bizonyíték is volt rá, hogy ismerte Aleister Crowley-t, és annak idején ismerte meg a feleségét, Adát. Három gyermekük született, és Joseph volt az, aki örökölte apja érdeklődési körét. Albert volt a vadóc gyerek, hírhedt eseményekkel, míg Carrie teljesen más volt. Annyira más, hogy semmi olyan nem érdekelte, mint a bátyjait.
Egy gonosz szellem legyőzése után Isaac nem tért vissza, így a csapat elindult megkeresni őt. Egy rejtett szobában Rachel talált egy karkötőt, ami a csuklójára került, és így át tudott lépni asztrál síkba (magyarul látta a saját testét a kanapén feküdni, de még életben volt). Ott fedezte fel az összes itt elhunyt szellemét, valamint azt is, hogy a házban van egy nagyobb entitás, ami a lelkekkel táplálkozik, és ami a kert mögötti területen tanyázik.
Rachel visszatért a testébe, majd egyből elkövetik az egyik horrorklisé hibát: kettéválnak. Rachel a mostani tulajjal tart a kertbe, míg a srácok pedig átkutatják a padlást.
A kertben kiderült, hogy Gregory már azóta meg volt bélyegezve minden negatívval, hogy elkezdte felépíteni a házat, és nem akarta, hogy megtudják az igazságot. Rachel épp ezért kérdezett rá Michaelre, ő mit tud erről elmondani. A fickó csak annyit árult el, hogy nagyon olcsón jutott hozzá a birtokhoz, és le akarta dózerolni, de egy baleset után megálltak a munkálatok.
A padláson kiderült, hogy Gregory fiai szerettek volna bejutni a padlásra, hogy megnézzék, apjuk miben mesterkedik, de hamar elkapta őket. Az egyik fiú sikeresen megszerzett valamit, amit elrejtett a titkos helyükön. Gregory Burton szerette volna meghosszabbítani az emberi életet, és mivel addig senki sem jutott el odáig, ő úgy hitte, hogy neki sikerülhet. Elkezdett kísérletezni, és ehhez volt szükség a sok áldozatra, a vendégek szerepében. Persze, a kísérletei sorra vallottak kudarcot.
A nagy helység amúgy a családi kripta alatt volt, a hiányzó csapattagot is itt találtuk meg, és találkoztunk Carrie Burton szellemét is. Az apja, akit valaha ismert, eltűnt, a ház szelleme maradt itt végül (aki igazából Gregory Burton), akit meg a vendégek szellemei is tápláltak, emiatt vált erőssé. Ez a Burton család nagy titka igazából. Őt megsemmisíteni egyféleképpen tudták, a családja tagjaitól kellett egy-egy tárgy, amikkel sikerült végül elűzni a lényt, és emiatt mindenki szabadon távozhatott a kúriából.
A dolog nagy kérdőjele még, egy lehetséges folytatásra adva okot, hogy Michael eltűnt az esemény után, és magával vitte a karkötőt, a felvételeket. Még láthatjuk is, hogy valakivel telefonon beszélt, és hogy ebből az egészből Rachel semmit sem vett észre. Ami még gyanúsabb, hogy valamibe beleegyezett, amit Mr. Rogers kért tőle. És ugyebár, Ricknek a vezetékneve Rogers, és aki itt egy sebhelyet visel… valami nagy dolog történt vele, de még nem tudjuk meg, igazából mi. De nem ez a kúria adott választ a kérdéseinkre.
A bónuszban Rachel valahova elkerült, ami a Burton-kúriára hasonlított, de az asztrál síkos változatában. Azt se tudni, hogy került ide igazából. Mikor megjelent egy bikakoponyás alak, tesztek elé állította Rachelt, amiket sorra kellett teljesítenünk. Joseph Burton naplójából kiderült, hogy addig nem volt baj, amíg nagynénje nem halt meg, Gregory akkor döntötte el, hogy szerette volna megállítani a halált. Ez valamilyen szinten jogos, de elkerülhetetlen. Mivel ő volt az elsőszülött, az apja megengedte neki, hogy részt vegyen a kísérleteiben. De a testvéreit mindennemű tiltás sem tartotta vissza a rejtekhelyről.
A rejtélyes szellem pedig nem volt más, mint Joseph Burton, aki nem tudott átkelni, mert valami még itt tartotta. Emlékeztetnünk kellett arra, hogy milyen sok szép pillanata volt a családjával, és végre tényleg békéssé vált a hely.
Szerintem
Végre valami izgalmas történt, és jó volt így, hogy elhintették, Rick nem sebezhetetlen, és meg kell majd találnunk a későbbi részek valamelyikében. De feltehetően, mivel megváltozott egy kicsit a múlt, így valószínűleg nem is emlékszik Rachelre, vagy arra, hogy miken ment keresztül. Mindenesetre, ez a rész jó volt.
Grafika: 10/10 – kellően ijesztő, de kicsivel több félelmetesebb elemet el tudtam volna viselni
Teljesítmény: 09/10 – speckó effektek nélkül futott sajnos, különben kidob jelenetváltáskor
Történet: 10/10 – kíváncsi vagyok, hogy Rick hova tűnt, és miért változott meg így a viselkedése