Hy darlings! ♥ \m/

Új csokorral készültem, mert végre összejött annyi előadótól új kiadvány, hogy érdemes posztot csinálni róla – vagyis minimum hét, egy hónapnál nem régebbi új anyag. Ilyenkor örülök, hogy egy műfajnak több alműfaja van, és megtaláltam azokat, amik nekem tetszenek. Hirtelen azt se tudtam, melyikkel lenne érdemes kezdeni, mert a nagyon nagyok még egyelőre csendben van.

Sabaton: The Unkillable Soldier

Az utóbbi két albumot valamiért nem hallgattam annyira sűrűn, de ez a dal ezzel az albummal (ami amúgy megvan, khm) valahogy újra előtérbe vonultak, és elkezdtem gondolkodni a koncerten is, mert 2015-ben láttam a csapatot utoljára. Most sok minden miatt mondom azt, hogy nekem szükségem van erre a fajta zenére, és élőben is jó lenne újra látni.
Fun fact: akiről szól ez a dal, egyszer azt mondta, hogy ő élvezte a háborút. Igaz, hogy arcon, fejen, lábon, hason, bokán, lábon, csípőn és fülön lőtték, fél szemére megvakult, túlélt két repülőgép zuhanást, kiszabadult egy börtöntáborból, és letépte a saját ujjait, mikor az orvos megtagadta tőle az amputációt. Ez a fickó tényleg megölhetetlen volt. Még a Sabaton is megpróbálta, nem sikerült.

Ad Infinitum: Afterlife (feat. Nils Molin)

Nagyon válogatós vagyok, ha női énekesnőkkel megáldott zenekarokról van szó. Annak idején ugyanis Tarja a Nightwish-ben nagyon magasra tette a lécet, és kevesen tudtak az ő szintjére felemelkedni, hogy hiányozzon a hangjuk. Szerencsére, van egy nő, akinek a hangjára már akkor felfigyeltem, mikor egy Amon Amarth feldolgozást hallottam tőle, és azóta kiderült, a hölgy elég sok helyen van. Így jutottam ide. A klipet nézve azon töprengtem, hogy vajon nem-e a Bran-kastélyban forgatták-e, de eddig még nem találtam róla infót.

Semblant: Purified

Annak idején a csapat nagyot robbant a What Lies Ahead c. dalukkal, de ahogy azt akkor mindenki sejtette, nem csak abból áll a munkásságuk, ugyanis a Vermilion Eclipse már a negyedik a sorban. És talán eddig az egyedüli brazil csapat a listámról, akiknek még ha csak fél szemmel is, de követem a munkásságát. Pedig a gothic metal az sokkal közelebb áll hozzám, mint bármelyik más műfaj a világon, na mindegy. Ezt a dalt nem egyszer kellett végighallgatnom, hogy eldöntsem, tetszik-e, vagy sem. Szerencsére, az előbbi jött össze.

The Dark Side of The Moon: May It Be (feat. Charlotte Wessels)

Még egy példa arra, hogy mennyire oda vagyok Melissa hangjáért. Amióta ezt a dalt meghallottam, azóta valahogy az eredetije nem is érdekes annyira, mert ez így tökéletes, ahogy van. Charlotte hangja pedig nem új már. Szerencse, hogy mióta a Delain feloszlott, hallat magáról. Jó lenne, ha találna egy hasonló kaliberű bandát egyébként, mert kár lenne érte, ha elveszne. Úgyhogy, lassan kötelező megint a Gyűrűk ura maraton. De csakis szigorúan a bővített változatok.

Visions of Atlantis: Legion of the Seas

Nem, nem tartok még mindig utó-nőnapot, egyszerűen csak így jöttek a dalok, és ilyen kedvem volt. Clementine nem először szerepel a listáimon, meg általában véve a lemeztáramban sem, de ezzel a dallal (és remélem majd májusban az albummal is) megalapozza a helyét a legjobb tízben. Bár mit akarok, már megalapozta, hiszen nem érzem azt a negyedik dalnál sem, hogy idegesít a hangja. Ráadásul ez a kalózos téma is egy nagyon jó választás.

Paddy and the Rats: After the Rain

Nehéz most erről írni, mert bár sosem ismertem, mégis szomorú úgy írni egy hazai zenekarról, hogy annak az egyik tagja tragikus körülmények között ment el. És bár örülök, hogy új album lesz (végre), a klip apropójának nagyon nem tudok örülni. Már az első perc után tudtam, mi lesz a vége a videónak. És biztos másképp értelmeznénk, ha akkor az nem történik meg. Ne haragudjatok, de többet nem tudok most erről írni.

Rammstein: Zeit

Most nem majdnem egy évtizedet vártunk egy újabb dalra az egyik, ha nem a legismertebb német metal csapattól. Háromszor kellett megnéznem, hogy megértsem a klip mondanivalóját. Tudtam, hogy köze van az időhöz (gyatra német tudásom idáig terjedt ki), és utána rögtön másképp álltam a kliphez is. És csak az eleje tűnik lassúnak. Különben nem az. Ha ismeritek a Rammstein munkásságát – ki ne ismerné? – akkor olyan Mutter szintre számítsatok, legalábbis én ahhoz tudom

Road: Az ember dicsősége

Próbáltam nem elmenni a klip mellett, mert végül is, csak kétszer fogom őket látni egy héten belül, de ennek olyan mondanivalója van, hogy nem lehet elmenni mellette. Ez a dal biztos méltón lesz koncertes, illetve közönség kedvenc, hiszen ad egy olyan felemelőpontot, ami miatt a világvége érzéssel rendelkezők is fel tudnak állni, és tovább tudnak menni/lépni. Főleg ezek után:

Akkor is, ha fáj
Akkor is fel kell, hogy állj
Magadért muszáj
És ha kell
Tudd, hogy sérthetetlen leszel
Mert ne felejtsd el
Te is egy csillag vagy ezen az égen
Ma még apró és észrevétlen
De fénylő, azt üzenve
Sohase’ késő, semmi sincs veszve

Egypt Central: No Place Like Home

2022 legnagyobb meglepetése nekem az Egypt Central visszatérése. Annak idején, mikor felfedeztem őket a White Rabbittel (ami azóta _se_ költözött el a telefonról, annyira imádom azt a dalt), már nem voltak aktívak, és volt egy Devour the Day nevű formáció, amiben két tag maradt ebből a felállásból. Azt tudom, hogy a dobos már ott szimpatikus volt. De majd utánanézek jobban. Most örül a fejem, hogy egy tehetséges csapat visszatért.

Mors Principium Est: The Lust Called Knowledge

Ah, semmi sem jobb egy jó kis finn melodic death metalnal. Bár ezt kb. kevesen mondjuk a világban, én köztük vagyok, mert valahogy ez a stílus, ami mostanában minden idegszálamat segít rendben tartani. Igaz, hogy ez nem egy album, csak egy válogatás, de annak is tökéletes. Plusz az a borító, atyaúristen.

Lord of the Lost: Not My Enemy

Imádom, hogy a csapat mindig valahogy reagál a világban történő eseményekre, vagy éppen egy-egy nagyon vicces negatív kommentből csinálnak előnyt. Az utóbbiból már született pár nagy dolog, de most komolyodjunk meg. A kialakult Ukrajna elleni háború miatt készült ez a dal, aminek a bevételét a menekülteknek szeretnék eljuttatni. És való igaz, mi, akik nem menekülünk, el sem tudjuk képzelni, min mehetnek keresztül szegények. És főleg, hogy mikor lesz végre.

Angel Nation: Out of Sight, Out of Mind

Lehet sokan nem tudjátok – főleg azok, akik nem ebben a műfajban utaznak – hogy Elinának ez az eredeti csapata, amiből nem lépett ki, mikor megörökölte Liv Kristine után a Leaves’ Eyest. Igaz, hogy akkor kicsit kiakadtam, hogy Liv volt a Leaves’ Eyes lelke, de szerencsére, méltó utódja lett, legalábbis én nem csalódtam. Ráadásul jó látni, hogy nem hagyta el az anyazenekart sem. A mostani dal számomra friss, úgy került listára, hogy csak kétszer hallgattam meg, de az nem ront az élményből. A hangját órákig el tudom hallgatni, annyira kellemes. Lehet azért, mert helyeként emlékeztet Tarjára. Ah, mit meg nem adtam volna, ha ő lett volna a Nightwish énekesnője anno Anette és Floor helyett.

Evergrey: Save Us

A svéd Evergrey neve nem ismeretlen számomra, mert nem először futok a nevükbe, csak eddig elkerültem a munkásságukat. De ez a mostani dal egy friss opus, így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki nyitott a műfajra. Nyugi, nincs benne hörgős rész.