Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2021/06/08
Írta: Amy | Hozzászólások: 9 | Kategóriák: Blog SiteNews

Hy darlings! ♥ \m/

Szinte el sem hiszem, hogy ezeket a sorokat végre leirhatom. Pedig már egy jó ideje visszatértem az Internet világába.

Mivel egy darabig telefonról fogok írni, megpróbálok legalább heti két alkalommal jelen lenni a blogon, a szokásos heti egy helyett (mert ugye idáig csak SBO-kat láthattok tőlem, meg a helyzetjelentős posztokat), és ez a tőlem megszokott dolgokról fog szólni.

Hogy mikre számíthattok, azt már korábban felvezettem, de elég rég volt az, így újra összeszedem Nektek :).

Fontosnak tartom kiemelni a lista előtt, hogy vannak benne olyan elemek, amikhez pontos érkezési dátumot nem tudok.

Valamint, mivel a gépem az öt hónapos raktárban állás után egyszerűen úgy döntött, hogy nem akar működni, így az a vízjel, amit eddig használtam, sajnos nem lesz elérhető, viszont a képeimre kiteszem a jogaimat.

» Mindenképpen tervezek írni egy posztot (vagy akár posztsorozatot), hogy mi történt az az öt hónap alatt, amikor kénytelen voltam hiatusra menni a bloggal. Annyit elöljáróban, hogy a helyzet teljes mértékben valós, neveket azonban nem fogok közölni, személyi jogok védelmében.
» Időközben sok Wish termékem érkezett, így azokról is tervezek posztot hozni.
» Amint meglesz az új gépem (helytakarékos megoldás miatt egy laptopot szeretnék), folytatni fogom a Sims 3 saját kihívást, mert több helyen olvastam és hallottam, hogy a legtöbb laptop tök jól elviszi, így végre számtalan minőségi fotót csinálhatok majd az én drága egyetlen Xavieremről ( ◜‿◝ )♡
» Mivel megvan mind a kettő oltásom, és tudom igazolni is az alkalmazáson keresztül (megérkezhet addig még a kártya), tudok menni koncertre, így holtbiztos, hogy megyek a június 18-ai Depresszió és Down for Whatever koncertre. Így egy durván egy év halasztás után itt az ideje, hogy menjek.
» Péntekre beszéltem meg egy találkozót egy férfi ismerősömmel, és nem csinálok belőle titkot, kicsit izgulok, mert bár lassan 3 éve ismerjük egymást, jó 1,5-2 évig nem beszéltünk, és vannak furcsa érzéseim vele kapcsolatban. Úgyhogy mondhatjuk úgy, hogy randizni készülök, de nem merem ezt így nagyon elkiabálni, mert lehet, hogy ezt nem így gondolja. De hétvégén már okosabb leszek.
» Az utóbbi hetekben teljesen rákaptam a Bullet Journalra, mert végre találtam hozzá megfelelő lapokat, amiket én rendszerint jól teleírtam… így azokról is tervezek egy bemutatót csinálni, mert sokan vannak, akik használják, bár én kimondottan nem naptárként használom. Legalábbis még. A következő journaljaim egyike viszont már az lesz.
» Most jut eszembe, a laptopok többsége jól bírja a Sims 4-et is, és mivel annak nagyon megtetszett az utóbbi időben az építés módja, szeretném majd a laptop érkezése után felhúzni azt a házat, amit főleg a Beyond Time miatt kezdtem még a 3-ban építeni (bár azt senki se látta itt a blogon, a korábbi Instagram fiókomon szerepeltek a képek). Végül is, egy boszorkány, egy démon, egy angyal, és több vámpír szerepel benne, nagyon érdekes lesz látni, hogy néz ki a ház, amiben a történet játszódik.
» Az már most biztos, hogy a filmajánlók visszatérnek, mert elég sokat nézek mostanában felváltva a sorozatokkal.
» Olvasni mostanában őszintén szólva nincs kedvem, pedig lenne mit… de amint a kezeim ügyébe kerül a harmadik Éjszaka hercege, vagy majd az új Fekete Tőr, akkor ez nagyon meg fog változni (◔‿◔), és akkor az Olvasónapló rovat is fel fog támadni.
» Az Amy Loves Metal ugyancsak később fog újra debütálni, mert elég sok új zenekart fedeztem fel, akiket direkt egy olyan füzetbe írtam fel, amit csak rájuk szántam. Bizony, nekem arra is van journalom, hogy milyen zenéket fedeztem fel ;).
» Szívemnek másik nagy csücske a HOG Reviews, amivel már így is le voltam maradva, de most elég sok új játék jött ki, amiket sajnos szintén csak a laptopom megérkezése után fogok tudni folytatni.
» Annak idején ugyancsak elmentettem a Polyvore utódjaként is ismert oldalt, így előbb vagy utóbb azt is újra előveszem, de az is lehet, hogy nem. Mert azt az oldalt igazából nem is néztem át alaposabban, de ami késik, nem múlik.

Ti melyiket várjátok a legjobban?


Hagyj kommentet!
június 08 2021

Húh a Sims4-el én is nagyon szeretnék már játszani 🙈 nagyon szeretem mindegyiket is❤️ nagyon tetszett et a kis összefoglaló, remélem mi hamarabb visszatérsz majd. 🙂 Olvasni mostanában én sem olvastam, legalábbis ezen a héten nem, pedig kellene. 😀 De majd csak belehúzzok végre.😊 A Wish termékeket nagyon várom majd. 😍

június 09 2021

Most a Wishre haragszom egyébként, próbálkozom visszaszerezni a fiókomat, mert azt mondták, hogy valamiért szabályt sértettem, holott csak leírtam, hogy egy termék nem egyezik azzal a termékkel, amit a képen hirdettek.
A Sims 4 eddig nem tetszett nekem, de ahogy néztem, hogyan építkeznek, nagyon megjött hozzá a kedvem 😀

június 08 2021

Hűha. Sok sikert a randihoz. 🙂 Biztos jo lesz a koncert. Jó szórakozást kívánok. Én csak ezekért nem fogom beoltatni maganat, de nem ítélem el azt, aki igen.

június 09 2021

Igazából nem is a koncertek miatt kellett. Egyrészt megkövetelte a meló, másrészt meg amilyen helyeken én jártam, inkább vállalom a teljes körű kivizsgálást is, és egy oltás nem oszt nem szoroz szerintem a többi mellé.

június 11 2021

Jó olvasni ezt a sok pozitivitást! Sok sikert, és várjuk a további posztokat!

június 12 2021

Örülök, hogy újra jelentkezel több érdekes dologgal. Én is nagyon szeretem a Simset, de valahogy nekem ezek a misztikus lények nem igazán jönnek be. Max a tündérek, de a többivel nem tudok mit kezdeni így maradok az embereknél. Az én Acer laptomomra jól fug a Sims4-ig úgy, hogy már a 3 is fent van egész sok kiegészítővel. Szóval ezt a típust ha vásárláson gondolkozol tiszta szvből ajánlom.
Remélem jó lesz a találkozód/randid és komolyabb is kisülhet belőle.
Várom majd a többi poszot is. :).

június 13 2021

Remélem most már jól alakulnak a dolgok és az a bizonyos találkozó is jól sikerült. A Sims számomra is nagy kedvenc, bár mostanság sajnos nem játszom annyit, mint anno. A negyedik résszel még nem játszottam, a harmadiknál megakadtam 🙂
Jó látni, hogy minden lassan visszatér a régi kerékvágásba. 🙂

június 14 2021

Uhh mennyi jó dolog történt veled * . * Én igazából mindegyik rovatodat várom, de üziben mesélj majd a találkádról, remélem nagyon jól sikerült ♥ A wish sajnos szokott ilyet csinálni, csak úgy.. szóval lehet meg kell válnod a fiókodtól, ha eddig még nem sikerült visszaszerezni. A SIMS-sel kapcsolatban.. nagyon jó laptopra lesz szükséged, mert az enyém nem hogy nem viszi, de gebasz is van vele, mert lassú, mint a dög 😀 Bár én használtan vettem, photoshop és netre, de arra se igazán jó, szóval nemtudom mi legyen vele.. Na mindegy. várom, hogy újabb bejegyzésekkel kápráztass el minket. A BuJo-t pedig nehogy ki merd hagyni, ide vagy instára tessék feltenni! 😀

Puszi ♥

december 06 2021

Mivel a posztod óta már vagy fél év telt el, ezért nagyon sok mindent nem tudok már mondani. Viszont örülök, hogy amúgy azóta meglett géped 😀 A Sims-et anno én is szerettem, de mióta vírusos lett az előző laptopom egy kis kalózkodás után, azóta nem is gondoltam a játékra. Aztán a telómra letöltöttem a Sims Freeplayt, amire egy idő után sajnos ráuntam. Aztán most mivel a laptopom még a felirat égetéstől is fújja a levegőt, ezért meg sem próbálkoztam bármi komolyabbat telepíteni rá.
Az hogy az olvasáshoz nem volt kedved, azt én jelenleg is át tudom már érezni egy ideje. Valahogy már nem tudok úgy fókuszálni rá, ahogy amúgy az írásra sem.
Az a tali pedig így utólag remélem hogy nem sikerült rosszul 😀

Alább tudsz üzenetet hagyni.