Hy darlings! ♥ \m/

Remélem, mindenki jól van így február végén, és remekül telnek a napjaitok. Nagyon hiányoztok, hiányzik a blogolás, és az, hogy olyan tartalmakat hozhassak, amiket tényleg jó érzéssel írtam, mert tudom, hogy valaki kíváncsi rájuk.

Ha engem kérdeztek, én éppen jól vagyok, de a helyzetem cseppet sem az, mert sajnos október óta olyan helyeken jártam, ahol kb. csak az első volt a legjobb, a másodikban érezhetően keletkezett egy áthidalhatatlan szakadék köztem, és egy hozzám nagyon közel álló személy között, és igazából pont ma két hónapja, hogy a földkerekség legalja közt vagyok kénytelen túlélni. És ez a harmadik hely lassan szó szerint életveszélyes. Nincs bent WiFi, mivel csak egy fapados szolgáltatást tudtak felajánlani, ahol az embernek van tető a feje fölött, és éjszaka nem kell az utcán lennie.

Ezekről hosszabban csak később tudok érdemlegesen többet beszélni, mert ezt a bejegyzést is most telefonról írom, így minden esetleges elgépelés miatt sűrű elnézést kérek!

Ha tovább olvasol, még több apróságot elárulok :).

Ez a két hónap úgy kezdődött, hogy együtt kell működni egy intézmény csapatával, akik kimondottan a hozzánk hasonlóan pórul járt embereknek próbálnak segíteni – mondanom se kell, hogy nem mindenkit vert át a tulajdonos, mert sok káros szenvedéllyel élő, vagy szabadult emberrel találkoztam, és tartom tőlük a 3 méter távolságot is, de persze, van, aki tényleg egy tragédia után kénytelen itt lenni.
Ez az intézmény minden létező segítséget megpróbál nekem és a velem maradt családtagjaimnak adni, csakhogy minden olyan legyen, mint egy évvel ezelőtt. Sajnos a három szobacicánk szintén két hónapja nincsenek velünk (az a pillanat életem legfájdalmasabb pillanata volt, és tudom, hogy utólag visszanézve akkor jól döntöttem, hogy rábíztam valakire a cicákat, mert különben elvesztettem volna őket…). De ők hárman egy azóta nagyon jó barátunkká vált nénihez kerültek, és minden második szombaton megtehetjük, hogy meglátogatjuk őket. Ilyenkor beszélgetünk, van lehetőség még több munkát nézni, informálódni a világról, meg alkalomadtán meleg vízben lezuhanyozni. Mert bizony, ott még meleg víz sincs, így a zuhanyozásnak van még egy ijesztő árnyoldala is, azon kívül, hogy boldog-boldogtalan akármikor rányithat az emberre.

Mikor lesz ennek hivatalosak vége? Sajnos nem tudom. Azt tudom jelenleg, hogy várólistán vagyunk, hogy egy jobb és biztonságosabb helyre mehessünk, ahol kulccsal lehet zárni az ajtót, és egy kicsivel megkönnyítik a létezést. Például, ahová várunk, ott a szobában van tévé, WiFi, és hűtőszekrény is, és nem kell rettegni, mikor lopják el az ember telefonját. Ezek a dolgok sajnos azon a helyen mindennaposak, és isteni ajándéknak tekintem, hogy egyikünk sem szenvedett el ilyen kárt – bár sajnos törtek be hozzánk, és vittek el pár holmit, édesanyám ajándékba kapott óráját már sose látjuk viszont.

Szenvedtem el még januárban egy súlyos klórgáz mérgezést is, mikor gumikesztyű híján csupasz kézzel voltam kénytelen fertőtleníteni a matracot, ahol pihentem. Hiába tettem egy rongyra, akkor se úsztam meg. Ezek mellé még azon az estén elszenvedtem allergiás reakciót is néhány poloskától, amiket eddig csak legendákból ismertem. Ezek meg ugye nem tiszta emberekből jönnek elő, én meg a családommal frissen kerültem elő 10 napos karanténból, mert a második helyen egy olyan pincehelységben kellett lennünk, ami tele volt növényekkel, és a hősugárzó miatt (rendes fűtés ott nem volt) tele lett párával és fekete penésszel. A fűtőtestet nem használtuk sokszor, esténként pár órára, de akkor sem lett jó vége.
Belázasodtunk, és mivel a járvány tombol, nem lehetett közösségbe menni addig, amíg az le nem telik. A szobát sajnos már úgy kaptuk, hogy ezek a láthatatlan dögök már ott voltak az előző lakók miatt :(((

Lényeg a lényeg, mentőt kellett hívni hozzám, mert úgy vakaróztam, hogy aludni se tudtam, a végtagjaim már égtek a fájdalomtól. A mentős egyébként helyes volt, kicsit hajazott a haj nélküli Parker Jamesonra, adott vagy 7-8 gyógyszerkombinációt, amitől mindkét méreg távozott a szervezetemből. Nem volt kellemes, a jéghideg infúzió szintén, amitől szabályosan reszkettem.

Teltek a napok utána, javarészt eseménytelenül. Lett még egy negatív tesztem, egy jó tüdőszűrőm, így egészséges vagyok. Amilyen állapotok között harcolunk, ez egy csoda, hogy még el se kaptam, és a családban senki se.
Időközben lett lakcímkártyám, bejelentett adóm és tb-m is. Mintha igazából nem is lennék rossz körülmények között, de ez sajnos egy illúzió.
Érvényes jelentkezés a jobbik helyre csak február 11-étől ketyeg, hiába van egy hátszelünk, aki bele tud nyúlni, hogy ne várjunk olyan sokat. Legutolsó infók szerint bele is nyúlt, de így is várni kell, addig pedig ki kell élvezni, hogy jó idő van, így nem is ültünk 4 órát a tévészobában.

Az életveszélyes részről annyit tudok jelenleg mondani, hogy egy nem szomjas személy nekiállt nem tiszta pillanatában hazugságokat generálni rólunk, és a többség a semleges oldalról ellenünk fordult, mert nagyon kilógunk a sorból. Sajnos a szociális dolgozók nem tettek semmit, mert ez szerintük ez nem óvoda, és oldja meg mindenki egymás között.
Ha még csak annyi lenne, hogy XY azt mondta, hogy nem tetszik a cipőm vagy a hajam, az hagyján. Az életveszélyes fenyegetés az viszont már minden, csak nem játék. Sajnos a hatóságok vér folyásig nem fognak intézkedni, meg ennek a helynek olyan híre van, hogy egyedül rendőr nem jön, hanem legalább négyen, és mindenkit lenéznek, aki valamiért ott van. Mindegy, miért, előítélettel állnak mindenki felé. Még szerencse, hogy alkoholt utoljára akkor láttam, mikor elmentem mellette a boltban.

Bővebben is tudnék erről beszélni, mert lenne mit, de majd később, mikor már csak rossz emlékként tudok őszintén és nyíltan beszélni erről.

Stay metal and hail the apocalypse \m/
Amy