Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2020/10/02
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: YouTube-kalandjaim

Havi kollázsunk következik ismét, kicsi csúszással, mert szinte mindenki október elejére ígért valami újdonságot, úgyhogy a hónapban két posztot kaptok a témában. Részemről öröm, hogy bár a műfaj még mindig kemény, mégsem egyezik a hangzás sehol. Legalábbis, most nem találkoztam olyannal, amivel fogtam, és leállítottam a lejátszást, mert nagyon tetszett.

Schwarzer Engel: Kreuziget Mich

2018 rég volt, mikor fekete angyalom – aka Dave Jason – valami újdonsággal lépett elő. De tudtuk, hogy lesz új album, azt is, hogy a Sieben csúszik jövőre a koronavírus miatt, de a tervekhez tartja magát, és az albumok közötti EP időben kijön. És pont itt is van ez a csoda, aminek már a részlete is a fülembe mászott. Az alábbi képről pedig lett egy jelenetötletem, és legalább Julian is méltón bemutatkozhat a Beyond Time keretein belül.

Depresszió: Életfogytig

Tisztában vagyok azzal, hogy lesz új album, már most előrendelném, ha tehetném – de előtte ezt még egy Best of anyag fogja megelőzni, és az egy jövőre megjelenő kiadvány lesz. Igen, elő fogom rendelni, mint kb. az összes Depi anyagot A folyamat zajlik… c. albumuk óta. Még anno a „ronda karácsonyi póló” akcióban is részt vettem, és van egy „ronda” Depi-pólóm, de olyan szép az, hogy már jó.
A dalról nekem olyan érzésem van, mintha egy korábbi albumról maradt volna le, de ezzel nincs bajom. Nem tudni, Feri mikor írta ezt, de nekem nagyon bejön ez a hangzás. Másfajta énektechnikát is használ, amivel eddig 9 album után nem találkoztam, de ez az irány jó. Hallom azt a tipikus Depresszió-hangzást, de mégis van benne valami új.

SadDoLLs: Call Me Pain

Valaki felfedezhetné a görögökben már végre a potenciált, mert meg vagyok veszve értük. De komolyan. A Blood of a Kind lemez 2017-ben jelent meg, úgyhogy szeretnék lassan egy új albumot. Tudom, ez nem ilyen egyszerű, de már nagyon jó lenne egy 5. lemez, mert az előző négyet már kívülről fújom ^^”.
A dal maga új, de valamiért úgy éreztem róla, hogy mintha a Grave Party idejéből származna. Biztos, hogy nincs több új dal?

Down For Whatever: Ide szúrjatok

Már egy ideje kint van az album, és én direkt próbáltam olyan dalt választani, ami nem egyezik meg a Zuhanással, mert azzal konkrétan én meg lettem vásárolva. Mindig is tudtam, hogy léteznek nagyszerű magyar előadók, és milyen igazam volt. Ez a dal egyből a szövegével hívta fel a figyelmem, és volt némi deja vu érzésem.
Pont emiatt rögtön tudtam, hogy a srácok is azon hazai zenekarok között lesznek, akiknek muszáj leszek a webshopjából vásárolni belátható időn belül, mert egyszerűen olyan nem lehet, hogy nekem nincsenek tőlük cuccaim. Nem azt mondom, hogy most rögtön, de jövőre mindenképpen. Pont a Depresszió után ráadásul.

Marilyn Manson: Don’t Chase the Dead

Nem, nem csak Norman Reedus miatt van itt ez a videó. Nem, nem mindenki Darylje miatt, megígérem! Ne nézzetek így rám, nem hallgathatok Mansont Norman nélkül, vagy mi a szösz? 😀
Igazából Manson pályafutását figyelem kísérem, nagyjából be tudom lőni, mikor jelentek meg albumai, de egyben még egyetlen albumát sem hallottam, csak dalokat, amiket megjelenés előtt kiadott. Most azonban ez kicsit másképp lesz, mert bár ez a dal valahogy a 80-as éveket idézi, mind tudjuk, hogy Manson mire képes, így biztos, hogy vannak karcosabb dalok is a We Are Chaos c. lemezén.

Amaranthe: Fearless

Őszintén megmondom, én igazából az Archangelt akartam iderakni, mert az nagyon tetszett, de az alábbi dal messzemenően olyan jó, mint az említett. Ráadásul nagyon friss.
Meg imádom Elize haját benne, de az egész megjelenését. Nagyon jó úton jár, hogy a hercegnői rangját lecserélje királynőire, de ehhez az kell, hogy a zenét ne a combjaival adja el, és ne csináljon több harmatgyenge dalt a Battle Beastből ismert Noorával.

Road: Ahol a hegyeket látod

Rég volt már Road, tudom. Legutóbb azt hiszem, augusztusban volt szó róluk, a nagy nemzeti felvonultatáson írtam róluk – meg volt egy koncertbeszámoló is, ahol két órán át játszottak a szakadó esőben, és egy csuromvizes számlistát hoztam haza.
Ezt a dalt már egy ideje belengették, hogy jönni fog, ahogy az új lemezt is. Az is jövőre lesz, egyelőre ez biztos. Ez a dal pedig tökéletes, a videó annál inkább. Mindig is büszke voltam arra, hogy egy csodálatos országban élek, ahol ilyen csodaszép tájak vannak, mint ahogy azt a srácok a klipben is bemutatták. Most kedvem támadt kirándulni egyet a Mátrában.


Alább tudsz üzenetet hagyni.