Hy darlings! \m/♥
Nagyon régen volt már ilyen poszt – egészen pontosan a 2. része októberben jelent meg itt a MotN-on, a Wish-ről várom 15. része pedig még májusban debütált. A 16. rész egyébként nemsokára érkezik.
Így előre figyelmeztetnék minden kedves olvasót, hogy egy kis türelemmel fogjon hozzá a poszt olvasásához, hiszen ahogy az alábbi kép is jól prezentálja, rettenet sok minden érkezett meg októbertől augusztusig, és mindegyikhez tudok mit hozzáfűzni – és sajnos akadt egy olyan problémám is, hogy bizony volt, ami a koronavírusnak köszönhetően meg sem érkezett.
Azt még szeretném hozzáfűzni, hogy van öt tétel, amit a nagy kezdőképről lefelejtettem, így azokkal is szeretném kezdeni a bemutatást.
Az egész világ The Witcher lázban ég, és bár ezt a posztert akkor rendeltem, mikor csak egyszer néztem végig az évadot, és nem terveztem, hogy írok róla évados beszámolót (pedig kellett volna már akkor is). Nem sérült egyáltalán, nagyon vigyázok rá most is, de az biztos, hogy be fogom keretezni, mert most ugyan kint van a falon, de ezerszer jobban nézne ki egy fekete kerettel. Egy PC Geralt társaságában természetesen (igen, már úton van).
A másik világ, amiben nagyon otthon vagyok, az a Harry Potter, mert Potter-generációs vagyok, és mikor megláttam ezt a térképet, tudtam, hogy szükségem van rá. Már csak egy Tekergők térképére, egy pálcára (lehetőleg Sirius pálcájának másolata is elég) tartok igényt, de még nem találtam meg a legmegfelelőbbet.
Őszintén megmondom, nagyon szeretem a medvéket, akármilyen vadállatok is legyenek a valóságban. De igazából engem a medvék emlékeztetnek valakire, aki nagyon sokat jelent nekem, és addig nem halok meg, amíg nincs lehetőségem találkozni vele (mégha erre az esély szinte nulla): Christopher Schmid, a Lacrimas Profundere első énekese. Egyszerűen egy ismerősöm elkeresztelte a hangja miatt medvének, így azóta nem tudom másképp értelmezni a fickót, bocs. #silppinaction. Épp ezért kellett kettő darab párnahuzat is, mert jól passzol az én kis világomba. És igen, a jobb oldali nyomdahibás, de nem lehet minden tökéletes, nem olyan világban élünk.
Amy és a lehetetlen fotózási skillje ismét alkotott. Ez is egy jó korábban rendelt függöny, ami direkt ilyen, nem én szabdaltam szét. Sokat nem takar, este is épphogy látszik, de igazából egy ajtón tudom elképzelni. Később biztos odateszem.
És akkor a nagy pakk
Lusta voltam egyesével lefotózni őket – akkor aztán tényleg lett volna vagy 20 méter a bemutató – így ezért kezdem kisebb kupacokkal. A témát javarészt a bagoly uralja, ráadásul az egyiket ajándékba kaptam koncertes barátnőmtől, mert szerinte az annyira én vagyok. Az a bagoly, ami a Holdon csücsül.
» A tollas-koponyás fülbevaló az egyik kedvenc darabom, sűrűn hordom, de koncertre nem merem. Főleg egy Depresszióra nem 😐 Még csak az kéne, hogy elhagyjam.
» Alatta van egy holdas-denevéres fülbevaló, amit viszont nem tudok hordani, mert a kedves eladó két egyformát küldött…, úgyhogy biztos, hogy nyakláncként fogja végezni, amint szerzek hozzájuk egy-egy nyakpántot. Vagy kulcstartó lesz a másik, még nem döntöttem el.
» Ehhez a baglyos fülbevalóhoz van egy sztorim: a párját elhagytam az egyik munkahelyemen, és az egyke sincs meg, pedig direkt félreraktam, hogy nyakláncra fűzhessem. Most erre a testvérpárra nagyon vigyázok. Az előző párnak inkább szentimentális értéke volt, mert Anyukámtól kaptam őket névnapomra 3-4 évvel ezelőtt. Jó, ez dettó ugyanaz, mint amit elhagytam, de akkor is…
» A három karkötő egyébként egy ötdarabos szettet takar, és igazából a rózsák miatt szerettem meg, mert ez a három szín a kedvenceim között van – a fekete rózsa szinte kötelező nekem, na.
» Semennyire sem látszik, de ez egy mérleg nyaklánc lenne, eredetileg aranyszínű láncon, de tudom, előbb tűnik ezüstnek. Vagy fehéraranynak.
» Mellette közvetlenül az a faleveles nyaklánc, amit vagy háromszor tettem vissza, mire úgy döntöttem, hogy megrendelem, mert szállítással együtt volt 900-1000 forint. Már alig várom, hogy felvehessem. De most már hivatalosan is ŐSZ van (mindig aug. 22 után már nálam ősz van), úgyhogy senki sem nézhet idiótának – vagy mégis?.
» Ez volt az a baglyos nyaklánc, amit koncertes barátnőmtől kaptam csak úgy. Még egyszer köszönöm szépen drága, hogy gondoltál rám :* – októberben Depi-ismétlés!
» Felette az a holdas hajtű, ami az egyik szerelemdarabom, bár hétköznapokban kicsit furcsának hathat, főleg mikor úgy vagyok felöltözve, hogy nincs semmi különleges a megjelenésemben. Pedig igazából minden nő varázslatos és különleges ;).
» Még mindig bagoly, ezúttal egy baglyos szett, ami tartalmaz egy pár fülbevalót, egy nyakláncot és egy karkötőt. A karkötő nagy volt a csuklómra, úgyhogy pár szemet ki kellett venni belőle, hogy hordhassam, a többivel meg nem volt bajom, mert egy fülbevalót nem lehet kihízni, a nyaklánc meg pont tökéletes magasságban lóg, se nem hosszú, se nem rövid.
» Utolsó darabunk, ami nem nagyon látszik, de elmondom: Geralt of Rivia farkasmedálja. Anyutól kaptuk öcsémmel húsvétra, mert akkor már mindketten láttuk a sorozatot. Egyébként veszélyhelyzetben nem jelez, mint Geraltnál, de betudom annak, hogy muglik között nem működik :).
» Kettő darab holdas-köves hajtű következik. Az egyik fekete, a másik meg lila, a két legfőbb színem. Felváltva szoktam őket hordani, mert mikor hogy van kedvem :D. Bár amíg ilyen bugyiolvasztó meleg van, kontyban hordom a hajam.
» Mellette – bár nem látszik – egy cicás karkötő van. Mert macskás cuccokból sosem elég, ezt jegyezzük meg.
» Az egyik büszkeségem, amit sikerült a tavalyi Drakula vár! eseményen is felvennem, egy denevéres choker. Mert egy elvetemült Drakulistának muszáj mindenféle vámpíros holminak szerepelnie a tárában.
» Mellette kettő darab szarvasos karkötő, aminek igazából egy ára van, és grátiszban kaptam még egyet. Nem mertem még felvenni, de az biztos, hogyha fel is veszem, akkor a faleveles nyaklánccal együtt.
» A denevéres choker fölött van egy Mjölnir. Mert nekem az kellett, és az itthoni kínálat egyrészt túlárazott, másrészt annyi van, hogy egyik sem nyerte el a tetszésemet, ez pedig igen. Az igazi Mjölnir ilyen, nem olyan, mint amit Thor használ a Marvel-filmekben.
» A Mjölnir mellett van egy aprócska varjúkoponyás nyaklánc, aminek fekete a csőre. Kicsit nagyobbra számítottam, mert ez így elvész a többi között – amúgy is a képeken – de van egy boszis varázsa.
» Mellette négy darab karkötő, amiből a toll és a kicsi fekete szív a kedvenceim, de a másik kettő is szép. Nem egyszerre hordom ezeket sem, variálni szoktam a többivel.
» Egy csipkés kesztyű, aminek van egy gyűrű is a végén, ami ráadásul állítható, de középen mutat jól leginkább. Fekete rózsás, ráadásul. Szerelem volt első látásra.
» Alatta pedig az a telefontok, ami miatt megesz a fene, mert nem az én telefonomra való. Úgyhogy egy életre megjegyeztem, hogy a későbbi kiadásúhoz kell majd tok.
» Mellette az ecset, amivel az arcmaszkot szoktam felkenni. Anyutól kaptam, miután rászoktam az arcmaszkokra. Még mondta is, hogy direkt ferde, mert az a kezdőknek jár.
» Mellette még egy ecset, szintén Anyutól, bár még nem használtam.
» A fehér cicás óra, aminek már van egy fekete testvére. Már csak a rózsaszín és a szürke testvére hiányzik, de úgy felment az ára, hogy hétszer is meggondolom, hogy megvegyem-e.
» Anyu úgy hozta be ezt a lila órát, hogy reméli, nem fogok haragudni. Igaz, hogy nem vagyok órás, meg a színe igazából ennél kicsit mattabb, de idáig egyszer volt csak rajtam. A szíja kicsit kikezdi a bőrömet.
» Fölötte egy másik csipkés kesztyű, ami tökéletes párja a denevéres chokernek, csak ennek a gyűrű inkább egy cameo-ra hasonlít.
» Az a lila bagoly (mert mi más lenne?) pedig szőlőrúzs, és nevéhez hűen szőlő illata van. Pont olyan zsíros, hogy a szám szelesebb időben nem szárad ki.
» Mostanában szeretem hordani ezt a rózsás hajgumit, mert van benne valami, amitől az ember akaratlanul istennőnek érzi magát – én meg simán örülök, hogy a nyakam szellőzik. De nagyon elegáns darab. Gondolkodok, hogy rendeljek-e még több színben, hogy mindenhez tudjam hordani.
» Apróbb sminkecsetek, hogyha szeretnék felvinni egy laza sminket. Az biztos, hogy tökéletesen működnek, nem hullik egyikből sem szál, és kényelmes velük dolgozni.
» Amy végre talált megfelelő alapozót a bőrére, nem beszélve a korrektorról, és sokkal egyszerűbb eldolgozni ezekkel a sminkszivacsokkal, mint ujjal vagy fülpucolóval. Az volt a vicces benne, hogy hármat kaptam egy áráért, és ez csak egy drogériás felderítés után volt :D.
» Ezek az ecsetek valójában körömlakk-ecsetek, de még nem avattam fel őket, pedig csodálatos mintákat találtam már, amikkel lehetne gyakorolni, hogy később bonyolultabbakat is megalkossak. Valószínűleg októberben megpróbálok egy Jack Skellington ihlete manikűrt megalkotni.
» Esküdt ellenségeimre vettem ezt a pattanás eltávolító tapaszt, de idáig egyetlen egyszer használtam: úgy tűnt, nekem nem segít a pattanásnak beérni, hanem mintha visszafordította volna. De egytől még nem várjak csodát.
» 100 darab falevél, amit direkt azért vettem, hogy majd rákössem egy meleg-fehér égősorra, és azzal rakjam ki a plafont. Olyan kis hangulatos elvarázsolt erdőt szeretnék megalkotni, de majd később. Az égősor még hiányzik.
» A két macskás sál, amikről nem lehetett normális képet találni. Mindkettő selyem, csúszik, de kis bohém darabok.
» Mikor már kezdett melegedni az idő, és nem kellett sapkát hordani, akkor hordtam ezt a fejpántot, mert a fülem fázott. Nem szoros, és remélem, most ősszel sem kell hordani, mert a maszkkal nagyon hülyén fog kinézni.
» Ez a manósapka igazából hajmosás utáni törülköző sapka. Mivel nemrég lett festve a hajam, nem merem használni, mert nem akarom, hogy megfogja ezt a finom plüssanyagot. Sokkal egyszerűbb ezzel turbánt kivitelezni, mint egy nagyobb törülközőből, pedig nekem csak váll alá ér pár centivel a hajam.
» Fentebb már említettem, hogy időnként sminkelek, és nem árt valahol tartani a termékeket, amiket használok, de ez egy későbbi poszt tartalma, ha van rá igény. Ezt a sminktáskát pont azért szeretem, mert minden elfér, aminek benne kell lennie.
» Nézhettek hülyének, de direkt rendeltem pár darab műanyag zacskókat, hogy az ékszereimet tudjam benne tartani. A kisebb kimondottan gyűrűknek lett véve, de nem olyan masszív az anyaga, mint a nagyobbnak. Még az is lehet, hogy a fülbevalókat is ebbe fogom tenni.
» A másik függöny, amit én csak Antiadore függönynek hívok, mert lepkés. Kicsivel sűrűbbnek látszik, mint a szívecskés fentebb, és amint lesz karnisom (mert jelenleg nincs), akkor biztos, hogy felrakom. Csak egy szép, kissé áttetsző fehér függöny kell majd mögé, hogy igazán látszódhasson.
» Áttetsző táska, mert úgy álmodtam meg, hogy bármilyen könyvet vagy bandamerchet vegyek, akkor azt biztos, hogy ilyenben szeretném hazahozni. Ha jól emlékszem, M-es méretűt rendeltem, mert nem nagy bevásárlásokhoz tervezem használni. És jól is mutatja, hogy 2-3 könyv lazán elfér benne.
A gyűrűk
Egy csomó gyűrűm van, és még mindig úgy érzem, hogy nem elég. Amíg nagyon olcsón hozzá tudok jutni ilyen darabokhoz, addig nem is várom el magamtól, hogy egyszerűen megálljak.
» Ez a szett szerelem volt első látásra. Főleg a nagyobbik tetszett meg, és elég hamar meg is érkezett, de alkalmam sokszor nem volt hova felvenni.
» Hat darabos nyári szett, amiben leginkább a sima ezüst Hold tetszett meg, de az a csikóhal is aranyos. Főleg a tökéletes csikóhal vadászatra emlékeztet a Sims 3-ból. A Holdakat szoktam hordani más gyűrűkkel is.
» Anyu ajándékgyűrűi, a fekete rózsás ráadásul állítható méretű. A másik pedig nem barackszínű, mint a képen, inkább rózsaszínes, hússzínű.
» Ők nem egy szett darabjai. A denevéres állítható, a rózsás hetek óta kiszemelt volt, mire kosárba tettem. A cicás gyűrűt még májusban szerettem meg, és annyira aranyos, hogy kellett. Mert macskás dolgokból semmi sem elég.
» Ez a gyűrű konkrétan a legtöbbet visszarakott darabom volt, mielőtt végleg megrendeltem volna. Egyszerűen megláttam, és úristen, szerelmes lettem azonnal. A kis piros szív, a kis fehér kövek, a koponya úristen. Egyszerűen tökéletes darab. Nagyon vigyázok is rá. Lehetne hordani másképp is, mert a szív kivehető, de ezek együtt mutatnak jól.