Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2020/08/28
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Domini Games Fatal Evidence HOG Reviews

Megjelenés: 2020. augusztus 27.
Fejlesztők: Domini Games
Történet:
Személyesen az FBI két nyomozója keresi fel a detektívként dolgozó karakterünket, hogy egy magát Mesternek hívó sorozatgyilkos van szabadlábon, és már három áldozatnak vette el az életét.

Amanda szemszöge

A két nyomozó, Avery és Kazinsky ügynök jött személyesen, de úgy állítottak be, mintha neki dolgoznánk, nem pedig egy oldalon állnánk. A gyilkos meg egyébként kicsit hajazott Johnny Deppre, úgyhogy ha néha úgy említem meg alább, ne lepődjetek meg.

A gyilkos a legtöbb áldozatát éjfél környékén ölte meg, és mindegyik között van valami kapcsolat, de ami engem idegesített, hogy a gyilkos folyamatosan belekötött a detektívünkbe, mintha ő lett volna lépéselőnyben – de ez sokáig így is volt.
Az első áldozat, akit meg tudtunk menteni a haláltól Anne Lyott volt, és némi nyomozás után kiderült, hogy a gyilkos szerelme volt egyetemi tanulmányaik során.
A második áldozat egy boltos volt, aki Goldman névre hallgatott, de egyedül vitte a boltját, mivel egy újságcikk szerint a legtöbb dolgozóját el kellett bocsátania.
A harmadik majdnem áldozat pont az egyik FBI ügynök, Kazinsky volt, de őt levették nem hivatalosan az ügyről, de elvileg övé lett a Simmons gyárak tulajdoni joga, de a gyár adósság miatt csődbe ment.
A negyedik áldozat egy ugyancsak művész, Clifford Hall, a helyi körökben híres volt.
Az ötödik majdnem áldozat Daniel Scott volt, a művészeti galéria feje, és ő kiállította Clifford alkotásait, Paul Simmons művei helyett. Danielnek még a kedvesét, Linda Collinst is megmentettük a fulladástól.

Hogy mi történt a gyilkos szüleivel, azt is az elhagyatott gyár környéki újságokból tudtuk meg. Az apja Charlie öngyilkos lett, miután felesége, Abby öngyilkos lett, a kicsi Paul pedig árvaházba került.
Itt én már összeraktam a dolgot, hogy az árvaházba került kisgyerek most a sorozatgyilkos, vagyis Paul Simmons.

Utoljára meg kellett menteni még Avery ügynököt is a tetőn, majd Paul mindent bevallott: elvileg Goldman ölte meg az édesanyját, amikor kirúgta a boltjából (de közben egy betegségben hunyt el), az apja pedig abba halt bele, hogy elvesztette a gyárat, és ugye, Abby is meghalt. A család egyébként a gyárban élt sokáig, igazi otthon nélkül.
Anne visszautasította ugye Pault, csakhogy Clifforddal lehessen.
De a végén sikerült börtönbe zárni ezt az elmebeteget.

A bónuszban egy álarcos alak küld egy üzenetet a rendőrségre, hogy be fogja bizonyítani, hogy a rendőrség nem tesz semmit, miközben emberek tűnnek el. Most egy nő is eltűnt, és egy következőt sikerült utolérni az utcán, de sikerült elmennie, és elvileg egy furgont akart volna elkötni. A furgont kinyitva azonban ott láttam Fredet, a rendőrt, akit kaptunk társunkként, majd az álarcos leütötte hősünket. A megmenekült nő, Rita, a nyomozónk és Fred egy kúriában ébredt, de a helyzet nekem kicsit gyanús volt, hogy az elkövető hirtelen három foglyot is tudott ejteni. Még meg is jegyezte a karakter, hogy a horrorfilmekben is ott kezdődik a baj, ha szétválnak a szereplők.
A pincében egy faliújságon azt láttam, hogy találtak egy női holttestet, de a gyilkos sosem került elő, a rendőrség pedig nem tett semmit, de még bizonyítékot sem tudtak szolgáltatni.
Teltek a hónapok, és eltelt hét hónap, de a lakosok nem tudták, ki ölte meg a nőt. Az ügyet egyébként Bedrieger nyomozó kezdte felderíteni később, és csakhamar talált egy vérfoltot, amin el tudott indulni. A DNS-teszt kimutatta, hogy az elhunyt nő férjéé, így őt tartoztatták le, a város pedig boldog volt, hogy Bedrieger nyomozó megoldotta az ügyet.
A kúria, ahova kerültek, egykoron a Wrecker családé volt, és a Blackwood erdő szélén volt. A maszkos az eseményeket ismervén jelent meg, és közölte, hogy bombát rejtett el az épületben.

Egy holttestet azonban így is találtam ott a Wrecker-kúriában, és akkor jelent meg Dorothy Nixon, aki a házvezetőnője volt a családnak. Az asszony elárulta, hogy valaki valóban megölte Wrecker asszonyt a saját házában, a nyomok tényleg a férjére utaltak, de ő tudta, hogy a férje nem tette, és bizonyítani is tudta. Azonban meglepetés itt ért, hogy Fred Bedrieger nyomozó megfenyegette a házvezetőnőt, hogy tartsa a száját Mr. Wrecker-ről, de nem tudta, hogy miért.
Fred közben magához tért odaát, és ez a Fred ugyanaz a nyomozó, aki akkor nyomozott. Bevallotta, hogy nem tudta elkapni a nő gyilkosát, a megítélése forgott kockán, ezért vádolta meg a férjet, de ezért meg kellett volna ölnie a nyomozót, és őt akarta vádolni az elrablásért. A maszkos megmentette a nyomozót, akiről kiderült, hogy ő Rita, és így szerzett bizonyítékot, hogy direkt tette tönkre az apját, és az volt a terve, hogy elmenekül az országból. De nem engedtük meg neki, így a végén börtönbe került ő is.

Szerintem

Szeretném végre megtudni, miért kell ennyi mechanikai dolgot keresni, mert ezek részemről lelassították a játékmenetet, ami nagyon izgalmas volt, mind a főjáték, mind a bónuszjáték alatt. Főleg az, hogy ez a fickó egy picit még hasonlított is az egyik kedvenc színészemre.

Grafika: 10/10 – már megbarátkoztam a rengeteg kékkel
Teljesítmény: 09/10 – a rengeteg átvezető videó lassan kikészíti a gépem
Történet: 10/10 – szeretem az ilyen nyomozós témákat, de mi lenne, ha még bonyolultabb lenne a helyzet? Akkor is, ha nem csak 2-3 óra lenne maga az egész játék?


Alább tudsz üzenetet hagyni.