Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2020/07/11
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Movie Night

A hihetetlen Hulk (2008)

Angolcím: The Incredible Hulk
Műfaj: fantasy, akció, kaland, szuperhősös

Tartalom:
Bruce Banner, a tudós kétségbeesetten keresi a gyógymódot arra a gamma-sugárzásra, amely megmérgezte a sejtjeit és egy fékezhetetlen haragú erőt szabadít fel benne: a Hulkot.
Banner kénytelen az árnyékba húzódni, bujkálni, elszakadni attól az élettől, amit ismert és attól a nőtől, akit szeretett, miközben menekül az őt üldöző „Villám” Ross tábornok és a hadigépezet elől, akik azért üldözik, hogy elkapják és erejét brutálisan kihasználják.
Emellett azonban feltűnik a színen egy új, szörnyű ellenfél, a Förtelem, akinek pusztító ereje még Hulkét is felülmúlja.
Hősünknek tehát döntenie kell: vagy elfogadja a tudós békés életét, vagy felfedezi a hőst abban a lényben, aki benne lakozik.

Véleményem:
Öcsém úgy kezdte, hogy ez az a Marvel-film, amire rá nem tudja magát venni. Én rávettem magam, de csak azért, hogy ne maradjon ki.
Kicsit kiszámíthatónak tartottam a történetet, már a film felénél megmondtam, hogy nem lesznek ezek együtt, pont azért, ami benne van. Kicsit olyan Jekyll & Hyde érzésem volt, és Liv Tyler helyenként még mindig Anne Hathaway-re hasonlít.
Valahogy ezt a részt a meg nem értett testvérnek érzem. Lehet, hogy 2028-ban egy remake jó lenne neki.

Beszerezem DVD-n is? Igen/Nem
Pontszám: 08/10

Thor (2011)

Angolcím: Thor
Műfaj: fantasy, akció, kaland, sci-fi, szuperhősös

Tartalom:
Thor nagyszabású kalandja kitágítja a Marvel univerzumot a jelenkori Földtõl Asgard misztikus birodalmáig. A történet középpontjában a hatalmas Thor áll, az erõs, de gõgös harcos, akinek vakmerõ tettei miatt újra fellángol egy õsi háború. Ezért Thort számûzik a Földre, ahol az emberek között kell élnie. Amikor világának legveszélyesebb gonosztevõje a legsötétebb erõket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hõsnek lenni.

Véleményem:
Ööö… egy az egyben azt kell mondanom, hogyha Rhage-t és Maryt élő személyekről kellene megmintáznom, garantáltan Chris Hemsworth és Natalie Portman lennének a befutók. Próbáltam maradni a skandináv mitológia környékén, de akaratlanul is az maradt meg bennem. Bocsi ^^”.
Amúgy, amíg nem olvastam utána, nem ismertem fel Sir Anthony Hopkinst. Szégyen, nem szégyen, el is bújok sírni a sarokba. Pedig egy hatalmas színész, a Hannibal óta pedig igazi legenda.
És, mikor felismertem Bocskor Billt (tudom, Stellan Skarsgård eredetileg), nekem már csak Bocskor Bill marad. Lehet, hogy más filmekben is nyújtott kiemelkedő alakítást, nekem abban a mellékszerepben lett igazi.
Heimdall kontaktlencséjét imádtam, és azt hiszem, Idris Elba szépen meghozta a kedvemet a további filmjeiért is.

Beszerezem DVD-n is? Igen/Nem
Pontszám: 10/10

Amerika kapitány: Az első bosszúálló (2011)

Angolcím: Captain America: The First Avenger
Műfaj: fantasy, akció, kaland, háborús, szuperhősös

Tartalom:
Javában dúl a második világháború 1941-ben. A lelkes és mindenre elszánt ifjú, Steve Rogers is jelentkezik a hadseregbe, ám a gyenge fizikuma miatt kiszuperálják a sorozáson. Ezért örömmel jelentkezik a titkos katonai kísérleti programba, az Újjászületés nevet viselő projektbe, melynek keretében szuperkatonát csinálnak belőle. Az izomkolosszussá fejlődött Amerika kapitány feladata megállítani a nácik titkos tudományos részlegét, a Hydrát, melyet a világuralmi törekvéseket dédelgető, rettegett Vörös Koponya vezet.

Véleményem:
Talán eddig az ő filmje volt az, amitől kicsit idegenkedtem, pedig igazából nem kellett volna. Talán csak a háborús téma miatt, amit nem szeretek amúgy se, és a második világháború is azon kevés témák közé tartoznak, amikhez nem tudok hozzászólni.
Bár meg kell hagyni, Herr Schmidt adott némi ötletet a spin-offomhoz.
Tetszett még a 40-es évek ábrázolása, mégha kb. csömört kaptam Amerika nagy önimádatából. Ez a marketinges rész, hogy Rogers jó lesz majd bazári majomnak… na mindegy, nem megyek tovább bele.

Beszerezem DVD-n is? Igen/Nem
Pontszám: 09/10


Alább tudsz üzenetet hagyni.