Hy darlings! ♥ \m/
Igen, már jócskán benne vagyunk a májusban, mire ez kikerül, de nem akartam egyáltalán kimaradni belőle. Meg legalább rendben vagyok, hogy ezekre is válaszoltam :3
Van, amit mondjuk én dobtam a közösbe, mivel a lányok felvettek adminnak, de nagyon sok mindent tettem eddig hozzá ^^”. Magamra is lusta vagyok, nemhogy az ilyenekre manapság…
1. Hogy telt az áprilisi hónapod és mi a terved májusra?
Az áprilisom jó volt, a májusom is eddig jó, bár nehezen viseltem, hogy veszélynek voltam kitéve. Volt kettő Covid-19 tesztem, mindkettő negatív lett, haladtam sztorikkal is.
Nem ártana lassan a rovatokra több figyelmet fordítani, mert vannak terveim, hogy miket szeretnék még hozni, és ahelyett, hogy folyamatosan ígérgetném, valóban meg is csinálnám.
2. Hogyan/mivel szoktad meglepni édes anyukádat anyák napján?
Mindig veszek neki valami apróságot, aminek tudom, hogy örülne. Csokit mindig, apróbb ékszert mindig, meg dohányt is, mert számára az ünnepnek számít – szerintem felesleges pénzkidobásnak, de ha ő boldog, nekem az számít.
3. Hogyan készültél/készülnél az első anyák napi köszöntésedre?
Rajzoltam valamit, de hogy mit, arra már nem emlékszem. A múlt évezredben volt, hogy emlékezhetnék rá? 😀 Szerintem valahol anyunak egyébként megvannak az összes gyerekkori rajzaim.
4. Anyukámnak: minden, amiért szeretlek!
Mire azt felsorolom, hatszor feljön a nap, úgyhogy most nem írnék listát.
5. Ha minden újra kinyit, hová fogsz menni legelőször?
Könyvesboltba.
6. Melyik az a Disney mese amit bármikor újra tudnál nézni?
Alice Csodaországban, Shrek 3. Igen, ez kettő volt, és a Shrek is már inkább Pixar, de simán besorolom Disney művei közé.
7. Állítottak már neked májusfát? Mi a véleményed erről a szokásról?
Nem, nekem még soha, és igazából véleményem nincsen azon kívül, hogy szép.
8. Szerinted manapság könnyen lehet ismerkedni?
Lehetni lehet, de szerintem elvetette az első benyomás varázsát az online ismerkedés. Már mindent tudsz előre azzal, akivel találkozni akarsz, mert a Facebookon egy pár perc alatt megtalálod, milyen állata van, mit hallgat, hol volt, hol szokott kommentelni, egyáltalán milyen a helyesírása stb.
Meg én már hitem vesztettem bennük, egyrészt ezért, mert nincs alkalmam személyesen az illetőt látni, csak a sorait olvashatom, és akkor nem hallottam a hangját. Meg amúgy se vagyok egy vonzó alkat, úgyhogy aztán pláne.
9. Sportolsz? Mesélj róla, kinti vagy benti időtöltésként szereted űzni?
Mindig mikor eltervezem, hogy sportolok, vannak hátráltató tényezőim: egyik ilyen az, hogy borús az idő, nagyon fáj a hasam a női bajomtól, sokat dolgoztam előtte… de ezek kifogásnak kéne lenniük, és próbálom magam erre rábeszélni, hogy legyen is az, mert már most félek a mérlegre állni.
10. Van kedvenc tavaszi koktélod?
Nincs, nem élek ilyenekkel.
11. Mi a véleményed a poliamoriáról?
Bár nem olvastam más olyan regényt, amiben szerepel a szerelmi háromszög, én nem tartom elítélendőnek, ha mindegyik fél meg tudta beszélni ezt a dolgot.
Meg őszinte leszek, a Spin-off pontosan ebből a szemszögből íródik, egy nagyon frappáns múlttal mindhárom karakter szempontjából, és bár még mindig van rajta mit javítani, nem tervezem abbahagyni egyhamar. Eredetileg egy barátnőmmel kezdtük írni, csak nekem írás közben olyan ötleteim lettek, amik miatt vittem külön is tovább a szálakat.
Nagy szerepe lesz elviekben Drakulának is benne, mert pont nemrég álmodtam meg, hogy mi történt vele az én szemszögemből – a közös történetben is másképp alakult a sorsa, meg nálam is – úgyhogy nem unatkozik az agyam. Már készítettem beosztást, hogy mikor mivel akarok foglalkozni.
12. Az Ápolónők Nemzetközi Napja.
Minden tiszteletem az ápolónőkké, de minden egészségügyi dolgozóé. Nekem a szemem ők az igazi hősök, mert elsősorban ők tették kockára az életüket ezzel a szemét vírussal szemben, úgyhogy én a fizetésük 300%-át adnám nekik, meg minden egyéb juttatást, amit megérdemelnek.
13. Linkelj olyan posztokat, amelyeket ezen a héten olvastál és nagyon szeretted őket.
Na, most le fogok bukni, hogy sokat nem szoktam olvasni.
» Három épület, amelyet minden Drakula-turistának látnia kell | Ezt pontosan azért, mert mindenki tudja, hogy a törcsvári kastély sosem volt hivatalosan Vlad Ţepeş kastélya – állítólag csak egyszer megpihent benne. Mégis, minden helyszínt végig szeretnék majd járni, amint lehetőségem adódik, és akkor mindenki kap egy hosszabb beszámolót róla.
» 10 dolog, amivel megtölthetsz egy üres füzetet | Tudom, Sára ezt már jó egy éve megírta, de mindig szeretek visszatérni hozzá. Néha a kezembe akad 1-1 füzet, mert mondjuk vázlatfüzetet keresek, vagy úgy emlékeztem, valamelyikbe felírtam valamit, és mindig eszembe jut, hogy kezdek vele valamit. Három füzetem egyébként az ő ötleteinek hála lett újrafelhasználva, millió puszi innen is érte! ♥
14. A magyar konyha melyik étele a kedvenced?
Szeretem a gulyáslevest, de szerintem itt kifújt. A töltött káposztát annyira azért nem, meg most őszinte leszek, több hungarikum eszembe se jut, pedig tudom, hogy sok van ^^”.
De egyszer mindenképpen előkapom a gasztró-részleget.
15. Egy film, amit szerinted rólad írtak.
Nem írták még meg! Bár kezdek azonosulni a Bridget Jones naplójával, hiszen itt vagyok 30-asan, és szingli vagyok.
16. Mit gondoltok TikTok alkalmazásról?
Én személy szerint ki vagyok rajta akadva. Azzal „sztárrá” lenni, hogy tátogsz pár másodpercig egy videóra, abszolút tehetségtelennek minősül nekem. Ennyi erővel menjen az illető színészi pályára. Nem vagyok róla jó véleménnyel, inkább nem is mondok ennél többet.
17. Szoktál kertészkedni tavasszal?
Nincs kertem XD. De amúgy ha lenne kertem, akkor talán, mert nagyon szeretnék egy saját kertet úgy, hogy vetőmagból nevelem ki a kis növényeimet. Tudnék is kihez fordulni, ha ott lennék. Ameddig ez nem valósul meg, maradnak a selyemnövények. Azért nem hívom őket művirágnak, mert kiskoromban mindig azt mondták, hogy az ronda szó, így ez fent maradt.
18. Hogyan zajlik nálad a ballagás ebben a nehéz időszakban? / Milyen volt a ballagásod? Mesélj róla!
Az én ballagásom már jó néhány évvel ezelőtt volt, és alig vártam, hogy túl legyek rajta, mert
19. Mutasd a körmöd!
Nincs mit rajta mutatni, egyszerűen nincs most kifestve, mert pihentetem.
20. Szerinted milyenek azok a nevek, amelyet az MTA elfogadott az utóbbi időben? Te engednéd az extrém, különleges neveket magyar babáknak? Van kedvenc neved?
Egyes neveken én csak nevetni tudok, és már előre sajnálom azokat a babákat, akiknek a szülei valamilyen őrült oknál fogva valamelyiket adná a gyereknek. Mert oké, amíg kicsi, addig aranyos, de ha majd felnő, akkor egyrészt irtó ciki lesz neki, másrészt meg addigra elveszti a jellemét is. Épp ezért nem, nem engedném egyáltalán. Meg nekem akárhogy is nézve, nem lesz magyar neve, ha lesz. Még átmagyarosítva sem. Az úgy rossz lenne.
Személy szerint nekem a kedvenc nevem a Sophia, de az alábbiakkal is megáldanám a gyerekeim: Vlad (nem, nem Drakula után), Lili, Roberto, Christopher, Oliver, Julian, Christine, Caroline.
21. Írj levelet a gyerekkori énednek.
Attól függ, hány éves korig számít a gyereknek a gyerek, mert ma már a 13 éves gyerek dohányzik, iszik, szeretkezik, és terhes…
Na de, ha magamnak kéne írni, akkor a 13 éves énemnek írnék:
Kicsi Amanda, aki még azt se tudja, hogy micsoda jó dolgok várják. Bízz magadban, bízz a belső hangon, és ne aggódj, az iskolánál van ezerszer rosszabb is. Mert túl fogod élni.
22. Melyik zene fejezi ki a tavaszt számodra?
Nincs tavaszi metal, kérlek szépen :”D.
23. Melyik az az étel amit elsőként tanultál meg elkészíteni?
Bundás kenyér volt.
24. Mi volt a kedvenc gyereknapi emléked?
Nem tudok rá nagyon visszaemlékezni, sokszor voltam majálisokon, ahol kaptam ezt-azt, voltak majálisos koncertek is, de azokat nem vagyok hajlandó felvállalni.
25. Melyik az a hely, ahova szívesen kirándulsz tavasszal?
Sok helyre nem mentem el idén, hála a vírusnak, de nagyon szeretnék eljutni több turistahelyre is, mert szeretném a galériámat bővíteni.
26. Érettségi után milyen terveid vannak? / Hogy emlékszel vissza az érettségi hetére?
Azon sírtam, hogy a matekon szeretnék túl lenni, a többi nem érdekelt. A magyar jól ment, a töri lehetett volna jobb is, az angol az nagyon jó volt, és informatika volt az én választott tárgyam, az pedig nem kellett volna túl lazán vennem, mert megcsinálhattam volna ezerszer jobban is.
27. Mesélj el egy majálisi történetet!
Ki emlékszik már arra? Öreg vagyok én már ahhoz… 😀
28. Készítsen egy nyári könyv/film/sorozat listát, amit mindenképpen elolvasol/megnézel.
Könyvek… atyaég, ezt a listát inkább hagyjuk, mert hetente kétszer kapok figyelmeztetést, hogy fejezzem már be a Tolvajt, de amilyen ponton tart a történet, annak örülök jelenleg, és nem akarom tönkretenni ezt az édes érzést.
29. Írj levelet a felnőttkori énednek!
Ha annyira levelezni akarnék magammal, akkor már megtettem volna 😀
30. Írd le, hogy miért (nem) szereted a nyarat
Előre félek, hogy megint 35-40 fokos hőséget kapunk, úgyhogy megint az lesz, hogy nem fogok tudni ruhát felvenni, hogy ne olvadjon rám, valószínűleg be fog gyulladni a torkom a hideg fagyitól, és víztől, de remélem, addigra lesz megint munkahelyem, hogy ne is agyaljak azon, hogy milyen az élet odakint.
31. Viszlát tavasz, helló nyár
Egyetértek. De még van egy kis idő addig, élvezzük ki, hogy nincs nyár.