Hy darlings! ♥ \m/
Már egy pár napja várta ez a bejegyzés, hogy napvilágra kerülhessen, így most elolvashatjátok, hogy múlt héten hogy próbáltam egy kicsit a lelkemben tomboló viharon enyhíteni. Ennyit arról, hogy csak két párnáért megyek a Pepcoba.
Külön nem fotóztam le, de az a könyv bizony Kresley Cole Vámpírzóna c. kötete, ami a ritka hollók táborát erősíti. Már csak négy, és boldog könyvmoly leszek *-* ♥! Valamint nincs külön lefotózva a virágmintás bögre és az atléta sem. Ezek láttán senki sem gondolta volna, hogy éppen Bad Wolves szólt a füleimben, ugye? :”D
Egy fényképalbum az Aurora Borealis-szal. Majd a falamon levő képeket szeretném beletenni, ha majd megyünk, és utána sem fog mindegyik kikerülni, mert az a tervem, hogy később a nagyját bekeretezem, és úgy rakom ki a falra, de ez még egy kicsit későbbi történet.
Mikor elmentem vásárolni a Pepco-ba, azzal a szándékkal mentem, hogy veszek kettő darab párnát és a fényképalbumot, de nem voltak azok a párnák már, amiket szerettem volna, úgyhogy egy kicsit csalódott is voltam. De, még tartott egy -30% mindenre akció, én meg hülye lettem volna azt nem kihasználni. Ezek az apróbb szépségek kerültek hozzám, úgyhogy boldog voltam. De nézzük csak sorban.
Ebbe a karkötőbe már azóta szerelmes voltam, hogy pár hónapja megláttam az állványon, de sosem voltam normális, hogy megvegyem. Talán eddig kellett rá várnom, hogy megvehessem? Kettőt is vettem, mert a másikat anyumnak szántam anyák napjára utólag a többi mellé, amit kapott.
Már tudat alatt készülők az őszre, mert már rendeltem néhány őszies hangulatú ékszert (következő Wishről várom poszt), de nem csak ruhában szeretnék igazodni a kedvenc évszakomhoz, hanem kiegészítőkben is. Ezek eredetileg hajgumik, de még tavaly vettem belőlük feketét, azok tökéletesek karkötőnek is. Nagyon nyúlnak egyébként, nekem meg amilyen erős szálú hajam van, csak kinyújtaná, így csuklón hordva meg egészen jobban mutatnak.
De majd nyár végén lesz egy őszre készülő haul is, ahol szerezek egy csizmát és egy táskát is, de ezt majd akkor :D.
Kettős ruhatár előnyei és hátrányai egy képben: kiegészítők mindig kellenek, és ilyenkor a szín nem mindegy, ezért vettem meg ezeket a hajgumikat. Jó, a lila még csak-csak belefér a metalos ruhatárba, a rózsaszín és a gyöngyház már kevésbé… :D.
Ezek mindig eltűnnek! Komolyan mondom nektek, anno anyukámmal elfeleztük az előző pakkot, és az övéi is eltűntek, nemhogy az enyéim. Úgyhogy ezeket már sorszám szerint őrzöm, mert nekem hosszabb hajam van, rövidebb tincsekkel, amiket nem árt néha elcsatolni, és azt csak ezekkel tudom. Ezek megtartják a helyükön. Szeretem ezeket a csatokat amúgy.
Mikor megláttam ezt a hajpántot, szerelem volt első látásra, egyik felem egy csöppet sírt, hogy talán nyomni fogja a fejemet, mint a legtöbb hajpánt jelentős része… de képzeljétek el, abszolút nem nyom! Így végre fellélegezhettem, és amint lehetőségem lesz hordani, hordani is fogom *-*!
Ez az öt körömlakk már Müller, mert csak ott van nagyobb választék Essence-ből, és már komolyan hordom magammal a listát, mert félek, hogy ugyanazt veszem meg kétszer… és igen, használtam is már őket azóta :D. Nem mindet vettem egyszerre, a legutolsó az pont a legelső volt
Kézfertőtlenítőből sosem elég, akármilyen is legyen a kinti helyzet. Már megénekeltem, hogy óvatos vagyok, nem csak vírus alatt is, hanem általában mindig, ez pedig nemcsak jó illatú, de hamar meg is szárad.
Igen, a Witcher miatt. Igen, az egy fanart, ami a címlapra került, de olyan jól néz ki… és figyeljetek, mekkorák a poszterek (be fogom kereteztetni ezeket is):
Első ránézésre A2-esnek mondanám, mert a kettő együtt tenne ki egy A1-es méretű posztert, de ah… annyira menő *-*. Lehet újra ledarálom az évadot, mert úgysincs jobb dolgom :D.
Most még nem rendeltem elő a 4. kötetet egyébként a sorozatból, mert mellé szeretném az új borítós Drakulát is (#elvetemültdrakulista), csak először megvárom, milyen ítéletem lesz.
Uhh, az a fejpánt nagyon tetszik nekem is :3 Be kell mennem a pepcoba szétnézni. A karkötőbe pedig szintén szerelmes vagyok, ha összefutunk és rajtad lesz leszedem 😛 😀
Aztán majd megkergetlek, hogy add vissza :”D.
De csak javaslom, hogy menj be nyugodtan, mert hátha a közeletekben is akad :).
Puszi :*
Nekem a Witcheres párnák jönnek be nagyon. Azokat én is elfogadnám. 😀 A körömlakkok is tök jó, de nekem géllakkom van, mert ha magamnak csinálom, még a fal is olyan lesz. Körömlakkozásügyi antitálentum vagyok… 🤣🤣😅😅😅
Ha az a két poszter párnahuzat lenne, barátnőm instant stroke-ot kapna 😀 Nem rakom ki a falra egyiket sem, mert be akarom majd keretezni őket, mert úgy sokkal jobban mutat majd – nem csak az, hanem más dolgokat is.
Néha nekem se megy a lakkozás, ne aggódj :D. Pedig van már ecsetkészletem körömfestésre, de nem mertem még megpróbálkozni vele.