Tavaly augusztusban volt utoljára ilyen csodás zenei montázs, amiben kivételesen a magyar metal/rock zenei élet nagyjait pakoltam össze (nagyjából). A mostaninak is igazából csak januárról kellene szólnia, de mivel volt egy negyedéves kimaradás, szeptembertől januárig válogattam.

Lacrimas Profundere: I Knew and Will Forever Know

Nem volt váratlan az érkezése, mert még a tavaly év végi turnén volt szerencsém értesülni, hogy ebből videó lesz, csak arra nem számoltunk, hogy január elejéig kell rá várni. Magát a dalt szeretem, de őszinte leszek: én nem ilyen videót készítettem volna rá. Persze, vannak benne jó pillanatok, amik megérnének egy screenshotot, de akkor ugrik az egész varázsa.
Mivel van benne valami kezdetszerű érzés (és ha már A Sleeping Throne olyan lezárásszerű érzést kelt), én kapásból nem egy koncerthelyszínen forgattam volna (alacsony költségvetés, pls).
De azért még mindig maximális imádás mind a lemez, mind a zenekar, de tudtok ti ennél jobbat is ♥ ^^

Five Finger Death Punch: Full Circle

Amióta megvannak a jegyeink FFDP-re, azóta nem tudok másképp tekinteni a dalokra, minthogy a fejemben kell maradniuk – ennél is jobban, persze. Mondjuk, tudtuk, hogy stúdióznak ők is, csak arra nem számoltunk, hogy ilyen hamar kapunk ízelítőket a lemezről. Az Inside Out is ütött, de ez, eeeez nálam totális agytarolást okozott. Nem is lehet nem szeretni, na ♥

Delain: Burning Bridges

Eleinte a frissebb videót akartam berakni, de ahogy végighallgattam újra, egyszerűen úgy éreztem, hogy amúgy is túl lassú, és csak lehangolná az embereket. Nem mintha az nem lenne szép, de most a listára direkt nem akartam semmi lassabb/melankolikusabb számot felhozni.
Az új lemezig nem jutottam még el (még most is érdekes gondolataim vannak a borítóra gondolván…), de amiket eddig olvastam/hallottam róla, azt sugallják, tegyek vele megint egy próbát.

Ozzy Osbourne: Under the Graveyard

Nincs lista a legnagyobb metal istenség nélkül. Még mindig egy legenda, még mindig ő az, aki bármit lehetett az asztalra, nem érzel jogot arra, hogy rosszat mondj róla. Vagy csinál egy ütős anyagot, vagy nem. De rosszat sosem. Mikor futótűzként elterjedt, hogy szerencsétlen mi mindent túlélt a korai éveiben, erre Parkinson-kóros… úgy kedved támad egy kicsit kiakadni. Azt tudtuk, hogy senki sem örök életű, de ez azért alapjaiban rázott meg mindenkit. Long live (Prince) King of Darkness.

Powerwolf: Kiss of the Cobra King (2019)

Tudtam róla, hogy van, de azért nem foglalkoztam vele, mert már az első verziója sem tetszett. Így olyan, mint egy elfeledett bónusz a legutóbbi lemezről. A klip rendben volt, azzal nincs bajom, kicsit olyan, mintha a bűnbe esést akarták volna szimbolizálni a kobrának kikiáltott pitonnal.

Sabaton: Seven Pillars of Wisdom

Bár már megint nem jutottam ki rájuk, a svédek hozzák a tőlük szokott színvonalat – mégha ennek a klipnek a forgatását egy baleset is beárnyékolta. Fura belegondolni, hogy az Iron Maiden mellett a Sabaton a másik, akiktől tanulhatod a történelmet zenehallgatás közben. Meg amúgy is, a háborús témák nem érdekelnek, de a harcok, csaták simán. Nevemben a sorsom, azt hiszem xD.

Apocalyptica: En Route to Mayhem

Pont melóhelyen volt pár perc szabadidőm, mikor olvastam MetalStorm-on, hogy új klipet adott ki az Apocalyptica, és lesz új lemez is. Én meg így néztem, hogy ez most komoly?! Tök régen adtak ki lemezt, úgyhogy elkezdtem minden fellelhető forrásból olvasni, mi lesz ez, hogy fog kinézni stb.
Annyit tudni kell, hogy talán az Apocalyptica az, akiket nem lehet nem szeretni. Ezek a finn srácok olyan dolgokat művelnek a csellóval, amit nem lehet egész egyszerűen nem zseniálisnak tartani. Mintha hallgatnál instrumental metalt, de gitárok helyett csellóval. Annyi érzelmet tud az a hangszer visszaadni, hogy felesleges néha az énekhang – mert most bizony ez a lemez mentes az énekhangoktól. Ami lássuk be, elég rég volt. Amióta ismerem a csapatot, mindig volt 1-2 vendégénekes a lemezeiken.
Ps.: próbáljátok azt a szörnyeteget az előképen figyelmen kívül hagyni, pls. A srácok szerintem azt akarták szimbolizálni, hogy a természet túlélte az emberiséget (nagyjából), de mi saját magunkat nem fogjuk.

My Dying Bride: Your Broken Shore

Vannak olyan zenekarok, akiken nem fog az idő, akkor is minőséget pakolnak az asztalra, ha több év eltelt már a pályafutásuk során. Ilyen az angol My Dying Bride is, akik nemrég jelentették be, hogy új lemezzel készülnek. És íme egy aranyos kis előfutár.