Megjelenés: 2019. október 12.
Fejlesztők: Eipix Entertainment
Történet:
Joanne felnőttként utazik vissza egykori házába, ahol elvesztette a szüleit, még kisgyerek korábban. Társa a nagy kalandban Danielle, akivel már gyerekkoruk óta legjobb barátok.

Amanda szemszöge

Sokáig egyáltalán nem értettem, mi történt valójában. Annyi biztos volt, hogy a 7-9 éves Joanne látta, ahogy az anyja nem jön ki a házból, az apja berohant utána, de mindketten a tűzben vesztették az életüket. Mikor visszamentek, különös dolgok kezdtek megjelenni, konkrétan olyan jumpscare-t is kaptam, amit ritkán szoktam, és nem túl nőiesen meg is ijedtem. Francnak kellett belemásznia a néninek az arcomba.
Nem elég, hogy úgy nézett ki, mint egy olcsó amcsi remake a Körből, akkor még az is, hogy nagyon furcsa hangja volt.

Tetszett, hogy ugorhattunk az időben, ezzel is megtudva, mi történt korábban. Joanne anyja rendes naplót írt a lányának, ami miatt részben vissza is jött az enyészetévé váló otthonba. Három fontos dátumhoz kötődnek a cselekmények, az első 1986. december 4-e volt. Az anyja arról írt, hogy valami nagyon furcsa dolog van a házban, a párját nem érdekelte valami humbug, és a lánya is különösen viselkedett. Nevezetesen vizet öntött a fiókba, meg kihúzta a hűtőt az áramból. Sőt, ami azonnal feltűnt, hogy Danielle-t nem látták a szülők.
Később idegesíteni kezdett, hogy a kislány szülei érzékelték a jelenlétét, ezért folyton visszadobtak a valóságba, miközben Joanne a másik oldalon rekedt. Picit sem idegesített, áh ^^”. Jó, csak háromszor játszották el, de akkor sem volt jó.

A második dátum 1983. június 16-a volt. Furcsa, hogy ennyire visszamegyünk az időben, Anna Gray máshol él, de azért köszi.
Joanne öt éves volt ekkor, és az anyja kicsi lelkiismeret-furdalással küzdött, amiért Danielle nem mehetett el a szülinapi zsúrjára. Itt már engem is elkezdett érdekelni a dolog, hogy ugyan miért? Mit vétett egy vele egykorú kislány, hogy tiltani kelljen? A titkos szobában talált napló szerint Danielle nem valódi. Azt mégis hogy?
A ház eredete szerint, mikor ideköltöztek, Danielle a padláson élt, egyes egyedül… ami ijesztő dolog. A szülők megpróbálták elhitetni leginkább magukkal, hogy a lányuk képzelete elég nagy, hogy barátokat talál ki, de Danielle valódi személy, hiszen ő a főszereplőnk!

A harmadik dátum 1987. december 9-e. Joanne éppen megtanult egy dalt, amit az anyja megörökített magnón, ugyanakkor, a ház egy egész részét el kellett különíteniük, nehogy Danielle és Joanne találkozhassanak. Nekem egyre inkább úgy tűnt, hogy a szülők fejében van baj, mert nem akartak a dolgok végére járni… meg mi az, hogy elzártok egy gyereket? A gyermekvédelmisek úgy elvennék tőletek Joanne-t, hogy csak lesnétek!
Sonya – Joanne anyja – végül szembeáll a lányokkal, és elmondja az igazat. Annyira féltette a lányát mindentől, hogy így látta jónak, holott Joanne megvédte Danielle-t. Egymást védték meg a bajban, az erdőből is simán hazataláltak, nem tévedtek el, nem támadta meg őket egy vaddisznó. Végül, mikor belátta, hogy a lánya mennyire kitart a barátja mellett, igazat adott nekik. Végre.
És megkaptuk a HOG játékok egyik legszebb lezáró mondatait, ami úgy igaz, ahogy van, ezért ki kellett nektek is külön mentenem.

„Of of our greatest fears is the fear of the unknown, but we can choose whether we run away or stay and fight. The first step is the hardest, but this time, I’m choosing to embrace what life offers us.”

A bónuszban még mindig ott tartunk, hogy Joanne gyerek, de odaadja most már Sonya is Danielle-nek a naplót, hogy abban kutassák át, mi történt valójában. Valószínűleg maga Danielle sem emlékszik, hogy került a házba. Nos, a bónusz pont erre ad választ.
Annyi biztos, hogy szegény kislány árvaházban nevelkedett, ahol nem bánt vele jól a többi gyerek, és egy plüssmackó volt a legjobb barátja. A múltba visszautazva össze kellett varrnunk szerencsétlen medvét, majd elrejteni a padláson.

Szerintem

A grafikáról most külön meg kell emlékeznem, mert konkrétan néhány helyen fogtam a fejem rendesen: az egyik jelenetben madarak szálltak, iszonyú retró megoldással animálva, másrészt meg helyenként élőszereplős megoldásokat alkalmaztak, amiket ugye pláne nem szeretek.
Viszont helyenként úgy éreztem magam, mintha Csodaországban járnék. Jó, hogy Eipixék átvették a szériát, nem tűnt el a süllyesztőben. Bár azért megnézném, mi volt az a dolog, hogy tudtak az időben utazni, na mindegy.

Grafika: 08/10 – még mindig nem értem az élőszereplőkkel eljátszott jeleneteket
Teljesítmény: 10/10 – ha nem teljes képernyős, gyönyörűen fut, mint az álom
Történet: 10/10 – van benne azért sok minden jó, így garantáltan ajánlom, hogy nézzetek rá