Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2019/07/05
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Alawar Games HOG Reviews Shtriga

Megjelenés: 2014. április 22.
Fejlesztők: Alawar Games
Történet:
Egy nyári táborban sorra tűntek el a táborozók, ezért felfogadtak egy nyomozót, hogy járjon utána az ügynek. Viszont, már ott gyanús, hogy egy helyi rémmese kezd valósággá válni.

Amanda szemszöge

A shtriga, vagy striga vagy strigoi konkrétan vérszívó lényre utal, nem egy boszorkányra, de itt erősen az utóbbit vették előtérbe, még akkor is, ha ennek a dögnek olyan rémisztő külsőt adtak a tűhegyes fogaival.
A táborban nem csak az eltűnések okoztak gondot, hanem az is, hogy egy ismeretlen betegség letarolta az ottaniakat, és többen meg is haltak. A rendőrség hiába kerítette el a területet, az eltűnt gyerekek (névszerint Peter, Johnny, Thomas és Kenan) azóta sem kerültek elő.

A táborban először áramot csiholtam, hogy egyáltalán ne a sötétben tapogatózzak, majd ezután láttam azt a boszorkányt, aki feltehetően az egészért felelős. Messziről ijesztőnek tűnt.
A banya mellett azonban volt még egy kérdés, a fertőzés, aminek feltehetően egy helyi kémikus, Dr. Boryhore az elkövetője. Ő is az eltűntek között van, de az ő kísérletei miatt haltak meg hárman. Az nem derült ki, hogy ez a kémikus most nő volt-e, vagy férfi.
Ez a kémikus véletlenül készíthette el ezt a halálos vírust, de vajon ő a boszorkány is, és csak kísérleti jelleggel öltözött be, hogy gyerekeket ijesztgessen?

Az egyik fiú már biztos, hogy sajnos meghalt – Johnny. A szelleme segített továbbjutni, aztán találtam egy házban egy eszméletlennek tűnő vadőrt. Van egy elhagyatott ház is a közelben, ami a srácok szerint a kémikus lakhelye lehetett. Azonban, az igazi vadőr halott, mert a színház szekrényében megtaláltam. Igazából a banya volt az, és denevérré változva kirepült az ablakon. Nem ritkák az alakváltó varázslók, de akkor is, jó ijesztőre sikerült megalkotni a némbert.
A színházi szekrény igazából egy lejáratot takart a pincébe, de azon kívül, hogy ijesztő volt, és kellett pár dolog a továbbjutáshoz, rejtett még egy pincét. Csak egy ki tudja, hány éve ott sínylődő holttestet találtunk, de hogy ki lehetett, azt nem tudni. Valamit bányászhattak ott.
A pincéken túl volt egy faház, egy tópart a hozzá tartozó viskóval együtt, és belefutottam egy bugba, mert az egyik keresősnél eltűnt a szöveg, így random találgattam, mit kellett volna keresni.
A tó túlpartján fogadott egy kevésbé hívogató ház. Az a tipikus, amiről messziről üvölt, hogy nem akarsz bemenni, mert nem kellemes a látvány. De égett a villany, mégsem volt benne senki. Régóta elhagyatottnak tűnt, nem mostanában lett olyan.

Viszont, a kandalló mögött egy kripta rejtőzött, de nem volt ott semmi jelentős. Ez a ház mögött volt egy elhagyatott kisváros, annak is a szélén a kémikus otthona, meg egy temetőszerű hely is. Alatta volt egy szentély, de annyira romos volt minden, hogy nem lehetett megmondani, mi volt a célja – plusz, vakon mentem előre, mert nem volt szöveg még mindig. Bent már sokkal érdekesebb hely fogadott, négy apróbb oltár nyitott egy földbe ágyazott járatot.
Nem az volt az érdekes, hanem a főtéri szoborcsoport alatti. Az egy bányajáratba vezetett, aminek a végén volt egy szoba. Ami ijesztővé tette a helyet, hogy gyerekeket ábrázoló szobrok voltak benne, abból kettő egy csapóajtóra mutatott. De mellette volt a boszorkány konyhája, úgyhogy nagyon a végén járhattunk már.

A végén megtaláltuk az elveszett fiút, mivel szerencsére még életben volt, viszont, akkor a boszorkányt is ideje lett volna a föld alá helyezni. Csapdába csaltuk (mindvégig egy fekete macska képében volt), majd ráomlott az egész barlang. Főhősünk és Peter pedig elindultak haza.
Viszont, ami aggodalomra adhat okot, a banya kimászott a föld alól.

Szerintem

Mivel bónusz nincs, így a játék nem tűnhet olyan hosszúnak. Régebbi játékról van szó, így nem volt térkép, az inventory fel-le ugrált, és az, hogy elment a felirat a játék felénél, azt hagyjuk. Csak a történet miatt folytattam, de vicces volt vaktában lövöldözni.
Viszont azt nem tudni, mi történt a többiekkel, és hogy mi köze volt a kémikusnak ehhez az egészhez. Ez így annyira félbe lett hagyva…

Grafika: 09/10 – ott az a parafaktor jócskán, de néha láttam furcsaságokat
Teljesítmény: 09/10 – nincs térkép, se lakat
Történet: 06/10 – félkész a történet, de nagyon, és igazából nem tudtunk meg semmit a boszorkányról, az meg, hogy teljesen kimaradt a kémikusi szál, az nagyon sokat ront rajta.


Alább tudsz üzenetet hagyni.