Február megfelelhetne az újdonságok hónapjának is, hiszen annyi, de annyi zenekar adott ki új lemezt, hogy alig győztem őket meghallgatni, és feljegyezni. Rövidke hónapunkban viszont szép számmal kaptok videókat.

Starkill: The Real Enemy

Feel free to hate me: elegem van Sarah-ból. Nem, nem azért, mert féltékeny lennék, már elfogadtam, hogy beszopta magát a bandába. Azt is, hogy amúgy jó a hangja [csak nem ide], de mi a jó édes fenének kell Simone Simonst utánozni?
Mi a jó abban, hogy tulajdonképpen Epica-klónná változtatta a bandát, és ezt Parkerék meg hagyják… oh, bocsi, Parker másképp is rákacsint a nőre, így igazából észre sem veszi a rózsaszín ködtől, hogy ez a zenekar nem olyan, ami volt. Több a szimfónikus elem, és ez így nem Nightwish-Epica divízió, ahogy azt Parker akarja… ez valami új, amiért őt dicsérem, nem plasztikszőkét. Tudom, már unjátok, hogy állandóan ezen picsogok, de fáj látnom, hogy az egykori nagy melodeath csillag leáldozóban van, mert ez az idióta nem képes felfogni, hogy szerelem és munka nem fér meg egymás mellett. Majd szétmennek, mint Mark meg Simone anno.
Amúgy tök jó a klip, amolyan session-féleség, csak plasztikszőkét távolítsák el onnan, és eskü, feljebb tornáztatom Last.fm-en őket. Jó, ott lesz nekem az első három lemez.

Cellar Darling: Death

Mióta Anna Murphy, Merlin Sutter, Ivo Henzi és az Eluveitie útjai különváltak, a metal színtér hallgatói erősen figyelemmel kísérték, hogy alakul a trióra csökkent zenekar sora. Az első lemez nekem személy szerint nagyon tetszett, több kedvencem is akadt róla, így mondhatni, epekedve vártam a 2. lemezt, amire most már annyira sokat nem is kell várni.
Az ilyesmi videókat amúgy is nagyon szeretem, ad egy érdekesség faktort, amivel könnyű megjegyezni őket. Meg csak szerintem olyan, mintha Anna hangilag sokat fejlődött volna? O.o

Rhapsody of Fire: Master of Peace

Azt vettem észre magamon, hogy kezdek válogatni a power metal zenekarok között, csakúgy, mint a frontasszonnyal megáldott zenekarok között. Néha akármilyen ütős lehet egy zene, ha közben jön az énekhang, és egyszerűen nem passzol a képbe. Legalábbis nekem nem szokott így passzolni.
Viszont jó hír, hogy az azóta énekescserén átesett Rhapsody of Fire sikeresen átjutott ezen a „kemény kritériumon”, és most sem okoztak csalódást. Igaz, hogy kicsit baromi sok kezd lenni a különféle Rhapsody-kból, és nehéz követni őket, de majd hátha egyszer lesz egy útmutató :D.

Evergrey: Weightless

Amióta csak felfedeztem őket Floor miatt, azóta egyszerűen nem tudok úgy gondolni a csapatra, hogy nem akarom hallgatni őket. Valamivel sikerült megfogniuk, pedig sokáig se veled, se nélküled volt a kapcsolatom. Azóta bejelentkeztek, hogy jönnek hozzánk is egy turné keretein belül, úgyhogy most sírok egy kicsit a sarokban.
Ez a lemez a csapat 11. lemeze már, és olyan hirtelen jelentették be, hogy érkezni fog, hogy mire észbekaptam, már csak a klipre kellett várni. Igaz, ti most galádul a hó utolsó napján láthatjátok, bocsi >:)=

Lord of the Lost: Loreley

Első lemez óta ismerem ezt a bandát (durván 9 éve, jesszus o.O), azóta megéltem néhány lemezvárós időszakot, mégha eddig az ötödik lemezük valahogy nekem nem jött be annyira, mint a negyedik. A negyediket egyszerűen imádom. A hatodik Thornstar címre hallgat, és franc a képemre, de még csak a klipes dalokat hallottam róla… egy az egyben nem ültem le a lemez mellé, ami hatalmas hiba, tudom.
Amin mondjuk hatalmasat röhögtem: ennek a videónak a kommentjei között talált ez az öt idióta egy mondatot, aztán most pólót csináltak belőle! Nem viccelek :D. Biztos nem húznám magamra, de azért értékelem a srácok humorérzékét.
#justidiotgermans #germansfeeltheirony #lotlrulzagain

Beast in Black: From Hell with Love

Kövezzetek meg érte, de igenis nekem sokkal jobban tetszik a Beast in Black, mint a Battle Beast. Nem csak azért, mert az előbbiben erősít egy magyar is, ugyan kérlek. Valami őrjítően jó zenét csinálnak a srácok, amit nem kell igazából szégyellni. Igen, picit magas Yannis hangja, de a power metalnál ez legalább olyan kötelező elem, mint a Rammstein-rokonbandáinál a pincemély hang (igen, most pl. a Schwarzer Engelre gondoltam).
Kicsit félve kezdtem annak idején az albumhoz, hiszen próbáltam elvonatkoztatni az első lemeztől, de azt kell mondanom, hogy nem csalódtam egyáltalán, de erről majd hamarosan.

Eluveitie: Ategnatos

Pusztán a véletlenek műve, hogy a Cellar Darling és az Eluveitie egy posztban szerepel, de ha egyszer végre a svájciak is valami újdonsággal jelentkeznek? Nem lehet elmenni mellettük, bocsi.
Amiért nekem annyira várós lett ez a lemez, hogy egy kicsit a Helvetios lemezükre emlékeztet ez a hangzás, amivel igazából megkedveltem őket, talán jobban is, mint a korábbi lemezeikkel. De majd áprilisban visszatérünk erre.

Brymir: Wings of Fire

A finn srácok megint megcsinálták! El sem hiszem. Kismillió éve az első lemezüket nagyon szerettem, aztán teljesen lemaradtam a másodikról, és most észbekapva már ott tartunk, hogy itt a harmadik. Sürgősen pótolnom kell a hiányosságaimat, úgy érzem.