Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2019/01/01
Írta: Amy | Hozzászólások: 1 | Kategóriák: Blog SiteNews

Hy darlings! \m/ ♥

Először is, BÚÉK mindenkinek! Végre elkezdtünk megírni a 2019-es könyvünket, így az első lapját produktívan töltöttem: a blogot turbóztam, és nagy reményekkel készülök az év többi napjára is. Jelen esetben pár dolgot már előre leszögeztem magamnak, amik közül a publikus fogadalmaimat elmondom nektek, a maradék pedig marad az enyém :).

Mindenekelőtt, a blogra vonatkozó terveim:
» Ha tudok, előre dolgozok legalább egy hónappal, így mindig lesznek bejegyzések. Ez leginkább három rovattal lesz egyelőre kivitelezhető.
» A tegnapiakban elkezdődött az egyik új rovatom, egy régóta várt ismerős, az Olvasónapló. Nem is kezdhetném kisebb sorozattal, mint a Fekete Tőr Testvériséggel, így először azokat az élményeimet osztom meg, amik a kötetekhez kapcsolódnak, de nem maradnak el a többiek sem. Egyelőre heti bontást tervezek, nem akarom, hogy az oldal könyvértékelős legyen, így is tízmillió van már belőlük.
» Nemsokára elkezdek egy olyan modult, amivel évekkel ezelőtt már próbálkoztam, ez pedig a lemezkritikás modul. Igen, megpróbálom megint, kevésbé elfogultabban, de azóta benőtt a fejem lágya, nem leszek elfogult. Annyira :o)
» Galéria szempontból talán annyi lesz, hogy az összes HOG-nak elhozom a screenshotjait. Ez nagyon hosszú folyamat lesz, mivel több, mint 700 játékról van szó, de legyetek türelemmel! ^^. Néhány még a héten fel fog kerülni.
» A lemezkritikák és az olvasónapló mellett szeretném behozni végre a Movie Weekendet és a Sorozatajánlót is, de kicsivel részletesebben, főleg az utóbbit. Visszanézve a korábbi írásaimat kevésnek éreztem, így évadokra, félévadokra bontva fogok haladni, és akkor lesz egy nagyobb poszt, epizódonként a véleményemmel. Mikor jön az első, azt nem tudom még, még nekem is fel kell építenem az új menetrendet.
» Azt még nem tudom, mennyire lenne igény, hogy az animék felé menjek, de kérésre/ajánlásra biztos, hogy nem hagyom ki, így nyugodtan bombázzatok! 😀
» Egy régiúj ismerős is vissza fog térni, ez pedig az Amy Loves Metal. Nem is értem, miért hanyagoltam annyira, talán volt egy enyhe írói válságom, hogy nem volt ihletem hozzá. Szerencsére, elég hamar találok számomra kedves zenekart, akik átmennek a válogatómon. Csak még a birodalmamba nem költöztek be…
» Az élménybeszámolók terén a koncertbeszámolókat vegyétek biztosra, viszont ha lesz bármilyen rendezvény, ami felkelti az érdeklődésemet, és találok is rá valakit, akit el tudok vinni, biztosra vehetitek, hogy arról is lesz írás.

Annyira édes ez a kép, nem? Ezt muszáj volt idetennem! *-*
(Evidens kérdés, mi/ki akkor a sárkány? Védelmező, vagy ellenség?)

A tervek után most azokról írnék, amik a blogon kívüli dolgokat érintik:
» Mindenek előtt azt a pár kilót mindenképpen le akarom adni, ami még hátravan. Jó, most az ünnepek miatti evészetet nem számítom bele, mert igenis híztam, de a fenébe is, hat kilóra vagyok az álomsúlyomtól!!! Ez egy olyan dolog, amire rá kell kapcsolni, de úgy istenesen.
» Az olvasónapló miatt is, meghogy a szemem ne érzékelje azt a csalafintaságot, hogy foghíjas a polc, a sorozataimat be akarom fejezni. Hál’isten, a Fekete Tőrrel már nincs probléma (millió csók mindenkinek, aki segített benne! ^^), viszont a többi az csúnya úgy. És nem is lehet mindegyiket már megtalálni olyan könnyen.
» Valamikor idén lesz egy room-tour is, amint beköltözik végre a galériaágy a szobámba. Máskülönben nem lesz gardróbom, és azt is akarok venni. Sajnos a félszoba hátránya, hogy egy egész falat elfoglal a könyvespolc (*hallja, hogy a könyvmolyok már kapkodják a levegőt* – kaptok majd bookshelf-porn képet, nyugodjatok meg! ;D), és nincs ruhás szekrényem. Node, Odin shieldmaidenje vagyok, túléltem eddig is, de azért így nem lehet a ruhatárat lecserélni, ha nincs mibe tenni. Érti eztet, ugye?
» Idén be fogom fejezni a Before the Dawnt, és elkezdek kiadót keresni hozzá, hátha valaki rákap. Majd amint kész, megírom a kéziratot is hozzá, meg valaki jártas személlyel is leülök beszélgetni.
» Valamint az első(?) tetkómat is meg akarom csináltatni már. Nemrég öcsém egyik rajza pont azt az elképzelést adta meg, amit ezer éve kerestem a fekete tőrös tetkómhoz, így már csak finomanítani kell rajta, és nagyszerű lesz.

Zárszóként hadd zárjak ezzel az aranyos képpel. Egy oldal a 365-ből megírva. Készen álltok a többire? 😉


Hagyj kommentet!
január 02 2023

[…] mindenkinek! Az első egyik ilyen posztom, amit évek óta írtam, egész pontosan 2019-ben volt egy ilyen utoljára, így azt hiszem, ideje volt már. Ahogy akkor hasonlóan, most is […]

Alább tudsz üzenetet hagyni.