Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal Chat
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2018/11/23
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Big Fish Studios Eipix Entertainment HOG Reviews Mystery Case Files

Megjelenés: 2018. november 20.
Fejlesztők: Big Fish Studios, Eipix Entertainment
Történet:
A királynő azzal hív fel minket, hogy Lady Eleanor Codington eltűnt családi házának renoválása alatt. A baj ott kezdődik, hogy a kúria 200 évig üresen állt, és a helyiek szerint valami ősi gonosz költözött be.

Amanda szemszöge

Előzetesen már tudtam, hogy fogom a tükörben élő démont nevezni, mert hát nem egy szép asszony, és eléggé ijesztő is volt. De hogy kicsoda, micsoda ő, azt csak tovább olvasás után tudhatjuk meg. Ja, és 16-os karikát raktam rá.

Eleanor nagymamája, Gloria Codington lehet a hunyó, mert annak idején csodálatos gyerekmeséket írt – nem tudom, egyet se olvastam. Az átalakítók utolsó tagját is elragadta az a sötét valami, így aztán házon belül kellett nyomozni, amit megnehezítettek a tükrök, és a fekete ruhás hölgy jelenléte. Kirázott a hideg is, ahogy haladtam.
Szó esett egy tükörről is, amiben valami lakozott, és követelte a történeteket, egyre nagyobb hévvel, és a végén szegény nő annyit írt, hogy a boldog házassága is ráment. A gyerekek örültek, ő viszont kevésbé volt boldog ettől.

Volt egy pillanat, mikor a koromfekete tükörbe kellett nézni, és előzetesen kitakarítani. Én kajak féltem. Rosszabb volt, mint mikor Dracula jött a Dracula 3-ban egyre közelebb Arno-hoz. Olyan félelmetes volt, hogy atyaúristen.

Ez a némber jól be is rántott minket a tükörbe, úgyhogy felkészítettem magam minden horrorra, ami csak létezik.
Tükörország meg American McGee Alice-e ehhez képest kismiska. Minden fordított, a démon uralja Gloria testét, aki még képes volt a férjét is megölni. A fia valahol életben van elvileg, Eleanor pedig itt fogoly, és egyre közelebb van a megoldáshoz. Kérdés, ki jut el oda előbb.

A lényt Shade-nek hívják egyébként, és elég erős ellenfélnek bizonyult. Bárkit át tud vinni a tükörbe, viszont már a Köztesbe is átvitte Eleanort és a detektívet, viszont közelebb vannak a megoldáshoz is. A szolgálólány, Gemma is tud pár dolgot mesélni, de őt valamiért foglyul ejtették a boros pincében. Amint megtudtuk, hogy sem Eleanor, sem az apja nem vérszerinti rokonai Gloriának, kicsit felszaladt a szemöldököm. Akkor vajon csak Gloria tudja megmenteni őket?
Eleanor szerint Gloria szintúgy itt van a Köztesben, úgyhogy őt is meg kellett találni, meg Camille-t, a designert, akit még játék elején ragadott el a fekete ruhás nő. Amint ezzel megvoltunk, Gloria elviekben elpusztította a gonosz némbert, valamint a tükrét is.

A bónuszban Gordon Godington, Eleanor testvére visszatér a kúriába, hogy válaszokat kapjon, miért küldték el őt innen. Azonban Gemma tájékoztatta, hogy a ház el van átkozva, mert a banya még mindig itt van. A szülőszobán derült ki, hogy a gróf és a szobalánynak volt egy kellemes éjszakája, amiből Gordon született, így rajta állt, hogy azt a démont elpusztítsa. Viszont a démon előtte végigsorolta, hogy mi emberek mennyire gyengék vagyunk, hogy ennyire könnyen le tudnak minket győzni, stb. De persze, ilyenkor sosem győz a gonosz.

Szerintem

Kicsit érdekes történet volt, mégha közben úgy is éreztem, hogy nagyon lassan lehet vele haladni. Sok volt a töltelékhelyszín, sok volt az, amit nem tudtunk meg, de Shade a bónuszban mintha utalt volna rá, hogy valahogy vissza fog térni. Remélem, nem olyan hamar, mint számítok, jó lenne egy pár évig nem látni, mert eszméletlen idiótán volt ábrázolva. Az Otherworld-ös Szemtelen Shade bezzeg ijesztő volt.

Grafika: 10*/10 – az a tükrös jelenet nagyon para volt, úgyhogy jár a csillag
Teljesítmény: 08/10 – fagyott ám párszor istenesen
Történet: 08/10 – akadtak megválaszolatlan kérdéseim, úgyhogy remélem, ezt azért nem hagyják így annyiban.


Alább tudsz üzenetet hagyni.