Előre beküldött bejegyzés, nem vagyok elérhető! Visszatérésemről kérek informálódj a blog Facebook oldalán!
Dienah volt az utolsó, aki készített egy interjút velem, de megígérem, ez az utolsó 😀 A negyedikre még várok, és nem is fogom sürgetni az illetőt, mert nem olyan fajta nőstényasszonyállat vagyok én :D. Ezt még a verseny után készítettük, csak úgy poénból. Igazából komoly kérdéseket is megválaszoltam, mert ezek is hozzátartoznak a bloghoz. Enjoy!
Mikor és milyen megfontolásból választottad az Amy-t művésznevedül?
Világéletemben tetszett, de úgy nagyjából 2007-2008 körül.
Gondoltad már azt hogy mégsem illik hozzád és más kéne?
Igen, nem is olyan régen. Megfordult a fejemben, hogy el kellene temetnem az addigi netes életemmel együtt, és szednem a sátorfámat, de rá kellett jönnöm, hogy ettől vagyok ember, nem isten, nekem is vannak hibáim, így maradtam. Valahogy nem is tudok más nevet elképzelni már.
Van egy szépen kialakult stílusod, és ízlésed, ez mikor kezdett kialakulni?
Azt hiszem, világéletemben ilyen voltam… de úgy mikor elkezdtem a HIM-es oldalam csinálni még egy tíz éve. Akkor kialakult egy kép a fejemben, hogy én hogyan akarnám látni az oldalt, és a végén úgy berögzült, hogy a mai napig így csinálom.
Mennyi időt szánsz a blogolásra naponta? Szerves részét képzi már a dolog az életednek?
Van mikor nincs kedvem, és akkor másnapra eltolom. Meg így is mostanra már állandó csúszásban vagyok az állandó rovataimmal, de mondhatjuk úgyis, hogy igen.
El tudnád képzelni a blogolást mint „szakmát”?
Simán 😀
Vannak ilyen irányú terveid? Ötletek hogy lehet az egészből pénzt csinálni?
Még nincsenek, de anyumnak volnának ötletei, hogyha el akarnám kezdeni, mert reklámcége volt.
Ha, tegyük fel, belekezdenél, változtatnál valamin az oldalon?
Címét mindenképpen, mivel ez egy zenekar neve, nem akarok a jogdíjak miatt pereskedni.
Most ezen kívül, úgy általánosságban… gondolkoztál már azon, hogy megváltoztatod a címét? Ha igen milyen irányba mennél vele?
Kétszer meg is tettem. Egyszer volt a nollesworld, amiből lett a nox-arcana, mert azt valahogy már nem éreztem magaménak. Meg ez, hogy xy világa olyan… gyerekes, vagy nem tudom. Persze, ezzel nincs semmi bajom, csak nem éreztem hozzám passzolónak. Egyszer volt 12 napig amandas-autumn, ami végül is hülyeség, mert nincs 365 napig ősz.
Mennyire nyilvános az oldalad az ismerőseid körében?
Semennyire. Ma tudtam meg azt is, hogy anyumnak tetszik, mert néha felnéz, szóval azt hiszem, az volt az eddigi nagy elismerésem így közvetlen ismerősök között.
Ha, tegyük fel, nagyobb szintre emelnéd a blogolást, hozzáadnád a neved és az arcod?
Ezen még nem gondolkoztam eddig a pontig, hogy őszinte legyek, de elképzelhető.
Milyen „segédeszközöket” hazsnálsz a blogoláshoz?
Photoshop, Photoscape, hosszabb kódoknál Notepad++, Word a helyesíráshoz, Excel az átláthatóbb rendszeres posztokhoz (pl. a hog reviews), ja, az Illustratort kihagytam.
Kik azok a bloggerek akik inspirálnak?
Egy időben volt egy lány, anno az endorphine.gp volt az ő blogja, még így a 2006/2007-es években, aki úgymond az első ilyen nagy blogger volt, csak inkább volt személyes a blogja, mert sok rajzot tett fel, írt a betegségéről is, amit sajnos már nem tudok, mi volt, de nem tudom, hogy felgyógyult-e belőle. Ő volt az első, aki úgymond inspirált engem. A másik volt a sourcherry.gp (lehet kötőjellel írta), nála kezdtek a tagek, régimódi nevén teszteket hozni, így ő volt a másik. Jelenleg Lívia oldala, az urban-eve.hu úgymond az inspirátorom, amíg élt a punk-rose, akkor ott Mayra oldala volt, ami így összefogott. Valahogy mindenkiéből találok inspirációt. Talán ezért olyan tömény az oldalam, mert sok minden érdekel.
Ha most kezdenéd el a blogolást, mit csinálnál másképp mint most?
Hm. Talán semmit. Mondjuk lehet, hogy évi bontásban kellett volna elmentenem a blogmodulokat, és akkor nem ilyen 200 oldalam lenne, de akkor meg a címkézési rendszer lenne bonyolult
Meg vagy elégedve a blogod olvasóival, a látogatottsággal?
Nem mondom, hogy több visszajelzésnek nem örülnék, de valószínű, hogy az olyan réteg nem talált még ide, akiket érdekelhet. Meg tény, hogy új „részeket” kellene hozzáadnom :D. A látogatottságtól féltem egy időben, főleg mikor állandósulni látszott, hogy naponta 60-an jönnek. Nem tudom, miért. Meg mikor hirtelen felment 80-90 fölé, akkor mindig kerestem, hogy hova kerültem ki, hogy hirtelen lett ennyi. Mostanra ez beállt, így nem olyan félelmetes :D. Egyszerre jó is, meg ijesztő is.
Gondolkoztál már szolgáltató váltáson?
Negyedévente megfordul a fejemben, hogy de jó lenne blogspoton lenni, de akkor lőttek a rovataimnak. A wordpresshez idő kell, míg megtanulom kezelni (de próbából belenéztem, nem tűnik nehéznek), a php lapokhoz meg már tényleg több kellene. Most is volt múlt héten egy elvágyódásom, de lebeszéltem magam, hogy nem, jó itt nekem. Én már innen a GP nyugdíjazásával tűnnék el (vagy ha közbe nem jön valami az életemben).
Meddig tervezed nyomni az ipart?
Halálomig. Nem tudom, valamikor egyszer biztos be fogom fejezni, de nem a közeljövőben. Így belegondolni nem mertem.
Mit üzensz ezen csodálatos interjú végigolvasó hőseinek?
Hősök vagytok, köszönöm, hogy időt fordítottatok erre, majd még találkozunk.