Jó ideje nem találkoztunk már, és le kellene szoknom már arról, hogy nem írok magamról semmit. Főleg olyankor, mikor nincs kedvem, és még azt se mondhatnám, hogy elszállt az ihlet… csak tényleg nem volt kedvem semmihez. Elég bonyolult most minden, ráadásul semmi se úgy alakult, ahogy terveztem, és csak abból tudok erőt meríteni, hogy örök optimizmussal nézek előre.

Mint kiderült, az éjszakázást nem nekem találták ki. Többek között azért se, mert felettünk új lakók érkeztek, és 1,5 héten keresztül felújították a lakást. Aludj úgy éjszakázás után, hogy feletted kopácsolnak, fúrnak-faragnak, káromkodnak. Már csak valami népművészeti zene hiányzott a jó munkások munkakedvét kifejező szavakkal tűzdelve… és így nem lehet aludni. Emellett a bejárás is egy rémálom volt, mert a busz csak félóránként közlekedett, egy órával előbb kellett indulnom, hogy időben beérjek. Ha a korábbival mentem, fél órával a megjelenés előtt bent voltam, ha a későbbivel, volt kb. 10 percem beérni, átöltözni, és bemenni a munkaterületre.

Magamban rimánkodtam, hogy jó, megéri ezt csinálni, de a harmadik nap, mikor már kialvatlanul mentem, magamban megkérdőjeleztem, hogy tudom-e ezt csinálni hibázás nélkül. Péntek hajnalban megkérdeztem műszakvezetőt, van-e esély rá átkerülni nappalra, mert így ki fogok nyúlni, és az senkinek se jó. Ez a blogon is meglátszódott, hogy kinyúltam mondjuk, de mindegy.

Most ott vagyok, hogy arra várok, hogy szóljanak, mert többen is akartak nappalos műszakot, de még nem jeleztek vissza… szerdáig van türelmem, utána komolyan elgondolkodom, mert ezt az „ingyen szabit” senki se fogja nekem jóváírni… és már így is apróbb bakik vannak a főbérlővel.

Amit kipróbáltam még az elmúlt héten, hogy felfedeztem a WordPress bugyrait. Nem nehéz, csak nekem nincs hozzá se kedvem, se türelmem. Konkrétan bármilyen módosítást csináltam, nem mutatta meg, akárhányszor töltögettem fel a sablont, akárhányszor töröltem a sütiket. Mintha ez egy égi jel lenne, hogy jó ez itt nekem, de komolyabbra vágyom.

Nagyon szeretnék komolyabbat alkotni a bloggal, és ebbe az is beletartozik, hogy megpróbálok sokkal rendszeresebb lenni. Mostanában rájöttem, hogy hiába blogolok ennyi ideje, ha kb. semmi olyan témáról nem írtam, amiről azért legalább minden magára és a blogjára adó blogger ír, így rengeteg ilyen cikket írtam. Az első biztos, hogy a sminkeléshez köthető viszonyomról fog szólni, a másodikban viszont a saját szemszögemből akarom nektek bemutatni a metal történetét. Ez utóbbi bonyolult, mert minden műfajnak más történelme van, és egyelőre még kidolgozni se kezdtem magamnak egy vázlatot.

Egy biztos, hogy mivel rengeteg banda van, akiket fedezek fel az eddigiek mellett is, áprilistól két zenekarról olvashattok az Amy Loves Metal rovatban. Itt volt már az ideje, úgy érzem. Mikor januárban megcsináltam a beosztást, 52 hely nagyon hamar betelt, és egy csomó zenekar kimaradt. Úgyhogy még a hónapban egyesével találkozhattok velük, utána emelem a tétet. Már van is tervem április harmadikára :D.

Bárkinek bármilyen ötlete van esetleg, hogy mit szeretne tőlem olvasni, nyugodtan írjátok meg, mert ezzel a kettővel egyelőre kimerítettem magam xD. Pedig nem terveztem.

Ps.: el is felejtettem, miért imádtam anno a Slipknot-ot. Corey Taylor hangjáért elsősorban.