Kismillió éve nem írtam már semmit, és tudom, hogy sokatok még mindig azért jön ide, hogy informálódjon kis személyemről. Márha egyáltalán bárkit is érdekel még a szokásos hülyeségemen kívül, hogy amúgy hogy élek, meg minden :D.

Ez volt zsinórban a második olyan születésnapom, ahol se torta, se ajándék nem volt. Illetve, az utóbbi is csak úgy, hogy magamnak intéztem. Nem mintha olyan akaratos lennék, értitek, csak ha belegondoltok, ilyenkor azért valami minimális dolog mégiscsak kell az embernek. Tudom, hogy sokan azt se tudják mi az, hogy torta, meg van, aki még ennyit se kap…
Két éve nem ettem tortát, csak azt a nyamvadt istenátkát, a bögrés sütit, az meg nem az igazi. Nem panaszkodni jöttem, csak nem ezt szoktam meg.

Az elmúlt hetekben sok rossz dolog ért, így ezért se írtam, mert inkább a Sims és a Photoshop világába menekültem. Anyum jól van, róla most így nem írnék, az azonban teljesen kiakasztott, hogy hihetetlen hülyék élnek az országban.

1. Először is, voltam egy interjún, ahol nem az volt, amit meghirdettek, így nem vettek fel.
2. Utána felhúzott egy idióta barom, aki félig beállt a nagy böhöm kocsijával a zebra közepére.
3. Aztán mikor postán álltam, mert anyunak fel akartam adni egy csomagot, egy kínai nő beállt a babakocsival a sorba, ő meg ott üldögélt egy széken a gyerekkel az ölében. Az, hogy közben kint kígyózott a sor az utcán, az nem érdekelte.
4. Egyik napról a másikra elérhetetlen lettem, mert a kékT fogta magát, és lekapcsolta a telefonom. Pénteken, mikor becipeltem 18 kiló cuccot nagyon jó lett volna a segítség, de ugye, elérhetetlen voltam, és így is meglepetésnek szántam, hogy több pénzt tudtam szerezni. Fogalmam sem volt, hogy miért, írtam is egy felháborodott levelet nekik, hogy mi a tököm történt most így őszintén, mikor aláírtam vagy ötször a szerződést, hogy igen, ez az én számom. Ma bementem, és közlik, hogy hát ez bizony technikai probléma, mert a központban nem jelentették le, hogy ez nem már XY száma, hanem Amandáé… még le is szúrtam a fickót, hogy ezért se jöttem eddig, mert azt hittem, van köztetek valami elmés, hogy megnézi a számítógépen, hogy mi van… 
5. A Candy Crush anyám drogja lett, de olyan szinten, hogy amióta itthon van, 10-15 szinteket meg életeket lép, és hangosan káromkodik, hogyha nem sikerül. Tegnap én is öt életet elpazaroltam egy pályára, és annyira felidegesített, hogy szükségem volt a rainymoodra. 

Emellett, ami még nagyon frusztrál, hogy olyan szinten eltűnt a G-Portálon a főszerkesztőség, hogy szinte csodálom, hogy még működik. Több blogon is láttam, hogy mindenki csodálkozik, be is léptem egy közösségmentésbe. Még Tominak is olvastam a posztját, és ott kissé elkeserített, amit írt, de tudom, hogy igaza van. 2020-ig biztos, hogy meg fog szűnni ez a tárhely, vagy annyira elmennek a szerkesztők, hogy nem lesz értelme fenntartani. Nekem is hiába van ennyi kreditem, hogyha nincs értelme felhasználni. A nézettség oké, örülök, hogy itt vagytok, és olvastok, remélem, ez a későbbiekben is így marad.

Viszont most akkor jogosan kérdezhetitek, hogy akkor én, mint egyike a veteránoknak mit fogok csinálni? A blogspotot kerülöm, ahogy tudom, próbáltam megszelídíteni a régi és az új sablonokat is, türelmem sincs már hozzá. WordPressen és Weeblyn is kipróbáltam, hogy tudnék oldalt csinálni, mert egyelőre nem tervezem abbahagyni az online tevékenységeimet, plusz, a Metal Days utódjával igencsak nagy terveim vannak, de ezeket majd azon az oldalon.

Igen, előreláthatólag még idén költözni fog a blog is, a Metal Days is, a Walking Deaddel még nem tudom, mit csinálok. Mindjárt itt az évad, de valahogy nincs meg az a lendület, hogy folytassam, hiába szüneteltetem. Ezek szerint még kell idő neki, vagy annak is egy tartalmasabb jövőt adni, mert bosszant, hogy egy nyamvadt Facebookos oldalt többen nézik, mint egy rajongói oldalt, amibe szívet-lelket ölt az ember. Egy Facebookos oldalt nem lehet hivatalos lapként kezelni, ahol mindenféle tartalmat olvas az ember. A világ legrosszabb marketingje.

A lendületem még tart, hogy szerkesszek, de ahogy észrevettétek, a három állandó rovatom leállt. Folytatások készültek persze, de online nem láttak már napvilágot. Tudom, hogy vagytok itt, akik szinte azokért jártak fel, de nem érzem úgy, hogy ezekben a körökben tudnám folytatni annak a tudatában, hogy ki tudja, meddig él ez még. Sok jó oldal eltűnik, sok jó szerkesztő is eltűnt. Sokan meg nem jönnek, mert senki sem törli a foglalt címeket, úgy kell könyörögni, hogy lécci… több volt GP-sel beszéltem már, mind azt mondta, hogy önkéntes alapon, puszta jópofizásból elvállalná, hogy kordában tartja a GP-t, de ez, hogy ekkora inaktivitás legyen, egy oldalnál, főleg egy ekkora közösség motorjánál lobogtatja a kaszát felettünk…

Nagyon szeretek itt lenni, szinte egyedül maradtam. Magamban még reménykedek, hogy főnixként fog a GP feléledni, de nem látok rá sok esélyt, főleg úgy, hogy személyes megkeresésemre se kaptam választ.

Szóval, egyelőre így állunk. Kételkedek, de közben reménykedek is, hogy nemsokára megint az az aktív blogger lehetek, aki voltam. Sajnálom, hogy ilyen rossz hírt kellett közölnöm veletek, de szerintem sejtettétek páran, hogy a GP nem sokáig lesz az otthonom.