Thea már megint egy überkirály tesztet alkotott a blogján, nekem meg úgyis kell még valami más a kihíváson kívül, aminek nemsokára vége lesz :(. Node, egy nemrég olvasott cikknek hála (amit innen is köszönök Ninaának) rájöttem, mi a blogom igazi célja, de ez maradjon meglepi, hogy mire gondoltam 😀
Lássuk inkább a válaszaimat. Innen is köszönöm még egyszer! ♥ Ősszel a legjobbak az ilyen tesztek úgyis.
♡ LÁMPÁS: Hogyan találkoztál a legjobb barátoddal? Mi volt az első benyomásotok egymásról?
Nekem sem egy személy van, akikkel nagyon jóba lettem az elmúlt pár év alatt, így név nélkül beszélnék róluk.
Az elsővel több, mint hét éve találkoztam, egy közös ismerősünk mutatott be minket egymásnak, azzal a címszóval, hogy ő is szereti a HIM-et, akkor már rossz ember nem lehet. Beszélgetni kezdtünk, elkezdtünk közösen fanfiction-öket írni, de totálisan a mi szabályaink szerint, így elég hamar jóba lettünk, mert mellette beszéltünk. Nem mondom, hogy nem kellett összecsiszolódnunk, de tudom, hogy neki elmondhatok bármit, és egyáltalán nem néz le amiatt, amilyen út van a hátam mögött.
A második személyt itt ismertem meg G-Portálos berkekben, a sokadik blogján. Azért is figyeltem fel rá, mert hatalmas metalarc, mint én, így csakhamar azon kaptam magam, hogy az első közös koncertünkre mentünk 2012 elején. Azóta is küldözgetjük egymásnak a jobbnál jobb bandákat, és tudom, hogy bármikor segít és támogat, hogyha úgy hozná az élet. Remélem, a közös bulizásoknak nincs még vége, és bármikor el tudunk vonulni megint egy kis alapos headbangre. Hátha egyszer sikerül úgy egy Depresszió, hogy tényleg nem tudunk futni a busz után! XD
A harmadik személy szintén GP-ről való, kicsivel később, mint a második személy. Annyi közös van csak bennük, hogy ugyanaz a keresztnevük, és ő a legfiatalabb ismerősöm. Viszont baromi hamar megtaláltuk a közös hangot, és az okos tanácsaira mindig figyelek. Neki köszönhetem, hogy megszerettem az íres beütésű zenét (itt a Paddy and the Ratsre gondolok, konkrétan), és remélem, még sokszor el fogunk tudni jutni a kis gangünkkel a bulikra szórakozni. Neki is elmondhatom, mi bánt, hogyha úgy van, csak amennyi tennivalója akadt a suli miatt, nem terhelem :D.
A negyedik személyt a blogos csoportunk miatt ismerem komolyabban, de mindig is figyelemmel kísértem a blogját, és titokban vártam, mikor lép be, hogy úgymond „személyesen” is elmondhassam neki, hogy imádom a bejegyzéseit. Aztán, mikor a chatcsoport is létrejött, és ő is belépett, tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy ismerősök legyünk a kék hálón, és beszélgessünk nemblogos témákról is. Nagyon kedvelem őt, és már várom, hogy találkozhassunk a valós életben is.
♡ DÉR: Ha tanácsot adhatnál a fiatalabb énednek, mit mondanál neki?
Mindig legyen a szemed előtt, hogy ez csak átmeneti állapot, mindent túl lehet élni, erős vagy, és nem kell lesüllyedned senki szintjére ahhoz, hogy ember legyél. Független vagy, kitartó, és hihetetlenül kreatív. Bízz magadban, lebegjenek előtted a céljaid. Nem kell függened senkitől. A negatív mindenhol ott van, de nem vagy köteles ráfigyelni, mikor van világosabb oldal is, amit ugyanúgy nézhetsz metalvillát mutogatva, mint a sötét oldalon. Az emberekkel ne foglalkozz, akinek veled kell lennie, az úgyis veled marad.
♡ JUHARFA: Van valamilyen hobbi/skill, amit mindig is ki szerettél volna próbálni, de sosem tetted?
Ez egy jó kérdés… próbáltam gitározni, dobolni, sütni, főzni, rajzolni, DIY programot csinálni… szinte elég sok mindent, így lövésem sincs.
♡ ARATÁS: Melyik kitalált karakterrel tudsz a legjobban azonosulni? Miért?
Most így hirtelen végigpörgettem a nem az általam alkotott karaktereket, és rá kellett jönnöm, hogy leginkább Marissát tudnám felhozni a Fekete Tőr Testvériségből, bár mindegyik lányban találtam valamit, ami bennem is megvan, kisebb-nagyobb mértékben. Marissa teljesen függetlenítette magát abban a közegben, ami mérgező, negatív volt számára, megtalálta a maga hercegét is, célt talált az életének, és kiállt magáért.
♡ KANDALLÓ: Hogyan nézne ki az álomgardróbod?
Kettéosztanám a fekete és a színes ruháimat, mint ahogy terveztem. A feketében mindenféle metalos cucc lenne, szegecsekkel, bakancsokkal, láncokkal, koponyákkal és fűzőkkel, a színesbe meg menne minden egyéb mennei, ami rózsaszín, virágos, cuki, bohém. Szerintem királyul nézne ki. A cipőket máshol tartanám, mert az úgy valahogy menő.
♡ ALMABOR: Egy étel, amit gyermekként ki nem állhattál, de most már szereted?
Lecsó, főzelékek. Ezeket utáltam, mára viszont szeretem. A spenótot és a sóskát a kiskori horrorélményem miatt nem akarom. Valami koboldos film miatt beleépült tudat alatt az agyamba, hogy olyan zöld massza leszek bármilyen kaja után, mint a spenót/sóska.
♡ BOROSTYÁN: Ossz meg egy meglátásod/véleményed, ami valószínűleg nem túl hírhedt.
Ennyi év után szinte már nem is tudok újat mondani. Viszont egyre sűrűbben hangoztatom, hogy semmi/senki sem tökéletes, és mindenki saját magának a legnagyobb ellensége.
♡ KÖD: Szerinted hogyan szerepelnél egy zombi apokalipszis forgatókönyvében?
*TWD-fan is rising* Tuti valami olyan statiszta lennék, akinek maximum egy epizódban három sor jut, mert kizárt, hogy bekerülnék a mellékszereplők közé. De hátha végül megkegyelmeznek, és beköltözhetek a Királyságba, aztán lespanolnék Jerryvel… meg Jesus-szal… meg Daryllel… ééés próbálnám elkerülni Negant, ahogy csak lehet, bár most úgyis elszökött az egyik felesége… igen, túl sok Negan-olvasó ficet olvastam, sorry.
♡ TÖKLÁMPÁS: Ha úgy nézhetnél ki, mint bármelyik híresség, kit választanál?
Kinek mi a híresség. Az én szférámban minden metalénekesnő gyönyörű, ahogy van, de nem tudnék választani köztük. Talán Clémentine Delauney (Exit Eden, Vision of Atlantis) és Marina La Torraca (Phantom Elite) között vacillálnék, mert olyan 2in1 nem lehet, ugye? :DDDD
♡ FŰSZER: Nyomoztál már valaha egy ház után, amiről azt gondoltad, hogy szellemjárta?
Még nem, de személyek után igen. Most adtál egy tippet, mit csináljak, hogyha nem tudok aludni hajnali háromkor ;DDD.
♡ GYÜMÖLCSÖSKERT: Ossz meg egy dolgot, amit szeretnéd, hogy megtörténne most ősszel.
Dum-dum… végül is, ősz eleje van, még megtörténhet: beszerzek egy új farmert, vagy egy olyan kabátot, amit imádok. Vagy kísérletezhetek a hajsütővel, hogy milyen frizurát tudok csinálni.
♡ VARJÚ: Melyik iskolai tantárgyból kívánod azt, hogy bárcsak jó lennél benne?
Informatikából szerettem volna mindig is jobb lenni, tudnék még mit hova alapozni 😀
♡ TÁBORTŰZ: Írd körül az álomházad.
Miért írjam, mikor van róla bejegyzés? És készül a második része is.
♡ FAHÉJ: Ha egy másik időben kellene élned, ami nem a jelen, mit választanál és hol?
Párhuzamos univerzumban, ahol láthatnám, hogy milyen lenne úgy az életem, hogy minden összejön, és csak mondjuk a tévében van fogalmam a nélkülözésről, nem tapasztalatból.
♡ PÓKHÁLÓ: ha elballagtál már) Hiányzik a (közép)iskola? / (ha még nem) Mit gondolsz, hiányolni fogod?
Néha nyílik a bicska, mikor sírnak a sulisok, hogy menniük kell… jó, most jogosan, mert minek vannak bent délután négyig, persze, hogy semmire sincs idejük. De azokat sosem tudtam elfogadni, hogy sírnak, mert ha dolgoznak majd valamikor, akkor bizony nem háromhónapnyi szünetük lesz, hanem 21-23 napjuk! Egyébként igen, néha igen, de akkor szeretném megválogatni az osztálytársaimat.
♡ ÁFONYA: Mi az az egy külső tulajdonságod/fizikai jellemződ, amit sokan dícsérnek?
Azt sokszor megkaptam már, hogy erős vagyok és kitartó, amit innen is köszönök. Bár már megkaptam az ellenkezőjét is, szóval :D.
♡ KUKORICA: A legfurcsább találkozásod egy idegennel az utcán?
Nem volt még ilyenem, úgyhogy most erre nem tudok válaszolni.
♡ PAPLAN: Hogyan iszod a teád, kávéd?
A teát két kávéskanál cukorral és egy citrompótlóval. Ha az útibögrémbe csinálom, akkor az utóbbiból kettőt. A kávét két kk cukorral, és néha annyi tejjel – anyum szerint – ami már tejeskávé. Bögre átka, hogy a dupláját kéri mindenből.
♡ TÖK: Szerinted az emberek jók vagy rosszak?
Az emberek a legkegyetlenebb, leggonoszabb állatfaj tagjai a Földön. Kivételek persze vannak, de azok nagyon ritkák.
♡ HOLDFÉNY: Rendezett vagy rendetlen ember vagy? A szobád/házad rendszerezett?
Rendezett! Nem bírom a rendetlenséget, mégha lustának is vallom magam.
♡ PAMUT: Voltál már valaha rossz randin?
Nope.
♡ KÓKUSZ: Ha bármilyen hajad lehetne, milyen színű és fazonú lenne?
Legegyszerűbb, hogyha mutatom:
Beautiful, isn’t it? ; – ;
♡ SZELLEMEK: Van valami, amit hiányolsz az életedből?
Az elhunyt családtagjaimat, és ebbe a kutyáink is beletartoznak.