Évek óta van egy elképzelésem, többször is utaltam rá blogon, de eddig még nem írtam egyáltalán semmit erről. Most éreztem az ihletet, hogy ennek a posztnak meg kell születnie. Tekintsünk el attól, hogy milyen anyagi nehézségek között éltem. Tegyük fel, hogy tök jól keresek, alacsony rezsit fizetek, és a saját lakásom törlesztem épp, nem az albérletre fizetek vagyonokat (mindig kell rizikó). Bármennyire is egyértelműnek tűnik, nem, nem full lila házat szeretnék, az a korszak már nem kell nekem.
A környék kertváros, egy kisebb, egyszintes házzal. Nem túl nagy, kettő+félszobásra gondoltam, de mindenképpen Pesten, így HÉV-vonal, vagy esetleg távolsági busszal elérhető minden. Mindig is fehér kerítésről álmodoztam, de aztán egyik ismerősöm mutatta, nekik milyen kerítésük lesz, így azóta szerelmes vagyok abba a megoldásba, így olyasmire gondoltam.
A kertbe ültetnék egy fenyőt, mert az milyen menő lenne, sok levendulát, valamint rózsákat. Szeretnék fekete és kék rózsákat, mert milyen szépen mutatnának azok együtt. Kívül kellemes, kissé bézses színre gondoltam, vörös tetőcserepekkel. Hátul lenne egy kis medencém, terasszal, ahova kiülhetek napozni, vagy esetleg csapni egy kis kerti vacsorát a barátaimmal és a családommal. Mindenképpen szeretnék egy corgit, meg vagyok veszve értük ♥. Talán termesztenék gyümölcsöket, saját fogyasztásra, de ez még a jövő zenéje.
Belül határozottan a minimalista stílus kísérne mindenhol, de nem akarom azért úgy csinálni, mintha kitettem volna mindent egy IKEA-katalógusból. Nem tetszik azért onnan sok minden, és nem csak a svédektől vásárolnék, hanem a Jysk kínálata is egyre szimpatikusabb nekem. Bár ha magamból indulok ki, akkor biztos, hogy igyekszek majd másodkézből megszerezni mindent. Praktikusabb, csak a szállítással lennének gondok.
Az előszobám valahogy így nézne ki, ahogy itt látható jobb oldalt. Alulra nem fekete követ tennék, hanem sötétbarnát, a falak sem hófehérek lennének, hanem kávébarnák. A cipőtartó fontos, nem akarom a gardróbomban tartani őket. Egyedül talán soknak is tűnhet, de valahogy egy kényelmes megoldást szeretnék. Még tennék ki egy tükröt is, gyorsan igazítani, vagy sminkelni valamit. Növényekben nem gondolkodom nagyon, selyemvirágokat nem szeretnék, így ki kell találnom majd valami megoldást.
A nappaliba jutnánk az előszobából, ami azért elég nagy, hogy egy kanapé és egy nagyobb tévé elférhessen benne. Meg legalább négy könyvespolc. Az alábbi képen a parketta színével meg vagyok elégedve, a falak azonban világos barna színben pompáznának. Egy helyen azonban fekete lenne. Igen, komornak tűnik, de a túl sok fehér nekem nem megfelelő, legalábbis itt nem.
Az Ektorp kanapét azóta imádom, mikor életemben először belehuppantam. Hihetetlen kényelmes. Nem fehér színben szeretném, hanem feketében, de rá határozottan színesebb párnákat tennék, hogy ellensúlyozzam a zeném komorságát. Lenne egy kis lábpuff is, hogyha valamikor levetődnék filmezni, tudjak hova pakolni. Nem csak a lábam, a nasit is. Felülre képkereteket tennék, viszont nem ilyen random idézeteket, hanem posztereket, nyomtatott képeket a kedvenceimről, bekeretezve. Csinálnék montázst utazásokról, koncertekről stb. Felül természetesen fehér égősor lenne lámpaként, olyan hangulatos lenne, hogy jhaj. Imádnám, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.
Sok ablakot szeretnék, amiken mind lenne szúnyogháló, abból is a legerősebb fajtájából. Nem akarnám, hogy a cicám kiszökjön, de ne is jöjjön be semmilyen illetéktelen behatoló, főleg nem a rovarok. Vennék alájuk hárompolcos ajtókat (mint itt a képen kb.), és a legtöbb lemezem itt tartanám. Igen, én ilyen régimódi vagyok, nekem ezek is kellenek. Így látnám is, hány lemezem van, mit kell még megvennem stb.
Le akarok szokni a netes megoldásról, főleg, hogy gyakorlatilag a zenészek manapság merch-ből és a koncertbelépőkből élnek… és tényleg, a megszerzett merch-ek is lennének (a Lacrimas a hálómban, nem itt).
Esetleg könyvek még, hogyha máshova nem fér el, Hammerworld-ök, IKEA-katalógusok stb. Vagy akár kirándulási relikviák, mert abból magamat ismervén sok lenne :D.
A konyhám már egy egészen más történet. Panelfogolyként valahogy mindig azt tapasztaltam, hogy a 3 pult, felette a polcok nekem kevesek, így ezt a számot emelném, ahogy tudnám.
Mindenképpen szeretnék egy pultszigetet, hogy könnyebb legyen majd mondjuk tésztát gyúrni. Székeket nem akarok, azon még gondolkodom. Viszont az egyik sarokba főleg az ablak alá akarok egy kis kiülőszerűséget, hogyha esik az eső vagy a hó, akkor ki tudjak oda ülni egy bögre teával vagy forrócsokival. Az is látszik az egyik képen, hogy az ajtók előlapjai táblaszerűek. Nekem főleg hasznos lenne, főleg, hogyha fel akarnám írni, mit kell vennem éppen a boltból. Azért is lenne nekem ennyi helyre szükségem, mert úgy akarnám csinálni, hogy bármikor tudjak vendéget fogadni. Nem hívatlant, persze.
Határozottan lenne egy kávésarkam. Szeretnék házilag előállítani kávékülönlegességeket, sütögetni stb. Igen, ez nagymamásan hangzott :D, mert bár a szakközépiskola egy életre elvette a kedvem a cukrászi pályától, házilag szívesen tenném. Hasonló lenne az elrendezés is, mint a jobb oldali képen.
Az étkező a konyhában maradna, pont ott a kiülős résznél, és tennék asztalt, így ilyen 2in1 lenne. Amerikában ezt hívják breakfast nooknak. Nálam helyspórolás. Nagyjából így, mint lent. Viszont, egy ilyen étkészlet tartót be szeretnék szerezni a rahedli bögrémnek. Így is sok van még, hogy kettővel mínuszban vagyok, de bármikor szerezhetek be újabbakat.
Mivel nem akarok egy túl hosszú bejegyzést, így a fürdő, a háló, a mosókonyha és a kert a következő részben kap majd helyet :). Vannak elképzelések rendesen ;). Igen, ránézésre drágának tűnik, de nem véletlen léteznek az adás-vételi csoportok ;).
Nektek így első elgondolásra melyik tetszik a legjobban?