Hello world, i’m back. Mondhatni. Igazából alig pár órája van csak internetem, de kezdem úgy érezni, hogy végre minden kezd visszaállni a régi kerékvágásba. Úgy nagyjából kéthetes lemaradásom van, még vissza kell olvasnom, a csajok miről beszéltek.

Annyi biztos, hogy nekünk egyetlen költözés sem maradt emlékezetes dolgok nélkül, így megpróbálom röviden összefoglalni, hogy ment. Kalandosan. Na jó, azért nem ennyire röviden :DDD.

1. nap
Pontosan elsején kezdtük, a legnagyobb hőség előfutárában. Én először a 7+2 táskámat hoztam át, mert kb. minden benne van, ami az életem a macskámon és a gépemen kívül. Lepakoltam a szobámba (végre saját szobám van megint *-*), utána elkezdünk a kisebb-nagyobb dobozokat áthozni. Dolog pikantériája, hogy konkrétan gyalog kellett megtenni a „hosszú távot” ez két utcával arrébbi helyet jelöl. Nehezítő faktor is volt a 35 fok mellé: útfelújítás. Úgy örültem neki, mint majom a farkának, de felkötöttem a fehérneműt, és pakoltam, pakoltam, pakoltam. Minden fordulókor ittam vizet, itattam a többiekkel is. Még nem aludtunk itt, de kezdtem látni, hogy minden jó lesz, csak a kezdeti nehézségekkel kellett leszámolni.

2. nap
Megjött az egyszemélyes felmentősereg öcsém haverja személyében. No, nem mintha a „kis”öcsém nem lenne egymagában egy buldózer, de azért két buldózer jól jött. Sok nehéz dobozunk volt (nekem csak a könyvesdobozom volt legalább egy 10-20 kiló), két számítógép asztal, és nagyjából ennyi. De sok kis apróságot hoztunk át aznap. Akkor volt a negyven fokos hőség, de csináltuk. Az addigi 20%-os teljesítményünk durván 80%-ra fölment, gyakorlatilag a macskámon és a gépemen kívül már minden itt volt. Még nem akartunk odamenni az első héten aludni, anyumék dolgoztak, és attól félt, hogy fogja magát Enci, és kirohan a lakásból. Ez eddig sem történt meg, ezután sem fog, egyiknek sincs indíttatása kimenekülni innen, mindketten jól érzik magukat.

3-4. nap
Lelassultunk egy kicsit, mert jött öcsém randijelöltje, és szinte semmit sem csináltunk. Egyedül maradtam, kínomban elkezdtem egyedül két banyatankkal átpakolni, ami még maradt. Közben elkezdtük felrakosgatni a netre eladni a bútorokat, mivel itt minden van, és azok foglalják úgyis a helyet. Egyelőre a mosógép ment csak el, az átokhűtő még nem, valamint végre megszabadulhatnék az átokkanapémtól, de az se kell senkinek. 

5. nap
Szombatot írunk, és úgy döntöttünk, megpróbálunk itt aludni. A lányokat áthoztuk, kiengedtük. Lilikém nagyon lihegett, és úgy bújt hozzám, mint mikor legelőször kellett neki beadni a gyógyszerét. Le is kellett pihennem egy kicsit, valószínűleg megártott a sok nap, így ott feküdtem a kanapén, hasamon a bújós, dorombolós kis fekete szőrpamacsommal, és elkönyveltem, hogy át kell neki hozni a ventilátort, de azonnal. Sőt, akkor volt az az istenes nagy vihar is, mikor úgy leszakadt az ég, hogy konkrétan láttam, hogy a régi sulim infótermébe belecsap egy villám, de felfogta a villámhárító… képzelhetitek, hogy megijedtem. Akkor rohantunk át, hogy na, ideje, hogy Géza (a gépem) is beköltözzön, mégis az élettársam… persze, nem úsztuk meg ép bőrrel, hülyének is nézett anya, hogy miért rohanok ennyire, de addigra konkrétan nem volt már érték a lakásban.

6. nap
Elkezdtünk berendezkedni, hogy mindenkinek meglegyen a helye, így a nap első fele tennivalókkal telt. Nem mondom, hogy nem acsarkodtunk, fáradtak voltunk, idegesek, hogy mikor viszik el a bútorokat. De az biztos, hogy a leghalkabb és a legfárasztóbb költözésen voltunk túl.

Amennyi polcot elvesztettem az első albérletben, a másodikban a tripláját kaptam vissza. Így végre van Lacrimas-oltárom – just kidding, nincsen, csak kiraktam a díjaimat egy helyre, hátha az is még több motivációt ad ahhoz, hogy feltámasszam a TWDH-t. Innentől kezdve az internet úgymond köszöntőviszonyba vált velem, mivel fáradt voltam átmenni a routerhez, másrészt annyi tennivalóm is volt, hogy nem foglalkoztam mással, csakhogy a káoszt megszüntessem magam körül.

7. nap
Egy héttel a költözés kezdése után vagyunk már. 98%-ban minden itt van, úgy, ahogy rend is van. Még nem vettem rá magam, hogy takarítsak, mert átjártunk mutogatni bútorokat, de csak a mosógép ment el, konkrétan abból főztünk milánóit, és fizettünk be egy csekket.

7-14. nap
Innentől összefolytak a napok, így nem tudom, melyik nap mi volt, de azért felírom, hogy tudjátok, hogy éltem ;).

» Megírtam a netmentes napok alatt az összes HOG Reviewst. Ami vicces volt, mert általában egy játékhoz 300-500 képernyőmentést szoktam csinálni, és mikor beléptem, volt kb. 6000… szóval igen, nem unatkoztam.
» Elkészült időközben az út, ráadásul ahogy kinézek az ablakon, tökéletesen látni, hogy egy kisebb futópályának is tekinthető az úttest, így azt hiszem, reggelente meg is lesz a program. Az edzésemet újra kell terveznem, de majd az is kialakul.
» Elkezdtem egy kis novellaszerűséget, amihez a Starkill ad ihletet. Iiigen, részben Parker is. Egyetlen jelenet volt meg a fejemben, aztán elkezdtem kibővíteni, már négy oldalnál tartok (lehetne több is, tudom).
» Vettem két vöröses árnyalatú lakkot. Innen tudom, hogy megállíthatatlanul közeledik az ősz. Sőt, itt az új helyen van vízforraló is, úgyhogy literszámra iszom a kedvenc teámat :D.
» Amit csináltam MetalDiscs Collection Wall Decoration szettet extrém ronda lett. Konkrétan este pakoltam fel, nappalra meg észrevettem, hogy helyenként az alkohol átütött a papíron. Így vicces a Paddy and the Rats felirat alatt így halvány barnás árnyalatban a Paradise Lost. Most már nem szedem le, de ideje újítani.
» Ránéztem a blogomra, és eldöntöttem, kellenének már őszi színek. Még jó, hogy kész az őszi designom.

Csak a mai napon (08.16.) jött ki a szolgáltató, hogy kábeleket hozzon a routerhez, mert eddig a wifit se nagyon találta meg. Gyakorlatilag 7-8 napig tartott maga a költözés, mire áthordtunk kézben, két banyatankkal, háton a cuccainkat. Jópár szekrénysort szétbontottunk, és közben néztük, hogy a régi ház előtt felbontották a parkolót, hogy újítsák, a liftben valaki panaszt tett kondenzvíz ázásról, sőt, elvileg abban a házsorban valakinél megjelent az ágyi poloska. Mondhatni, a lehető legjobbkor hagytuk el a süllyedő hajót.

A kegyetlen őszinte posztomhoz még erőt kell gyűjtenem… meg tényleg úgy akarom leírni, hogy az én szemszögemből legyen, ahogy megéltem.