Helyenként spoileres a bejegyzés, így óvatosan folytassátok az olvasást, főleg azok, akik még csak ismerkednek a sorozattal.

Még középsulis voltam, és kezdő író (nem mintha most valami profi lennék, lolz), akkori írópartnerem be akarta hozni a vámpírtémába Ward világának egy szeletét. Úgy voltam vele, oké, de akkor adja kölcsön az első kötetet. Még az egyik sulinaptáramba hivatalosan fel is van jegyezve egy hétfői napra, hogy hivatalosan is Ward-függővé lettem.

De igazából mit tud ez a sorozat, hogy úgy érzem, mindent kenterbe ver?

Sok helyen találkozok a hozzám hasonlók véleményével, de akad pár olyan is, akiknek ez a műfaj nem jön be. Ilyenkor mindig felteszek magamban három kérdést:
Melyik része nem tetszett abból, amit olvastál?
A fordítással van gond?
A történet felépítése nem tetszik?

Igen, a történetnek vannak helyenként hibái. Igen, ezt én is beismerem. Nem egyszer taglaltam ismerősök között, hogy az orvosi részével bajok vannak, vannak logikátlan lépések, és néha túl sok az erőszak, vagy az utóbbi kötetekre igencsak jellemzővé vált a káromkodás. Mintha a napjaink tévéjéből nem ez menne állandóan, de mindegy. A káromkodás engem mondjuk egy szintig zavar, de szerencsére nem azt kell olvasnom, hogy kiesik Vishous szájából egy rotációs kapa, csak mert elkáromkodta magát. Innen is millió csók Andreának, a sorozat fordítójának, hogy részben szöveghű, részben meg ő adta közkincsé a fogalomtár magyar megfelelőjét.

Ha már fantáziavilágról van szó, és egy szinten akaratlanul is beleteszel egy fajta nehezítőfaktort. Én erre mondom az Omegát és az Alantasok Társaságát. Sosem nekik drukkoltam, hülye is lennék, de kell, hogy legyen egy sötét, gonoszabb oldal, mert nem lehet minden rózsaszín.

A sorozat egy új szintre emelte nálam a vámpírok köré épített mítoszt, amit eddig Bram Stoker és Anne Rice fektettek le. Nálam ők ketten az etalonok, és amióta megszületett a FTT, azóta Warden anyám is igencsak előkelő helyet élvez olyan nagy neveket maga mögé utasítva, mint Kresley Cole, Laurell K. Hamilton, vagy éppen a riválisnak mondott Lara Adrian. 

Most a lustaság nevében, hadd szedjem vázlatpontokba, miért is tartok ki a sorozat mellett a hibái ellenére. Feketén-fehéren az is szerepel, én mit gondolok a testvérekről, és biztos kapok majd olyan választ, amiben nem értenek egyet velem, és tudom, hova rakjam a véleményem. De mégis, kulturált keretek között mondtam el. Igyekeztem a lányokról is írni valamit, ne csak a tömény tesztoszteron képviseltesse itt magát.

A sorozat karakterei természetfeletti mivoltjuk miatt olyan hétköznapiak, mint te vagy én. Vannak gondjaik, vannak olyan hibáik, amik a mai világban léteznek. A betegségeket kivéve tényleg minden van.

» Wrath sokáig nem volt kedvencem. Pedig rengeteg teher van a vállán, és akkor még ne is beszéljünk a veleszületett fogyatékosságáról is. Később tényleg megvakul, és tudom, ilyen nem volt a történelmünk során, de mégis felnézek rá, hogy mégis képletesen a trónra ült, és azt csinálja, amire született. Tény, ehhez kellett Beth is. Sokan ott hagyják abba az olvasást, mikor először kerülnek egy ágyba, mert egyből kijön az első aggály, hogy egy idegennel miért megy el, akármilyen vonzó is legyen? Igen, épeszűek így gondolkodnak. Egy történetben nem kell mindig a realitást követni (mondja az, aki szintén így gondolkodik, de mindegy xD). Attól függetlenül tökéletesen összeillenek, mert kiegészítik egymást, és képesek a hibáikra rámutatni. Mondjuk ez már egy későbbi kötet tartalma, de Beth erőszakoskodása, hogy ő gyereket akar… na, az már nem tetszett.

» Rhage eleinte taszított engem. Túl könnyű prédának tartottam, pedig nem is tudtam, hogy milyen sok szenvedésen ment keresztül a vadállat miatt. Igen, klisés, az elátkozott szépfiú, Szörnyeteg, vagy Hollywood, mindegy is, de mégis, van egy új csavar benne, amitől igen, felkapom a fejem. Más kérdés, hogy annyit eszik, mint egy orosz hadsereg, de ez szerintem érthető 😀 Viszont Marytől sokszor a falra tudok mászni, és az sokadik újraolvasásnál is előjön. Igen, tudjuk, küzd a leukémiával, igen, nem akarja, hogy más végignézze a szenvedését, de a fenébe is… mindenki megérdemli a boldogságot, ő meg aztán végképp! Azon a részen mindig sírok, mikor Rhage áldozatot hoz érte, csakhogy életben lehessen. Kíváncsi leszek, hogy oldják meg a gyerekügyet végképp, mert bár morzsákat tudok, a teljes sztorit olvasás közben akarom majd lelőni.

» Zsadist az egyik szívem kis csücske lett, miután olvastam a könyvét. A múltjával együtt tudom csak szeretni. Tiszteletreméltó, hogy ennyi szenvedés után életben maradt. De tényleg! Kicsit magamra emlékeztetett helyenként, talán azért is van a közeli köreimben. Bella viszont… először csak egy lázadó nőnek tűnt nekem, aki a sok elit rétegből ki akar törni, de aztán el kellett hinnem, hogy az érzései valódiak Z felé. Ami talán elsőre tényleg annak tűnik, hogy csak egy lángolás, de a végén igencsak komolyra fordul.

» Butch sokáig kakukktojás volt nekem, aztán kellett hozzá egy későbbi kötet, hogy rájöjjek, van helye a csapatban. És mit ne mondjak, a beszólásai nélkül üres lenne a történet 😀 De mindenkinek van legalább egy aranyköpése, vagy mondata, ami olyan hatással volt rám, hogy tényleg változtattam valamit az életemen. Marissa talán a legnagyobb példaképem. Rájött, hogy neki is van szava, mindent megtehet, amit csak akar, és eddig nem az elit volt a legnagyobb ellensége, hanem saját maga.

» Vishous volt az, akire azt mondtam először, nincs köztünk közös nevező. Hiába zseni, sose éreztem úgy, hogy köztünk jó is lenne valami. Szóval na :D. Ettől függetlenül az ő könyvében fedeztem fel az első hibáját a sorozatban; nevén nevezve Jane dokit. Egyrészt, sehogy se illenek össze, másrészt, igazságtalannak tartom, hogy az a nő életben lehet, addig Wellsie-t el kellett vesztenünk. Sose éreztem köztük a kémiát, még ismervén is V szokásait, nem. Egyszerűen ők nem, és kész. Sokáig Xhex-szel akartam őket összeboronálni, mert azért mégiscsak… ott volt valami, amit ki lehetett volna építeni, de nem én vagyok Ward, nekem más fiaim vannak.

Itt egy kis szünet, mert el kell mondanom, történetileg eddig se volt semmi a sztori, de itt kezdett el úgy behálózni, hogy végleg kedvencem lett. Azok után, amit az Őrző csinált, elgondolkodtam azon, vajon tényleg van-e értelme őt tekinteni a jónak. De erről privátban tényleg szívesen beszélgetek bárkivel.

» Phury az önzetlen tettével, hogy képes volt a testvére miatt lábon lőni magát, azonnal a szívembe lopta magát, és sokan az ő könyvét alulértékelik. Igen, szenvedélybeteg volt, de ez nem indok arra, hogy ne szeress valakit! Rengeteg teszt szerint ő lenne az én parancsolóm, ami nekem igencsak tetszetős (nem a következő delikvens ; – ;). Imádtam a végét, ahogy megszabadult ettől, és bár azt mondom, nem megfelelően bánt először Cormiával, mégis összeillenek. Cormia számomra a gyerek a lányok között, de nem a viselkedése miatt, hanem mert rengeteg mindent kell felfedeznie.

» Rehvenge, te istenáldása, te. Imádom. Nem azért, mert az ő könyve lila, hanem mert ő Revh. Egyszerűen… mindenségével együtt. Már első pillanatra, mikor szóba került Zsadist könyvében, elrabolta a szívem magának. Ehlena szerintem tökéletesen illik hozzá, bár jobban illenék én hozzá XD. A történet itt még komolyabb lett, még inkább kezdtem azon gondolkodni, hogy ez hogy nézne ki egy sorozatban.

» John Matthew, avagy Darius. Nem sokat láttunk belőle sajnos, pedig baromira kíváncsi vagyok rá. Az, hogy visszaemlékezésben láttunk pár dolgot az életéből, az nekem nem elég. Legalább egy saját könyvet kaphatna, mégha csak egy ilyen félkötetet is. Imádnám. Eleinte sokáig zavart, hogy JM néma, de ez az utóbbi könyvekben egyáltalán nem hátrány. Egy nagyon kemény harcos lett belőle. Én itt kibuktam, és amíg ismerős nem nyitotta fel rá a szemem, észre sem vettem: abba a nőbe esett bele, akit csecsemőként megmentett, és az anyja tulajdonképpen a nevelőapjával lesz együtt. Warden anyám, ez mi? Xhex bár kemény nőnek tűnik, mégis egy szinten megtört lélek. Nem akarok poént lelőni, de az, amit átélt, nagyon nagyra növesztette a szememben, és büszke vagyok rá. Remélem, hivatalos harcosnő is lehet belőle.

» Manny a másik szívem csücske. Nem, nem azért, mert hallgat metalt egyedül, hanem mert egy az egyben az a fickó, akit el tudnék magam mellett képzelni. Meg is lepődtem, hogy Payne-nel, Vishous elveszett ikrével került össze, de azt kell mondanom, nagyon is jót tett a belépője a sorozatba. Az pedig, hogy valahogy köze van a királyhoz, az nekem csak még jobban a kedvencek listájára húzta. Remélem, ez egyhamar nem derül ki, nagyon kiakadnék, ha tudnám, hogy hamarosan vége a sorozatnak. Payne-ből is szeretnék egyébként még többet látni. Személy szerint imádtam, ahogy talpraállt, és kiderült, sokkal több van benne, mint a testvérében. Tudnám értékelni, ha később V róla venne példát, de ez esélytelen.

Itt már megkaptuk az újoncokat, a Banditák bandáját. Xcort eddig utáltam, de mivel már olvastam, milyen, és már megjelent az ő könyvük az ő párjával, lehet, hogy ez változni fog. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy illik a sorozatba.

» Tohrment eltűnt Zsadist könyvében, már nem tudom pontosan, hol (asszem Phuryében) került elő, addig vegetált, mint egy aszott múmia. Sosem szakadt meg szívem még annyiszor könyvön, mint azon (bár nem emlékszem már, annak idején mit írtam róla). Nem tudtam elképzelni, hogy egy összekötődött pár hogy tud élni a másik nélkül, de Tohr szenvedése részemről kegyetlenül fájt. No’One (avagy Xhex anyja) szerintem nem illik hozzá, de lehet azt csak azért mondom, mert keveset láttam belőle, és az, hogy egy könyvben szerepelt eddig nagyobb terjedelemben, nem elég. Többet akarok belőlük.

» Sokak szerintem itt ki fognak borulni, de a kis sötét énemnek a lovagja Qhuinn. Akkor is, hogyha meleg. Vagyis, nem tudtam eddig a könyvig, hogy az-e, csak sejtettem. De annyi ideig kellett várni, hogy összejöjjenek már Blay-jel, hogy jhaj. Nem tudom, ki hogy van vele, lehet, hogy sokan itt buknak ki, hogy emiatt fogják temetni a sorozatot, de ne aggódjatok, megnyugtatok mindenkit, semmi undorító nincs benne. Nekem ez elfogadott dolog. A történet rajtuk kívül még fut más szálakon is szerencsére.

Igazából eddig még emlékszem, hogy mi van. A királyt is olvastam természetesen, de kiemeltem a főbb karaktereket. Nem anatómiai pontosságú a szex, de élvezhető. A történet igenis magával ragadó, és azt mondom a harcokra, hogy nagyon reálisak. És, ahogy hallottam, lassan az emberiség is rájön, hogy léteznek a vámpírok, és az még több galibát fog okozni. És remélem, Lassiter tényleg megkapja már a könyvét, és remélem, nem azzal a nővel, akire gondolok. Egyszerűen, az egy hatalmas NEM.

Ne cseszd el Warden a sorozatom. Vagy ha mégis, bizonyítsd be, hogy tévedtem.