Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2016/10/07
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: EleFun Games Fear for Sale HOG Reviews

Megjelenés: 2016. október 1.
Fejlesztők: EleFun Games
Történet:
Veronica – Helen édesanyja – magatehetetlenül hívott a városba, hogy senki sem nyomoz az eltűnt lánya után. A korábbi házukban ugyanis látni vélte a lánya „szellemét”.

Amanda szemszöge

Emma ismét itt van, így ismét nekiállhatunk kilencedik alkalommal különszámot összehozni a Fear for Sale-nek. Most azért hívtak minket, mert eltűnt még évekkel ezelőtt egy fiatal lány a barátjával együtt. Sokáig nyomoztak utánuk, végül lezárták az ügyet megoldatlanul. A szülei nem gondolták úgy, hogy a lányuk meghalt. Később, a házban már egyből megtaláltam ezt a lányt, aki valahonnan megszökött, amnéziásan. A naplójából az is kiderült, hogy ő hiába élt nagy szerelemben Edgarral, egy Ben nevű fickó annyira bele volt esve Helenbe, hogy foglyul ejtette őket a nagy kúriájában. Veszélyes dolog a szerelem, jegyezzük meg.

De aztán egy labirintusba érkeztem, ami kezdett ijesztővé válni. Onnan kijutva tök ugyanúgy a kúriánál találtam magam, csak fordítva, sötétebb színekkel (pontosan úgy, mint fent a kezdőképen) , és szinte éreztem a hátamon a rettegést is. A földből még zombik is elő jöttek, de azok már nem tudnak megijeszteni. A négy csuklyás viszont kék világító szemmel az volt, és hiába volt nálam tűz, állandósult itt a veszélyérzetem. Plusz, ekkor idegesített, hogy elhagytam az egyik korai helyszínen egy gyűjthető tárgyat. Igaz, hogy Ben már nem az ellenségem, hanem túlélő, de akkor is.

Oké, hogy véletlen zuhantak le a fiatalok a labirintusba, de hogy maradhattak ilyen sokáig fiatalok? Helen hogy jutott ki? Miért kísért még mindig Adam szelleme.

Utána kiderült, hogy ez igazából három labirintus, és Ben apja, Adam tervezte. Ki kell jutni belőle, különben ott ragadsz, és magával ragad a sötétség. Az elsőt legyőztem, akkor a második sem fog ki rajtam. A második már kicsivel több vöröset tartalmazott, legalábbis az eleje. Utána megtaláltam Edgart, aki rájött, hogy lehet kiűzni a szellemet Helenből.

A harmadik labirintus előtt még egy gólem is az utam állta a mérgező teremmel együtt, de már közel volt a kiút. Ott már Adam a fő, akit le kell győzni, de nincs meg Helen. És nem ártana emlékeztetni, hogy amúgy volt egy fia is. Ráadásul időutazásban volt részem, mert itt már az ötvenes években jártam, a második labirintus pedig a 70-es években játszódtak. Bezzeg ez a valóságban sajnos nem megy.

De a végén megmentettem mindenkit, később pedig Emma kapott egy üzenetet, hogy esküvőre hivatalos, és hogy a család része lett.

A bónuszban Ben annyira elkeseredett, hogy visszament a labirintusba, hogy az apját visszaszerezze. Helen megint a megszállása alá került, de Emma segített rajtuk, és Adam is végre végleg nyugovóra tért.

Szerintem

Hosszú game volt, vagy csak én nem voltam formában, egy olyan 4-5 óra volt a bónusszal együtt. Mindenesetre, ez nem lett a kedvenc részem a szériából. Az elsőt az semmi sem tudja überelni igazából. Nem szereztem meg az összes morfot, de a gyűjteményeim bezzeg teljesek lettek. Ez van.

Grafika: 08/10 – nem teljesült a kívánságom, rengeteg a kék, és már nagyon zavar
Teljesítmény: 08/10 – ez a nagyon széles képernyő a laptoposoknak biztos jó…
Történet: 10/10 – az első részben ismert démont nem akarják előhozni megint? Az érdekes volt.


Alább tudsz üzenetet hagyni.