Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2016/10/14
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Dark Romance Domini Games HOG Reviews

Megjelenés: 2016. október 13.
Fejlesztők: Domini Games
Történet:
Kékszakáll annyira beleőrül abba, hogy a családján átok él, hogy elkötelezi magát, megtöri azt. Kiszemel egy színtiszta ártatlan lányt, hátha a vele közös gyermekük megtöri az átkot. Csakhogy a lánynak van már vőlegénye.

Amanda szemszöge

Rachel – Kékszakáll kiválasztottja – számtalanszor elutasította vagy nem válaszolt a gróf leveleire, erre egy nap fogta magát, és odament személyesen megkérni a kezét. A párja, Richard persze, hogy ennek egyáltalán nem örült. De hát ők semmit sem tudnak a gróf átkáról.

Később egy asszonynál megtudta, sőt, elő kellett hívni Kékszakáll első feleségének, Oliviának a szellemét is, akinek később a fiával, Ethannel is találkoztunk. Nem tudom, milyen lény lett szegényből pontosan (fentebb is látható), de elkönyveltem, hogy valahogy segíteni akarok rajta. Oké, hogy ember belül, de szegény nem érdemelte meg a sorsot, amit kapott. Az erdőben biztos, hogy a többi fiatalabb testvére is ott van… hiszen Kékszakállnak nem Rachel az utolsó leendő felesége, és ki tudja, hányan voltak előtte… és hogy szegény srácokból mik lettek.

Útközben találkoztam Kékszakáll nagynénjével, Meredith-tel, aki rájött, hogy Kékszakáll milyen valójában. El akarta adni a kastélyt, de mielőtt ez megtörténhetett volna, megölte őt. Ekkor – a halálos ágyán – átkozta meg az unokaöccsét. Csak azt sajnos nem tudta, hogy az átok öröklődik majd szépen sorban. A kriptájába egyébként a második feleségének, Lorraine-nek a fiának, Nigelnek a vérével jutottam be. Szegény valami szárnyas démont kapott átokként, és szegény anyja rögtön a szülést követő percekben meg lett ölve. De hogy miért kék a szakálla, azt sose tudtam, és alapból úgy vágtam ennek neki, hogy majd itt hátha megtudom.

A harmadik feleségének, Esther szellemének egy karperecet kellett adnom, valamint Kékszakáll szüleivel is beszélnem. Milyen átlagos nap. Ja, és az ő fia, Sebastian életben van, mert a mágikus ereje neki a leghatalmasabb az apja révén.

De mégis volt egy módja, hogy meglehessen ölni Kékszakállt. Még a három exneje is segített ebben, és ők végre békében nyugodhatnak, a fiai pedig megoldják egymás közt. Richard meg Rachel is elszabadulhattak erről a szörnyű helyről.

A bónuszban Ethan fiát rabolja el Kékszakáll fekete mágusa, mivel hát apuci nem fizette ki az adósságát. És éjfélig el kell döntenie, melyikük életét áldozza fel. De persze, ezt nem akarjuk, így Ethan szépen felkerekedik, hogy megmentse a kicsit. A mágus halhatatlan akar lenni, és ehhez szüksége van a fiának életerejére is. Micsoda önző pasas. Végül azért sikerült megállítani életem legbonyolultabb minijével.

Szerintem

Kékszakáll szerintem egy hálás téma, legyen bármilyen morbid is a története. Én tényleg csak azt akarom tudni, miért kék a szakálla. A bónuszt azért kicsit túlzásnak éreztem, de legalább egy időre megfékeztük ezt a gonosz varázslót.

Grafika: 09/10 – kicsit dolgozhatnának világos színekkel is, hiába Dark Romance
Teljesítmény: 09/10 – háromszor sipákolt a speckó effektek miatt.
Történet: 10/10 – azért visszanéznék később, mi történt a gerlepárunkkal


Alább tudsz üzenetet hagyni.