Főoldal Amy Regények Extrák Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2016/09/29
Zene – Lacrimas Profundere: Hope is Here
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Blog

Igazából már ezer éve gondoltam rá, hogy leülök végre, és írok valami hosszabb beszámolót, hogy mi a helyzet velem. Gondolom, sokan nem csak azért jártok a blogra, hogy éppen milyen szettet álmodtam meg, és milyen HOG-kalandban volt részem :). Nem tudom, milyen hosszú lesz a poszt, ezer éve nem volt semmi komolyabb személyesebb bejegyzésem, legalább egy éve már. Annak is jó, ha elsőre téved a blogra, de a régóta olvasók is update-elhetik magukat Amanda fronton. Jesszus, mintha valami übernagy sztár lennék XD.

Kezdjük a legfontosabbal. Egyelőre úgy vagyok munkaügyileg, hogy sírok magamban egyetlen olyan hétért, amikor semmit sem kell csinálnom, csak dögölnöm az ágyamban, és aludnom. Az éjszakázás rohadtul kivett mindent belőlem, felfordította az életem, és egy másfél hónap után úgy döntöttem, hogy kilépek. A fizetéssel semmi baj sem volt igazából, mind szép és jó, de nem vagyok már olyan fiatal, hogy csak úgy bírjam a pörgést (jövő hét pénteken azért mégicsak eggyel közelebb leszek a harminchoz, ne vicceljetek már… személyi elkérése dohányboltban ide vagy oda). A SZÉP-kártyám is ma jött meg, de még két nap, mire aktiválódik. Még nem tudom, mire fogom használni, de szép ötszámjegyű összegem van rajta, és nem akarom olyanra elherdálni, amit később megbánnék. Így is ma egy akkora bakot lőttem, hogy még most is ég az arcomon a bőr miatta…

Hazaértem egy interjúról (biztos, hogy nem vesznek fel, mert ha már úgy köszönnek el, hogy ‘Köszönjük, majd értesítjük!’, az már veszett ügy), Mamika meg úgy várt, mint a messiást, hogy itt az ideje, hogy elmenjek vele Tesco-busszal Tescoba. Mondtam, oké. Félúton a buszmegállóban vette észre, hogy nincs nála a pénztárca, ez a buszjárat meg félóránként megy, úgyhogy volt öt percem visszarohanni a lakásba. Főleg így, a kilencediken nem mindegy. Olyan rekordot futottam a magasított sarkú csizmámban, mint annak a rendje, pedig még egy sétabotos bácsi be is szállt a másodikon. Sokat anyáztam magamban, de sikerült elérnünk a buszt. Olyan egy-másfél óra alatt megjártuk az egészet vásárlással meg buszvárással együtt. Én a rohanásomért a kávé világnapján megvendégeltem magam 200 forintos, félliteres olasz jegeskávéval, amit Németországban gyártanak. (Gréti érti, miért fontos kihangsúlyozni xD).
Eltelik utána egy két óra, mire öcsém felfedezi, hogy baromira nem vajat vettünk, hanem olyan mascarpone-t, amiért napokig hallgatni fogok. Nem ám 220 forint ám a félkilós mascarpone, hanem 930!!! Az azért nagyon nem mindegy… :D oké, hogy Tesco Value, de a franc vigye már el… anyunak meg se mertem mondani először, mert jobban figyel és számol a pénzre, mint én. Értitek, négy szemmel se láttam, hogy az nem vaj, hanem mascarpone. Pedig meg is jegyeztem, hogy milyen fura a doboza… de egyremegy :D. Nem mondom, hogy nem finom, de azért az árából három doboz vajat is tudtam volna venni. Ennyit arról, hogy úgy spórolok, ahogy csak tudok.

Ha már spórolás, úgy döntöttem, hogy hasznosítom a nem használt ruháimat, és felpakoltam őket szépen gardróbcserére. Annak semmi értelme, hogy álljon a szekrényben. Olyanokkal akarom feltölteni, amiket szeretek, és tudom, hogy bármikor szívesen viselném. Sajnos elég sok olyan holmim van, amiben nem érzem már olyan jól magam, mint korábban. De ez az élet rendje ^^. Akit érdekel, az megtalál AmyBlack néven, és a szokásos Lacrimas-omegával. Van egy paparazzi képem is Liliről fent X”D. Még nem akarom elkezdeni a girly és a metalhead ruhatáram szétválogatni. Maximum költözés után.

Jaj, igen, tényleg. Ez valójában a nap híre. Úgy jöttem haza, hogy lesz hova mennünk innen. Eddig nem nagyon közöltem, de már hónapok óta albérletben lakunk. Javarészt ezért se volt sokszor annyi pénzem, hogy dorbézoljak, mert rendesen beleadtam a fizetésem az albérleti díj + a rezsi rám eső részébe. Igazából örülnünk kellene, mert ebben a kerületben a 90 ezres nem is olyan drága, de nem mindegy, hogy mit kapsz azért a pénzért. Maradjunk annyiban, hogy simán lejjebb lehetett volna alkudni a hibák fényében egy 20-ast, de most már ennyi hónap után kár ezen rágódni. Ha minden jól megy, akkor karácsonykor már minden jó lesz.

Igen, sokan biztos elgondolkodtatok azon, hogy mi a francért nem vonulok el egyedül a macskámmal a hónom alatt. Bizony, ez nem egyszer beszédtéma köztem meg anyu között, hogy lassan léphetnék tovább. Viszont abban anya is egyetértett, hogy nehezen oldódok fel idegenek előtt, meg én amilyen kis magamnak való vagyok, hosszútávon nem érné meg valakikkel egy fedél alá költözni. Egyedül meg aztán végképp nem. Az önellátásommal nincs baj, még főzögetek is itthon, hogyha úgy van, de csak azért elmenni, hogy meló után üljek a négy fal közt egyedül… az nem olyan dolog. Meg ez számomra költséghatékony megoldás, mert így még jobban megtanultam kezelni a pénzt – öcsémmel ellentétben, de ez egy másik hosszabb történet. Tető is van a fejem fölött, azt csinálhatok, amit akarok, és ura vagyok a saját pénzemnek. Még úgy is, hogy leadtam a kötelezőket, úgyis volt mit vásárolnom, ami nem került sosem a haul-posztokba.


Comment below