Életemben nem aludtam még ennyire szarul, mint az elmúlt napokban. Kezdjük azzal, hogy ez a hőség még azokat is megviseli, akik amúgy olyan makkegészségesek, hogy orvost csak a születésük pillanatában láttak utoljára. Erre jött egy cuki kis vihar, amit élvezet hallgatni – de kurvára nem hajnali negyed háromkor, mikor nekem fél hatkor kell kelnem . _ . Adtam Lilinek vizet meg kaját, mert mégiscsak egy gyerek anyja vagyok, aludni luxus, és mondtam, jó, még legalább egy három órát próbáljak meg. Könnyű azt mondani… óránként megébredtem, majd mikor megjött az a nyamvadt szél, elkezdte odakint csapkodni a konyhaablakot. Amanda, hogy aludt így? Hát persze, sehogy. És menjek be dolgozni így.

Nemrég létszám leépítés volt a munkahelyemen, és persze, hogy Amanda is beleesett a frissen felvettek közé. Minek nekik akkor annyi új ember, ha csak így kivágják őket, nem is értem. Na de, nem úgy megy az mifelénk, hogy munka nélkül legyek, hiszen valamiből finanszírozni kell az én kis girly metalhead életem, szóval internet lenni Amanda nagy-nagy barátja, nekiálltam keresni.
Így futottam bele a hotelbe, ami túl gyönyörű ígéreteket adott, hogy az embernek sírnia kellett volna a boldogságtól. Azt mondják, hogy aki túlélte a Boscolo-t, az mindent túlél utána, tehát egy kis nyamvadt három csillagos hotelecske nem lehet abszolút kihívás. Tévedtem. A három csillagos hotel gyönyörű, lila, közel van, és lila. Teljes lett volna a boldogságom, de volt egy kis bökkenő: túl sok a jelentkező, és várjak szerdáig, hogy a sok jelentkező közül bent leszek-e, mert nem egy embert vesznek fel. Persze, és a rezsit meg az egyéb díjaimat ki fogja fizetni, bakker?

Ilyenkor elgondolkozom, megérte-e otthagyni az irodát. Aztán rájövök, hogy a válasz egy nagy büdös NEM. Ennyit arról, hogy valami olyat próbálok ki, amit még sosem… most ez éppen nem úgy sült el, ahogy terveztem. De mindegy is, vissza már nem mehetek, előre vezet az utam, tehát megint kezdődik elölről a rutin. Ahogy ismerem a szállodaipart, úgyis olyat keresnek majd, akinek több tapasztalata van, mint nekem. As always. Legyél 20 éves, de 30 évi túlórával legyen tapasztalatod #justhungarythings.

Nemsokára fel töltöm a felesleges és kifogyott ruháimat majd gardróbcserére. Csak még lelket verek magamba, hogy azt a kőkemény egy gardróbnyi ruhámat nekiálljak szelektálni. Már kinéztem álmaim szekrényét az IKEA-ban, már csak érte kell menni. Egyből kettőt is veszek, hogy a fekete meg a színes ruháim ne keveredjenek. És előre látom, többet lesz a fekete nyitva x”D. De ez majd egy legközelebbi bejegyzés lesz, hogy mikből tervezem az álomszobámat összerakni.