Most, hogy végre letudtam egy kisebb katasztrófát a hátam mögött tegnap (mostanában miért ér engem ennyi?!), volt időm minden olyan illető blogjára felmenni, akiket bekönyvjelzőztem a héten, hogy kutatkodni akarok egy kicsit. Abbyé köztük volt, pont eme teszt miatt. A forrás az övé, és utólagos engedelmével elhoztam a tesztjét. Amúgy is imádok ilyeneket kitölteni 😀
01. Inkább élnél egy olyan világban, ahol nincsenek problémák, vagy ahol te uralkodhatsz?
Igazából fogalmam sincs. Uralkodni én nem tudnék, hosszútávon biztos nem. De ha nem lennének problémák, akkor baromi boldog lennék, és Nirvana lenne. Még akkor is, hogyha egy idő után nem lennének meg a napi kihívások, pl. hogy dolgozz stresszmentesen, elintézd a bevásárlást, meg ilyenek. Egy-két napig lennék uralkodó, nem tagadom, vonz a gondolat, de igazából nem.
02. Inkább akarnál kapni egy két hetes álomkirándulást vagy egy hetet tölteni bárkivel a világon?
Mindkettő elég vonzó. Az elsővel baromi sok gyönyörű helyet láthatnék, és nagyon hamar betelne a memóriája Explorernek (így hívom a telefonom, a kicsike agyacskája miatt). De a második azért vonzóbb, mert az alatt az egy hét alatt jobban megismerhetném a kiválasztott személyt. Én még mindig abban hiszek, hogy ahhoz, hogy megismerj valakit, együtt kell élned vele napi szinten. Az utóbbit választanám.
03. Inkább repülnél vagy inkább képes lennél a gondolatolvasásra?
Az utóbbi egy idő után idegileg tönkretehet. Legalábbis engem biztosan, hogy hallom mindenki gondolatait. Ugyanakkor veszélyes lenne, mert ha olyanokat tudnék meg, amiket amúgy egyáltalán nem kellene, vagy igazából semmi közöm hozzá. A sok tudás hasznos, de nem mindegy, milyen áron.
Repülni meg egyedül azért lenne izgalmas, mert bárhol bármikor ott lehetnék, és nem kéne mindig olyan drága bérletet vennem :D. Az utóbbit választanám mégis, mert amilyen szívem van, előbb használnám segítségként ezt az „adományt”, mintsem kártevésként.
04. Több pénzt vagy több időt akarnál?
Még mindig azt mondom, hogy fiatal vagyok – a héten kétszer kérték el a személyimet csak, mert nem néztek 18-nak, hehe. Időt csak akkor szoktam kérni, ha annyi minden van előttem, hogy átgondoljak egy fontossági sorrendet, és általában egy órán belül ez a sorrend meg is születik.
A pénzre viszont érthető módon szükségem van, mint bárkinek ebben az országban, persze, nem olyan tolvaj módon. Jól élünk, nem arról van szó, de egy kis plusz mindig jól jön :). Nem kapzsiságból meg semmiből, de tartalékolunk már egy ideje anyuval.
Nehéz… igazából nem tudom, mindkettő jól jönne, mert mikor úgy érzem, feleslegesen dolgozom, akkor bizony úgy érzem, nincs időm. Úgyhogy időt. Egy nap álljon 48 órából, és akkor is csak 8-at legyen kötelező ledolgozni!!!
05. Inkább piercinget viselnél vagy inkább tetoválást?
Tetkót, egyértelműen. Művészinek tartom őket, és még mindig ott a tervem, hogy lesz nekem is egy pár, de még mindig nem valósítottam meg őket. Piercingen mondjuk gondolkodok, de nem tűnik valószínűnek.
06. Inkább akarnád, hogy az életetben legyen egy ismétlőgomb vagy inkább egy szünetgomb?
Szünetgombot. Ismételni úgysem lehet mindent ugyanúgy, ahogy már egyszer megtörtént, viszont mennyire jó lenne az a szünet gomb, és ki tudnék sétálni egy bármilyen kínos szituból.
07. Inkább egész életeben suttogni lennél képes vagy inkább kiabálni?
Egyik sem, teljesen tönkretenné mindkettő a hangszálakat, az meg senkinek sem lenne jó. De inkább suttognék, mert alapból halkan beszélek, kiabálni meg nem szoktam 😀
08. Inkább egy egész hónapig internet vagy autó nélkül élnél?
Autó nélkül. Hiába élek a fővárosban, már hozzászoktam a tömegközlekedéshez, és az autó nekem egy olyan réteget képviselt, akiknek nem annyi anyagi gondjai vannak/voltak, mint anno nekünk. Plusz, van egy sznob réteg is, azokról meg nem beszélnék inkább :D. De néha jó jönne egy kocsi.
09. Egy egész nap inkább ülnél vagy állnál?
Végül is, álltam én már 10 órát egy koncertért… nem akkora nagy dolog. De ülni szívesebben ülök.
10. Inkább énekelnél minden szót, amit kimondasz vagy inkább rímekben beszélnél?
Rímekben, mert az vicces lenne. De csak egy napig. Utána már nem lenne olyan vonzó.
[Forrás]