Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2016/04/04
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: The Walking Dead

Szeretnék valami rendkívül nagy frappáns káromkodást ideszúrni, mint ahogy azt Negan apám szokta tenni. Kicsit öregítettek rajta, de annyi baj legyen, innentől Negan apa, és csókolom! Sam, Dean, van egy húgotok ;DDD.

Féltem is tőle, meg nem is. Nem tudtam, mire számítsak, még így tudva a spoilereket is, amiket az oldalra fordítottam. Lelkileg felkészültem, hogy valami überbrutális lesz, mint ahogy azt volt szerencsém a 100. számban látni… de aztán az AMC, és legfőképpen Gimple azt mondta, hogy az nem úgy megy, ahogy azt mi fanok gondoljuk.

Full spoileres bejegyzésért tényleg csak akkor gyere, ha láttad az epizódot, és túléltél egy infarktust.

Először sokszor megkérdeztem magamban, hogyha Maggie ennyire szarul van, Glenn hol az istennyilában van. Aztán eszembe jutott, úgy negyed négykor, hogy bizony ő most túszul van ejtve a Megváltóknál. Elszokott az agyam a fináléktól. Időszámításváltás, plusz számoljam ki, hogy most náluk az este 9 óra az nálunk hajnali 3 óra-e, stb.

Mikor már másodjára kerültek Rickék szembe a Megváltókkal, tudtam, hogy ez bizony csapda. Méghozzá egy olyan szép csapda, ami egy csigavonalban egyre inkább befelé vezeti az én hőn imádott team familymet. Még mindig nem tudtam, ki halt meg (nem mintha most tudnám… na de a május mindjárt itt van!), de már ki tudtam három embert zárni a listáról: Rick, Carl és Daryl. Az AMC nyilatkozta ugyanis, hogy még egyszer nem játszanak be műhalált, és Daryl meg túlélte, mert hát vállba kapta a golyót. Egyem szívét, de szarul nézett ki ♥.

Morgan és Carol. Oh, hát… Morgan az életfilozófiája miatt nem volt kedvencem, de ezzel, hogy ezt felrúgva megmentette Carolt, hirtelen visszarepült a kedvenceim közé. És az a két tag olyan biztosan két toborzó/katona a Királyságból, minthogy Scott Gimple showrunnernek nagyon ég a füle amerikai idő szerint este 10-11 óra óta. Carol, királynőm, könyörgöm, térj már magadhoz. Ha nem akarsz ölni, nem kell ölnöd, fogod magad, és közlöd Rickkel, hogy ez neked nem pálya, és nincs probléma. Bár most, hogy a Királyságba tartotok, egyre jobban azt érzem, hogy te leszel a Hilltop vezetője, nem Maggie.

Beesteledett, aztán megszólalt a füttyszó. A hideg elkezdett rázni, a szívem úgy dobogott, mintha ott lettem volna én is a csapattal. Andy arcán látni azt a totális megsemmisülést, hogy kiesett a kezéből az irányítás… mint aki egyszerre akar hányni, sírni, és üvölteni. Valaki vágjon már Lincolnhoz egy Oscart. Imádom. Rajta lehetett látni a legjobban, hogy innen bizony nincs visszaút, és hiába volt a jó oldalon, mégis rossz volt az, amit csinált.

Bekopogott Trevor (GTA után szabadon 😀), és kijött az istencsászár: Negan. Komolyan, ha nem tudnám, miket csinált papíralapon, én is komolyan féltem volna tőle. De már amikor megszólalt, kirázott a hideg. Tényleg nem klassz dolog, hogy sok embered megölték, de Negan apa, nyugi van, lesz még itt nagy háború, akkor leverheted Ricken az összes halálát.

Aztán, mikor elkezdte számolni, hogy ki legyen az áldozat… az Eeny-nél egy pillanatra kihagyott a szívem, mert könnyen Amynek lehet érteni… 😀 szóval most agyrák, mert nem tudom, ki volt az, aki meghalt. Vagy Eugene, vagy Glenn, vagy Abraham. Bár Eugene nem olyan, akiért kár lenne, de ez majd májusban eldől. Aki nincs ott, annak van szétütve a feje.

Ja, és reggel 8 óra óta ezt csinálom:


Alább tudsz üzenetet hagyni.