Mostanában úgy, ahogy sikerült feldolgoznom a nagy legendák távozását. Tudtam, hogy a hőseim 20-30 éven belül eltávoznak közülünk, de arra nem mertem gondolni, hogy ez ilyen hamar elkezdődik. Komolyan féltem a nagy öregeket, akik már elmúltak 60 évesek.

Tavaly úgy zárult az év, hogy meghalt Lemmy, a Motörhead ikonja. Még mindig nem tudom elhinni, hogy pár nappal a 70. születésnapja után elvitte az a kurva rák. A temetését nemrég online közvetítette a YouTube, és ahogy néztem, próbáltam elhinni, hogy ez az egész nem lehet valóságos. És innen is támogatom, hogy a whisky kóla mától egy Lemmy legyen, sőt, legyen Lemmium is abban a nyamvadt periódusos rendszerben!

Még bent is hallottam a hírt, mikor ma meg David Bowie távozott (szintén rákban), bár az ő munkássága nem volt rám akkora hatással, mint Lemmy és a Motörhead. Egyszerűen sokkos voltam egész nap, mert nem hittem el. Ugyanígy éreztem aznap, mikor Peter Steele távozott közülünk, lassan hat évvel ezelőtt.

Tudom, hogy ez az élet velejárója, hogy egyszer mindenki elmegy, de úúúgy nem akartam, hogy ezek az idők mostanában kezdődjenek el. Az emberek többségét megrendíti a halál, még akkor is, ha egy olyanról van szó, akit nem is ismert, de mégis nevet szerzett magának a köztudatban.

De evezzünk kicsivel vidámabb vizekre: ma van öcsém születésnapja, és megleptem egy SK bögrés sütivel, ami inkább volt egy minitorta a tiszteletére. Sajnos csak hétvégén fogjuk tudni rendesen megtartani a munkáink miatt, de az legalább majd nagyot fog szólni :D. A sütijébe poénból tettem egy gyufát, és az arca leírhatatlan volt XD. Szerintem ez már trend, hogy megvicceljük mindig :D.