Megjelenés: 2014. február 9.
Fejlesztők: Domini Games
Történet:
Dracula fia éppen házasságot készül kötni egy halandóval, de ez persze nem tetszik ám mindenkinek. Dracula ugyanis szintén szemet vetett Emilyre, és elrabolta Enrontól.
Amanda szemszöge
Részemről ez a játék hiába már három éves, olyan újításokat kaptam, hogy csak úgy lestem. Számomra Dracula és a vámpírok mindig is egy kedvenc témakör marad, ebben a játékban pedig megint egy lehetséges sztorivázat kaptam.
Történet szerint ugyanis Dracula nem akarta, hogy a fia, Enron elvegye Emilyt, ezért elválasztotta egymástól a jegyeseket. A lánynak a vámpírokkal teli kastélyból kell kijutnia, Enronnak pedig be apja várába, hogy kimenthesse a menyasszonyát. A párt felváltva kell irányítani őket egymás karjaiba. Már akkor reménykedtem, hogy a lányt vámpírrá kell tenni a játék végére, mikor a második szobába jutottam. Csillámvámpírnak itt nyoma sincs :D.
Mondjuk én csak nevettem azon a 15 dolgon, amiket felsoroltak, mint a vámpírok tudnivalói… az ezüstnek még mindig nincs közük hozzá, de hát ahány író, annyiféle vámpír létezik, és ki hol helyezi el őket a ranglétrán.
Kicsit mondjuk meglepődtem, hogy Dracula egy lányt is akart magának, és emiatt egy kislány meg is halt, mikor vámpírrá akarta tenni. És persze, hogy Dracula kiszemelte magának Emilyt.
A szerelmeseket végül a folyóparton tudtam összehozni, és hiába jutottak egymáshoz közel, Dracula megjelent egy pillanat alatt, de Enron most közbelépett, és kiütötte az apját. Főjáték vége.
A bónuszban hiába lett Dracula kiütve, magához térve megint a fiára támadt, Emily elájult, és így külön szakadt – már megint – egymástól. Drakula bezárta a fiát, aki akár meg is halhat, ha Emily nem menti meg, és a leendő menyét egy kis kihívás elé teszi: ha megmenti, a család tagja lesz, ha nem, akkor meg baj lesz. Végül is, vámpírpártiként Emilyt hozzáadtam az élőholtakhoz, így együtt lehetnek örökké ^^.
Szerintem
Szeretem Dominiék játékait, de akkor sem értem, miért kell mindig visszatenni azokat a tárgyakat, amiket már egy előző keresésben megtaláltam. Ablakos mód oké, inventory oké, térkép oké, hint oké, egyedül ezzel volt csak bajom.
Grafika: 10/10 – olyan szép gót és romantikus *-*
Teljesítmény: 10/10 – nem is fagyott egyszer sem
Történet: 10/10 – remélem, lesz majd folytatás valamikor 😀