Az első női előadóm volt, mikor megismerkedtem ezzel a csodálatos műfajjal, a metallal. 2004 volt, és bár először a billentyűre figyeltem fel, meghallottam a hangját, és azóta is azt mondom, hogy ez az a fajta hangszín, amit a legtöbb női előadónál előszeretettel szeretek (Ailyn és Sharon most kivételek, de tudnék még párat mondani).

Bármennyire is fáj a távozása, ahogy én látom, nem tűnik dívának. Még akkor sem, hogyha ezt Tuomasék írták. Több helyen olvastam, hogy nem csak egyre kellene mutogatni, mert senki sem tudja, mi történt azokban a napokban, mikor megfogalmazódott az a nyílt levél, hogy kitették Tarját a Nightwish-ből.
Sokunk számára még mindig ő a Nightwish, pedig a szólóprojektjei legalább olyan jók, mintha még mindig Tuomasék lennének körülötte.

Mondanám, hogy nekem addig a Nightwish a Nightwish, ameddig ő benne volt, de lehet megköpdösni, ahogy ezt akkor is mondtam, én szerettem Anette hangját is, és most Floorért is. Bár Floorét lehet azért, mert kicsit hasonlít a hangja Tarjáéra…

Kedvenc album a What Lies Beneath, de most nem innen akarok hozni egy dalt, hanem az örökzöld, megunhatatlan dalomat, a Nemo-t. Itt estem a hangjába, és nekem egy érvágás volt a távozása. Tényleg, hónapok kellettek, mire Anette hangját elfogadtam, majd megszerettem…