Megjelenés: 2012. január 1.
Fejlesztők: Amaranth Games
Történet:
Isabelle meghívást kap a város szélén levő ódon kastélyba, aminek azonban több titka van, mint amennyinek általában lennie kell.
Amanda szemszöge
Az első szellem, akivel találkoztam, mily véletlen, de pont a fenti lány, Sarah. Egy Grim nevű fickó csalta csapdába, mert vissza akar térni a halandó világba, de Sarah elbukott. Mire Isabelle idejött, már meghalt. Még hajnal előtt el kell pusztítania ezt a házat, különben Grim kiszabadul, és az senkinek sem tesz jót.
Miután megtaláltam Sarah gyűrűjét, egy kalózhoz vezetett az utam, aki nem tudott kihajózni, mert egy hatalmas lék volt a hajóján, és több dolog is hiányzott. Közben kaptam tőle egy festményt, ami a ház kandallója fölé kellett, hogy kerüljön. Ezzel elvileg megtöröm az átkot Isabelle felett, és ő meg elhagyhatja majd ezt a házat.
A kalóz után Isabelle üknagyszüleihez kellett menni, és főzni/sütni kellett nekik, így megkaphattam az órát a nagyi fölül.
Utánuk egy gyilkossági helyszínre kerültem. Úgy néz ki, hogy a hentes ölte meg a szegény lányt, de egyértelmű bizonyíték az áldozat vérén kívül még nincs. A hentes még bezárt a pincéjébe is, így ott már igencsak erős volt a gyanúm, hogy vaj van a füle mögött. Máskülönben miért zárt volna be? Bizonyítékot is találtam, egy rejtett falban volt egy faliújság, rajta az összes meggyilkolt áldozatról szóló cikkel. Az egyik friss még be is van karikázva. De igazából tényleg ő volt a tettes, mert találtam egy nyakláncot nála, amin rajta volt a legutóbb elhunyt neve. A következőre is volt egy utalás. A hentesnél levő hógömbben ugyanaz a kúria szerepelt, mint ahol Sarah is meghalt.
Az utolsó helyszín egy fagyos kert volt, ahol egy fiatal lány feküdt üvegkoporsóban, mint a mesében anno Hófehérke. Elvileg utána valamiért, ahogy a barlangból kiértem már minden gyönyörű volt, és lehetett szedni rózsákat. A rózsák nem a lányhoz, Dahliához kellettek, neki almát kellett tenni a kezébe, hogy felébredjen. Grim átkozta meg, hogy aludjon csak egy kicsit. Mondjuk, szegény már évszázadok óta van ott, úgyhogy nem csodálom, hogy ideje volt felébrednie, és a férjét keresi. De vajon hol lehet?
Álmomban sem gondoltam volna, hogy a temetőben bezárt holló volt az. Persze, hogy Grim rémuralmának áldozata volt ő is. Dahlia utána olyat mondott, hogy meglepődtem: Grim még Isabella felmenője is, aki korábban egy hatalmas varázsló volt!
A játék során különböző tárgyakat kellett gyűjtenem, amiket a kandalló fölé kellett helyeznem: egy festményt, egy fényképet több darabban, egy üveggömböt, egy órát és egy vörös rózsát. Az utolsó tárgynál már majdnem bezárt a csapda, amit Grim rám rakott, és szükségem volt még egy gyűrűre, hogy egyáltalán kijuthassak innen. Amint ez megtörtént, a ház eltűnt, Sarah is visszatérhetett a szüleihez végre, de még hozzátette, hogy Isabella keresse meg az Alkony rendjét, mert biztos felveszik segítőként.
Szerintem
Ezek a nyamvadt rúnadobozok. Komolyan, még életemben nem utáltam őket ennyire, mint most. Pedig van bennük logika, de persze, nem jöttem rá arra, melyik lehet a helyes megoldás. Ha beléptem a stragedy guide-ba, akkor mindig elugrott az eddig elért eredményem. Így nőiesen bevallom, de én ezeket kihagytam, és megvártam, míg betölt a skip, és kiléptem.
A zene, a Tim Burton-re hajazó grafika viszont messzemenően menti a játékot. Ne tévesszen meg senkit, a komorságában van egyfajta szépség, amit a sötét dolgok kedvelői gyönyörűnek fognak találni.
Grafika: 09/10 – egész jó, el tudtam volna még viselni többet is
Teljesítmény: 10/10 – minden van, amit akartam
Történet: 10/10 – kár, hogy nincs folytatás, de ez egy ilyen délutáni szórakozásnak megfelelt