Megjöttek az új trónbitorlók. Legalábbis sikerült egy 10 éves zenekari imádatot letaszítani, egészen a negyedik helyre. Igen, már a címből is látszik, hogy a legújabb mániám, a Lacrimas Profundere-hez is van egy sztorim (melyik bandához nincs?).

Szóval… menjünk vissza 2007 tájékára. Addigra már bőven kint volt a hetedik album, a Filthy Notes for Frozen Hearts (mostantól csak Filthy Notes), és meg is volt már valahonnan letöltve, de úgy igazából nem is foglalkoztam vele. Eleinte beleestem abba a hibába, hogy én baromállat hasonlítottam a HIM-hez, és annyiban is maradt. Pedig akkor még nem tudtam, mekkora felfordulást fog ez az állandó tagcserével bíró brigád csinálni a zenei listámmal. Na jó, nem állandó, az alapító gitáros még mindig bent van, és szeretném, ha még sokáig maradna is.

És ha már itt tartunk. Valahol egy szinten megértem Chris távozását. 2008-ban a turnéval járó stresszre hivatkozva kilépett, és a magánéletével meg a munkájával akart foglalkozni. Azóta elvétve évente egyszer látni, és sírnom kell, mikor nézem a szinte Rehvenge-re hajazó taréját. De komolyan. Az Ave End klipje számomra a második olyan klip tőlük, amibe bele vagyok esve (az elsőt nehéz kitalálni: Again It’s Over).

Hogy fogadtam Robot? Na, ez egy vicces történet. Poénból utánanéztem a csapatnak, miután a Songs for the Last View kijött. Láttam, új album van kint, 16 számmal. A negyedik dalnál fogalmam sincs ki volt az a sokkal magasabb hangú töpszli, így hát google a barátom, rákerestem. Meglepetés!

Sokan nem értik, mi a francot eszek rajta annyit. Először is, a hangja. A hangja valami zseniális. Nem hasonlít senkiére. A hatásai közt csupa-csupa olyan nagy művész van, akiket én is szeretek. Élőben megpróbálja visszaadni Christ, és ezért abba lehet hagyni a támadásokat. Nem akarja egyáltalán megszentségteleníteni azt a géniuszt. Mondhatjuk úgyis, hogy koncerteken a helyettesítő, de egy embert se lehet helyettesíteni. Én legalábbis szimpatikusnak tartom azt az elgondolást, hogy közösen írják a dalokat már öt éve, hozzátéve a zenéhez valami olyat, amire megéri felkapni a fejet. És számomra mindig egy gyomorgörcs, hogy vajon visszajön-e mindig egy-egy új lemeznél írni/énekelni. És egyszer sem csalódtam. Ráadásul most van egy pletyka, hogy állítólag a Schmid-tesók megint törik valami zenei projekten a fejüket. Mondanom se kell, az a medvés hang, ahogy Gréti hívja, utánozhatatlan, és szükségem van rá. Másodjára: az öltözködése egy az egyben mutatja, hogy vannak olasz felmenői. Erről tanúskodik az ízlése. Tény, hogy azóta jöttem rá, hogy a zakómnak nem feltétlenül kell a helyet foglalnia a szekrényemben, de ez más téma. Harmadjára: egy géniusz. Jobban forgatja a szavakat, mint én. Nem kell ide hatszáz ember egy semmitmondó szöveghez, elég egy-két ember, és voilá, kész a tökéletes album. Ez tény, hogy az Antiadore számomra 2013 albuma, és pont.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a német csapatot, akik már 20 éve vannak a pályán (igen, jól látod, húsz éve). Hadd mutassak egy kis ízelítőt: