Megjelenés: 2014. június 8.
Fejlesztők: Eipix Entertainment
Történet:
Egy fiatal lányzó éppen naplót ír, és a nagyapját hiányolja, mikor egy bagoly kintről kopogtat az ablakon – ámde egy tündért akar elkapni.
Amanda szemszöge
Emlékszem, ez volt az a játék, ahova anya úgy hívott, hogy azonnal csináljak valamit vele, mert baj lesz :DD Az egyik medálnál ugyanis megakadt, és sehogy se jöttünk rá, mit lehetne csinálni vele, de aztán mikor én ezt végigfutottam itt, már sikerült a medál rejtélyét megoldani, és simán haladhattam tovább.
A tündér pedig ismerte a lány nagyapját, aki viszont végig tudott a tündérekről. Most az egyik a segítségünket kéri, hogy valaki mágiával fogja a tündéreket, és meg kell ezt akadályozni. Aztán, mikor találtam egy kristálygömböt, egy elfszerű nő áll neki magyarázni, hogy egy gonosz akar ajtót nyitni a világukba, a boszorkány támogat egy királyt a tündérek erejét összegyűjtve, és tennünk kell valamit. Annyira megcsapott az írek szele, hogy öröm azt lesni. Már csak valami rum és zöldszínű hangulat hiányzik.
A lány nagyapja jó barátságot ápolt a tündérnéppel, és szerelmes volt egy elfbe is. Ezt az elfet hozzá akarták adni az elfek királyához, és ellopott egy tárgyat, csakhogy bizonyítsa rátermettségét. Ahogy kivitte a tárgyat az emberi világba, a kapu bezárult. Az esküvőt ettől függetlenül megtartották, csak közben a nagyapja meghalt, de a társa, egy tudós még él, csak meg kell őt találni.
A tudóst az egyetemen találtam meg, de az annyira el van varázsolva a lényektől, hogy először foglyul ejti az elf királynőt, aki egy barlangba küld, hogy a természet szívét (amit a lány nagyapja ellopott még ifjabb korábban) megtaláljam. A két kőszobor vicces párbeszédét mindenképpen hallgassátok végig, zseniális! 😀
A boszorkány azért mindenképpen megidézi az elf királyt, aki még mindig dühös a kincsének elvesztése miatt, és mivel annyira kontrolállhatatlan lett a dühe, a szív végül teljesen felemésztette. A boszorkányt meg végül a patkányfogó zárta el. Végül is, a gyerekeivel fenyegette meg ez a némber, jogosan állt rajta bosszút :D.
A bónuszban szegény patkányfogónak kell segíteni, mert a boszorkány szépen elraboltatta a gyerekeit az ikertestvérével, és a kicsiket kell megtalálnunk. A boszorkány ikertestvére ugyanis mindent el akar követni, hogy visszahozza a férjét, akiről semmit sem tudunk. Ez a folyamat a világok összeomlásával járhat, ha a 11 tiltott tárgy egyikét használják.
A legvégén azt hiszem, nem sikerült mind a 36 cipőt megtalálnom, de tudtam, hogy van rá mód úgyis valami bónuszért, azt az egyet meg ráérek a bónusz végén megszerezni.
Szerintem
Bevallom, nekem is bugos volt a játék a gyűrűknél, de rájöttem, hogy érdemes ezt kiküszöbölni: amint megszerezted a gömböt, és a sárga gyűrűvel kinyitottad, azonnal cseréld ki a rózsaszínre. A lámpát, ahova a zöld gyűrű kell, ne nézd meg. Amint összeraktad a nyílpuskát, lődd le a madáretetőt, és utána cseréld ki a zöldre. Nekem ez így bevált, ha bárkinek bugos lenne, remélem, tudtam segíteni ezzel 😀
Egyszerűen még mindig lenyűgöz, hogy ez a játéksorozat bevezet a különböző mondakörökbe. Odáig vagyok értük, meg vissza. Kicsit olyan, mintha egy Nox Arcana sorozat lenne, csak éppen vizuálisan is eléd tárják. A bug ne riasszon el senkit, tökéletesen élvezhető játékot kaptunk anno, és megéri végigjátszani. Konkrétan leesett az állam tőle
Grafika: 09/10 – határozottan fejlődőképessé váltak Eipixék ezen a téren
Teljesítmény: 10/10 – nem volt panaszom 😀
Történet: 10/10 – egyre jobban imádom az íreket! *-*