Viking-mitológia mániások, Amarth-osok, figyelem. Bizonyára mindenki hallott erről a napról, amit annyira beharangoztak, de mégsem kapott akkora figyelmet, mint a majáké. Egy kis gyorstalpaló, meg mi ez a mai mizéria. Ennek örömére Depressziót Dániába! 🙂
A Ragnarök (vagy Ragnarøkkr, Ragnarøk, Ragnarok) („az istenek végzete”) a skandináv mitológiában a világ végén vívott csata, amelyet az Odin vezette istenek és a Lokit is soraiban tudó óriások vívnak majd meg. Ebben az összecsapásban nem csak a benne részt vevő istenek, óriások és teremtmények többsége hal meg, hanem a világon majdnem minden elpusztul.
A harcra épülő viking társadalomban a legnagyobb dicsőség, amit ember elérhet, ha harcban esik el. Aki ágyban hal meg, Hélben folytatja életét, aki azonban harcban, becsülettel, az a Valhallában kap helyet. Ez alapozza meg az istenek iránti tiszteletet, akik maguk is harcban halnak majd meg, amikor elérkezik a Ragnarök. Hogy pontosan mi fog történni, ki kivel küzd meg, és kire milyen sors vár, a skandinávok számára jól ismert a sagákból és a szkáldikus költészetből. A Völuspá – a völva jövendölése, az 1000 körül keletkezett Edda-versek első része – átíveli a régi istenek egész történetét a kezdetektől a Ragnarök idejéig, 65 versszakban. A Prózai Edda, amelyet Snorri Sturluson foglalt írásba mintegy két évszázaddal később, részletesen leírja, hogy mi történik a csata előtt, alatt és után.
A Ragnarökben az az eszkatológiailag egyedülálló, hogy az istenek próféciák útján előre tudják, mi fog történni, mikor és ki öl meg kit, még azt is tudják, hogy nem áll hatalmukban megakadályozni az eseményt, de így is bátran és merészen állnak a sors elébe. Tudósok szerint mindez azt jelképezi, hogy a rendezett világ (az Æsir) végül alulmarad a káosz és entrópia elkerülhetetlen erőivel (az óriásokkal) szemben.
A Ragnarök szó óészaki nyelve van, elemei a ragna, ami a regin (‘istenek’ vagy ‘uralkodó hatalmak’) részes esetű többes száma (‘istenekéi’), és a rök, ami sorsot jelent. Előfordul Ragnarøkkr, Ragnarøk és Ragnarok alakban is (utóbbi a modern dán és norvég változat).
[Forrás]
A vikingek szerint szombaton jön a világvége
A skandináv mitológia tanulmányozói szerint a mostani jelekből arra lehet következtetni, hogy már száz napja elkezdődött világvégéhez vezető folyamat, amely szombaton az istenek mindent elpusztító csatájával válik befejezetté.
A vikingek vagy normannok a 8. és a 11. század között élt skandináv kereskedők, hajósok és harcosok voltak, akik leginkább fejlett hajózási tudásukról és északi hadjárataikról váltak híressé és hírhedtté. A vikingek többistenhitűek voltak, Odin, Thor és más főistenek mellett sok mellékistennek áldoztak. Az istenek történetét a skandináv mitológia (amelynek legfontosabb alkotása az Edda-énekek) örökítette meg. Ebben leírják a világ végét megelőző jeleket is.
A legtöbben valószínűleg nem figyeltünk fel a világvége (pontosabban az istenek végét jelentő Ragnarök) kezdetét 100 nappal megelőző igen fontos jelekre, így most váratlanul ér bennünket a szombati apokalipszis. Azt ugyan nehéz lett volna észrevenni, hogy Loki farkas fia, Fenrir (aki Odinnal végez majd) kiszabadult a börtönéből, de az mindenkinek feltűnhetett, hogy másik fia, Jormungad, azaz a szárazföldet körülölelő, farkába harapó Midgard-kígyó tavaly októberben kiemelkedett az óceánból. Ekkor ugyanis két alkalommal is kisodorta a víz a sokméteres, kígyóra hasonlító megjelenésű óriás szíjhal (Regalecus glesne) tetemét az óceán Dél-Kalifornia partjai mentén.
Az NPR rádió szerint pedig ezek az események egyértelműen az északi apokalipszisre utalnak. Szombaton a Ragnarök epikus csatában teljesedik be. A skandináv istenek – Thor, Loki, Odin és társaik – hatalmas küzdelemben buknak el, a Föld a tengerbe omlik, és az általunk ismert élet megszűnik létezni.
Szerencsére a Ragnarök tiszteletére szervezett skandináv fesztivál igazgatója, Danielle Daglan szerint a világvége nem feltétlenül rossz kimenetelű az emberek számára. „A világvége valójában csak az istenek világának végét jelenti, és a világ újjászületik az emberi népesség által” – mondta Daglan. Bízzunk benne, hogy igaza lesz!
[Forrás]