Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2013/10/04
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Haul

  1. Igazából van pizsamám, de az is csak egy, piros és plüss. Ezzel nincs is probléma tulajdonképpen, mert alvásra van kitalálva, és kivételesen olyan, hogy még itt is dekoltázs villantós. Nekem az nem poén. Szóval, vettem egyet, és ez volt az utolsó lila. Én meg úgy gondoltam, hogy akkor ez jön haza velem. Gondolkoztam még egy olyanon, ami hálóing volt, volt hozzá köntös, de az meg nem volt a méretemben végül :(. Nem baj, akkor is elégedett vagyok ezzel.
  2. Kedvenc boltom az a pár méterre levő kínai bolt, ahol tényleg olyan dolgokat kapok minimális összegért, hogy más hónapokig járja a plázákat érte. Bár a képen nem látszik jól, de a felső az két ásványos karkötő, az egyik fehér a másik pedig halvány rózsaszín. Végül is, több már nincs is belőle azóta. Az alatta levő igen, egy nagyon csálé N-es nyaklánc. A-betűs nem volt >.> De én már ennek is örülök, hogy egyáltalán volt. És még ez volt a három közül a legszebb. Az alatta levő fülbevalón is vacilláltam, ugyanis volt fehér-ezüstben is, de az 5-shöz még végül is megy az, úgyhogy ő jött haza velem.
  3. Messziről kéknek tűnik, de nem, ez egy 25%-os szürke harisnyanadrág. Igen, én, aki igazából rühelli a harisnyát… de ezt megláttam anyun, és beleszerettem. Csak ezen nincsenek hópelyhek.
  4. Az egyik nagy-nagy mumus a szekrényemben az, hogy vagy a mosógép eszi meg a zoknijaimat, vagy a varrás elenged az orruknál. Mondom, ez így hosszú távon nem lesz jó. De most így már boldog vagyok, mert vettem két párat. Sőt, van egy harmadik is, egy fekete-szürke csíkos, de az akkoriban már a szárítón volt.
  5. Tudni kell rólam, hogy felsőt és nadrágot egyetlenegy embernél tudok venni. Ő olyan ruhákat árul, mindössze 1-2 ezerért, hogy megszólalnak. Ez a lila felső olyan volt, hogy még ő dumált rá, mert nagyon nem akartam lilát eleinte, aztán mostanában kezdek egyre jobban beleszeretni. Áldom azt a nőt érte.
  6. Szerencsére még nem látom sok emberen ezt a sálat, de ami késik, nem múlik. Ő egy olyan darab, amit Tescoban szereztem. Előző nap Mamának mutattam, hogy milyen jól néz ki, úgy elfogadnám, de ott kellett hagynom, mert nem volt rá pénzem. Aztán anya jött a meglepetéssel. Így megvettem.
  7. Újabb felső, ami azért jó, mert ő volt az olcsóbbik, és megfogtam, kihúztam. Az első megérzésemre hallgattam, hogy pont az én méretem, baromi jól is néz ki, így azonnal adtam is neki.
  8. A sapka, amit mindenki irigyel, és mindenki akar. Hát most na, Mama megelőlegezte nekem szülinapra, így ez nem az én pénzemből van. Anya tegnap azt mondta, hogy úgy nézek ki benne, mint egy nagy baba. De most nem aktuális nemsokára?
  9. Ő a harmadik pénztárcám, ami azért jó, mert külön tudom tenni a pénzt és a blokkokat. Ezt ki tudtam próbálni élesben nemrég. És nem tudom miért, mostanában annyi bojt meg masni van a cuccaim között, hogy pár évvel ezelőtt tuti kiröhögtem volna magam. Ez olyan kb., minthogy pár éve még nem mondtam volna meg, hogy nekem a sminktáska egy kötelező darab lesz a táskámban.
  10. Igazából egy hosszú szárú csizma volt az álmom, de az nem volt szép, én meg nem akarok szőrös csizmát a lábamon. Főleg olyat, ami olyan, mintha egy szerencsétlen nyuszi lenne rajta. Nem, így azt kilőttem. Inkább néztem egy bokacsizmát, ami tényleg jó, és kényelmes. Ő az utolsó 41-es volt, és beleszerettem. A másik nem volt ennyire szép, amit először felpróbáltam. Nem is volt jó díszítése. Ennek viszont igen, és örülök, hogy Mamika rábeszélt, hogy inkább ezt vegyem. Bár az árát először sok(k)allottam, – csak 6290 – aztán Mamika mondta, hogy nyugodjak meg, ebből lejön 10%. Így már barátságosabb volt az ára.
  11. Igazából a make up cuccok nem tartoznak a ruhák közé, de pár dologra szükségem volt. Például alkoholmentes dezodorra, ami mindig jó borotválkozás után. Meg amúgy is, ez az epres illat nagyon finom. Az a masnis izéke, az most a telefontartóm, mivel szétjött az előző. És tök kényelmes a fogása, nem is csúszkál a zsebemben, ha úton vagyok. Az a fekete üveg lakk meg Essence. Igen, Merlin óvjon, kénytelen vagyok mindig DM-ben venni lakkot, mert az ottaniak nem okoznak allergiás reakciót. Az a kis barna lakk is igazából már hetek óta megvan, csak nem fotóztam még le.
  12. Az előző másik fele, mert így legalább mindegyik látszik. Pont az ezüst lakkot vágtam ketté, de sebaj. Ez az első ezüst lakkom, ami nem csillog. Mellette van egy sötétebb vörös árnyalatú, ami néhol csillog, de nem is ez a bajom. Eredetileg sötétzöldet akartam, ugyanígy, de az nincs sehol. Az a kis ceruza meg egy olyan szemceruza, amit elég csavarni. Nagyon szépen fog, tartós is, és csak azért vettem, mert amit Mama adott, abban már nem volt túl sok. Az a három hajgumi meg amolyan kötelező kiegészítő. Az a narancssárga amúgy sem tetszett.

Alább tudsz üzenetet hagyni.