Hy darlings! ♥ \m/

Nemrég volt egy eszmecserém Ninaa-val, aki megemlítette, hogy simán megírhatnám, hogyan látom a saját metalhead közösségem. Rögtön gondoltam is magamban: challenge accepted!

Mielőtt azonban leírnám ezt, mindenképpen kiemelném, hogy szürke kisegér módon létezek, nem vesznek észre (főleg az ellenkező nem tagjai), úgyhogy ezt csak egy kis sima megfigyelés szempontjából írom.

Annyira tetszik ez a hajszín, de annyira nem tudnám ilyen szépen tartani… ; – ; meg nem is lehetne ennyire extrémen megjelenni.

» Annyi biztos, hogy nincsen kiközösítés. Akármilyen is legyél, valaki mindig egyedül jön, és szükség esetén be tud társulni bármilyen csapathoz. Ezt főleg koncerteken láttam, meg már velem is volt olyan, hogy XY-t behívtuk a csapatunkba, hogy ne legyen már egyedül.
» Sajnálatomra, az összes nekem tetsző egyén nálam fiatalabb, vagy foglalt.
» Akiknek meg én bejövök, szintén fiatalok, vagy nem érzem a kémiát.
» Persze, itt is akadnak olyanok, akik kicsit magas lovon ülnek – személyes tapasztalat -, és kérdem én, mi jogosítja fel XY lánykát, hogy lekezelően bánjon bárkivel is? Azért ment az ember, hogy szórakozzon, nem azért, hogy atrocitások érjék.
» Igazából lényegtelen, milyen zenekar lép fel, halál nyugodtan meg lehet jelenni más zenekar pólójában. Nem tudom, ez a színpadon állóknak hogy esik, én igyekszek mindig az elő- vagy a főzenekarhoz öltözni.
» Apropó, a november 12-ei Lacrimas-koncertre teljes a menetfelszerelésem, csak a koncertbeszámoló után láthatjátok, előtte nem, mert magamat ismervén, apróbb módosításokat így is fogok végezni.
» Metal divat terén nagy a változatosság: másképp öltözködnek az emberek egy Depresszión, és másképp egy 69 Eyes-on. Az utóbbin a hölgyek szoknyát is húznak, de nincs is akkora megmozdulás, mint egy pörgősebb bulin. Fűzőt is előszeretetten látok kimondottan olyan bulin, ami nem is igényli a különlegesebb megjelenést, bár tény, rózsaszínben nem jelenünk meg egy metal/rock koncerten.
» NINCS MINDENHOL POGÓ! Ezt nem győzöm hangsúlyozni. Vannak zenekarok, ahol kifejezetten beleépítik a műsorukba, de olyanokról is hallottam, akik direkt megkérték a közönséget, hogy ne csinálják. Láttam már olyan videót is, ahol annyira eldurvult egy pogó, hogy már az énekes állíttatta le őket, mert nem verekedni mentek, hanem szórakozni. Nope, én még sosem voltam pogóban, de erősen agyalok egy Wall of Death-en decemberben.
» Általában a változatosságot a lányok viseletén észleltem. Sokszor találkozok színes hajúakkal (ismerőseim között is nem egy akad), vannak naturalisták is, tetkósok, tetoválatlanok… igazából végtelen, de jó látni, hogy egy-egy zenekar mennyi embertípust tud összehozni.
» Már megfigyeltem, hogy vannak társaságok, akik szinte mindenhol ott vannak. Azok hogy csinálják? Áruljátok már el nekem, mert nagyon szeretném tudni, hogy munka/iskola mellett hogy van időtök mindenhol ott lenni.
» Zenekari relikviák közt is vannak eltérések. Pl.: ha egy speci csomag érkezik egy új lemezhez, általában minden olyannal telerakják, amit máshol nem kapsz meg, csak ha nem csináltatsz magadnak, és annak bizony van egy ára is. Viszont, mivel rendeltem már külföldről is, hazánkból is, a csomag ára nagyjából ugyanaz, külföldről a csomag méretétől és a postától függ (but it’s obvious). Meg ne felejtsük el, hogy az árfolyamok változnak, így nem mindegy, hogy euróban vagy fontban fizetsz egy csomagért.
» A nagyon elhivatott rajongók képesek leutánozni a kedvencük megjelenését. Pl.: Powerwolfnál átveszik Attiláék sminkjét, vagy kimondottan vikingnek öltöznek egy Amon Amarth koncerten. De már láttam kalózokat Paddy koncerten is.

Kár, hogy nincs ilyen szép vékony lábam, mint a lánynak, de hozzá hasonlókkal is volt szerencsém már találkozni egy-egy koncerten.

» Sajnos azt is megfigyeltem, hogy ha valamelyik előadó nem tetszik pár embernek, főleg online körökben kegyetlenül képesek leszólni az adott zenekart. Jó, ez az ő értelmiségére utal, de ebben mi a jó? Egyéni probléma, nem kell híresztelni. Nekem se tetszik néhány zenekar, mégsem megyek oda a róluk szóló cikkekhez pattogni, hogy miért nem szeretem…
» Ami még vicces, mikor nekem kell bemutatnom egy-egy zenekart. Ritka, mikor visszaírnak, hogy ismerik, de már volt tapasztalatom az ilyesmiben.
» A legfrissebb élményem: kolléga fél a rockerektől. Miért?
Feketében öltözik? Igen, ez az önkifejezés egyik formája.
Tele van tetoválásokkal és/vagy piercingekkel? Igen, mert neki az úgy tetszik.
Cigizik/iszik? Úgy teszi tönkre a testét, ahogy akarja.

Sokszor a mi fajtánkat ítélik el a leggyakrabban, mert merünk különbözni, kitűnni a tömegből, és bár van valóságalapja néhány feltételezésnek, nem mindenki műveli. A legnagyobb hiba elítélni valamit azért, mert félünk tőle. Sokkal előbb fel lehet dolgozni, hogy nincs semmi aggodalomra való okod, ha megismered azt, amitől félsz – nevezetesen egy rocker szemszögét.

Lehet, hogy extrém a megjelenésünk, de ugyanúgy küzdünk mi is a hétköznapi problémákkal: nekünk is vannak számláink, nekünk is van családunk, munkahelyünk, sőt, továbbmegyek, még betegségeink is, amiket nem külső ember generált, hanem úgy születtünk. Az, hogy úgymond agresszívabb zenét hallgatunk, még nem jelenti azt, hogy mások vagyunk, csak más az érdeklődési tőlünk. Meg nem is kell igazából senkit se beavatnunk, miért nem Beyoncé a mi kedvenc énekesnőnk, vagy miért érdekesebb koponyás-rózsás tetoválást magunkra varratni, mint egy pillangót.

Nekem konkrétan nincs bajom egyetlen nem rock/metal előadóval sem, egyszerűen csak nem az én világomba tartoznak, és ennek így kellene lennie mindenkivel.

» És ha már itt tartunk: nem, nem vagyok sok esetben rajongó. Sok mindenért lehet rajongani, de szerintem, ha nem tudod megmondani, egy adott zenekarban mit szeretsz, az már nem rajongás, az már tisztelet. Korábban simán rávágtam, miért/kiért szeretek egy zenekart, manapság nem tudom megmondani. És azt hiszem, ez a jó hozzáállás a részemről. Az, hogy néhányan összeállnak egy zenekarba, és nekiállnak zenélni, még nem jelenti azt, hogy nincs magánéletük, nincs családjuk.
» A közösségben ugyanakkor az is megosztó, ha elhuny egy ismert zenész. Lemmynél mindenki totál kiakadt, ami érthető volt. Chesternél a világ szintén eldobta az agyát, mert őszintén szólva, nem láttuk jönni a halálát. Azóta mondom, nem az a depressziós ember, akin látszik, hanem akin nem látszik. Meg számomra kicsit taszító addig tudomást sem venni egy zenekar munkásságáról, míg valaki meg nem hal belőle. Érdekes, ezt még a Nirvanával is eljátszottak.
» A skatulyázás is szerintem egy furcsa dolog. Kimondottan a Schwarzer Engelnél kaptam meg, hogy utánozza a Rammsteint. De így. Könyörgöm, az industrial és a neue deutsche härte nem egy zenekarra jellemző, nem a Rammstein találta ki (!!!), így kár minden ebben a műfajban utazó zenekart Rammstein-klónnak hívni.

Ebbe a pólóba most szerelmes lettem, hagyjatok kérlek meghalni csendesen.

» Még egy dolog, ami mellett nem mehetek el: sajnos sok a hamisítás. Szót kell erről is ejtenem, mert belefutottam már én is pár helyen, hogy az amit vettem, nem eredeti. Ezt legelőször az adott termék minőségén lehet észrevenni, pl. pár mosás után az anyag nemes egyszerűséggel kopni kezd, töredezik a minta, vagy szétszakad a varrásnál. Vagy ha ékszer, eltörik, lekopik a festék stb.
Persze, ha olcsóbban szerzed be mindenféle kínai oldalról, ne is várj minőséget. Én azt mondom, inkább kiadok pár ezerrel többet egy olyan darabért, ami nem fog a mosógépből a ruhatemetőbe kerülni, mintsem egy nappal vásárlás után azonnal a kukába kerüljön. És szerencsére, tudom, hol kaphatok eredeti minőséget, de azt nem fogom most reklámozni, mert nem kapok érte semmit xD.
» Ugyancsak látok hamisítványokat más alternatív ruhákból, de azokról máskor értekeznék, ez a poszt már így is hosszú lett.