Mindenki erre várt, hogy szólaljak már meg a témában, hiszen ez egy metal csapat, és eddigi blogos pályafutásom alatt kevés fajtámbeli bloggerrel találkoztam, és mi az, hogy még egyáltalán nem szólaltam meg a témában. Nos, eddig kellett várnotok.

Mindenképpen hazánk indulójával kell kezdenem, mert hát miattuk is pazaroltam három órát erre az amúgy politikailag gyalázatos műsorra, aminek évről-évre romlik a színvonala. Örömmel töltött el, mikor láttam, hogy a Depresszió és a Leander Kills tagjai buzdítják a rajongótáborukat, hogy szavazzanak Örsékre, hogy igenis mutassuk meg, hogy nekünk magyaroknak nem csak a tingli-tangli, hamis hangokkal rendelkező produkcióink vannak, hanem létezik az a fajta zene, amiben a hangszerek tökéletes párt alkotnak az énekhanggal. Rendkívül büszke voltam a saját fajtámra, hogy megmutattuk, mennyire összetartó egy család vagyunk, és mindenkiben hatalmasra nőtt a remény, hogy másfajta figyelmet kap kis hazánk.

Februárban bevallom, még csak egyszer hallgattam meg a dalt, aztán április végén-május elején kegyetlen módon ráfüggtem, és persze, itt volt az ideje, hogy komolyabban utánanézzek az AWS munkásságának.

A produkciót látván és hallván sehol se találkoztam hamis hanggal, sehol se találkoztam a mozgás általi kifulladás nyomával, aminél gyakran az előadók tévesztenek, vagy bele se tudnak kezdeni a következő szóba/sorba. Pedig itt aztán minden volt, mint egy jó gulyáslevesben. Tudom, már késő, tisztában vagyok az eredményekkel, de ez nálam 10 millió/12 pontos előadás volt, és ezt semmi se változtathatja meg. Sőt, még a Lordi is odavonult a srácokhoz, meg a portugál Moonspell két tagja is. És ez a két név a metalos közösségben húzónévnek számít…

Viszont nem a fiainknak volt számomra kiemelkedő produkciója, de ezért tovább kell olvasnotok. Engem tuti valamikor megtaláltok majd egy AWS-koncerten. Most már olyan kötelező, mint a Depi. Just sayin’.

Mielőtt tovább olvasnátok, van valami, amit meg kell osztanom veletek:

A mi műfajunkban kezdenek kialakulni újabb alfajok, és sokan, az ún. elitisták ezt nem nagyon nézik jó szemmel. Az elitisták többnyire Metallica és/vagy Slayer rajongók (úgy 80%-ban), és nehezen fogadnak el bármit is, ami különbözik az ő megszokott stílusuktól, zenekaruktól, és kb. utálnak minden zenekart, akiknek nagyobb a hírnevük (saját meglátás, nem pontos definíció). Külföldön elég gyakori, és főleg a core alműfaj rajongói ellen irányul.
Az újonc műfajok közül még nekem is új a deathcore és a modern metal, amire már ráaggadták a pop-metal jelzőt. Sajnos a legutolsó Amaranthe album az határozottan a pop-metal lett, az új Kamelot is erősen legyengült arra a szintre. A modern metal még egy kialakulóban levő műfaj – szerintem -, így hagyni kellene neki időt, amíg megtalálja a saját stílusjegyét.

Tisztában voltam vele, hogy ki fogunk lógni a mezőnyből, de az, hogy az elitisták, vagy a nagy kritikusok nekiálltak vitatkozni, hogy az AWS metal/nem metal, az enyhén szólva arra késztetett, hogy fejjel játsszak wall of death-et a fallal. Egy gyönyörű színfoltot csináltak a fiúk ebben az amúgy egyre rosszabb műsorban, és inkább büszkének kellene lennünk…

Még szerencse, hogy a srácokat már várja Németország egyik nagy fesztiválja, a Wacken, sőt, ahogy hallottam hírekben, még egy díjat is kaptak a produkciójuk után, így Európa bekaphatja a harci f…t, hogy Radics Peti kollégát idézzem, az AWS minden szempontból győzött!!!

A számomra kiemelkedő produkciók

Észtország – Elina Nechayeva: La Forza
Operával indulni egy hatalmas kihívás, csakúgy, mint bármilyen metal/rock produkcióval. Viszont, mikor Elina elkezdett énekelni, egyszerűen a fejem búbjától a sarkamig libabőrös lettem, pedig abszolút nehéz engem ezzel a műfajjal meggyőzni (gondoljatok csak Tarjára). A ruha megoldását imádtam, határozottan hasznos ötlet volt ezt így kialakítani. Részemről a 2. legjobb produkció volt az egész mezőnyben, és azt hiszem, ezzel sokan egyetértenek.

Finnország – Saara Aalto: Monsters
Finnország a metal hazája, ezt tudjuk. 2006-ban tarolt a Lordi, 2008-ban megpróbálta a Teräsbetoni, azóta pedig egyetlen érdemleges produkciót se küldtek, ami amúgy rájuk jellemző. Már ott is beleszólt a politika? Pedig a sisu az bennük van… ha ez a dal picit rockosabb lenne, garantáltan jobbra jutott volna. Bár így is megelőztük…

Dánia – Rasmussen: Higher Ground
Még egy tagja Skandináviának, de könyörgöm, nézzétek már meg, ilyen viking gyönyörűségek adták elő ezt a csodát! Tudjátok, nálam a viking mitológia igencsak a szívem csücske, és próbálok nem metal körökben mozogni, így rendesen meg is lepődtem, mikor ezt megláttam… kb., mintha kiléptek volna az egyik regényemből. Simán el tudnám képzelni egy betétdalnak a viking időkben játszódó sztorimnak egy hatalmas csata előtt.

A „Te meg mi a francot keresel itt?” kategória abszolút győztesei

Norvégia – Alexander Rybak: That’s How You Write A Song
Mamámnak ez a produkció tetszett a legjobban, pedig nekem már 2009-ben se tetszett. Nem elég, hogy Zac Efron norvég verziója, a tinilányok biztos odavannak érte, és gondolták a norvégok, hogy hátha ez a recept beválik még egyszer. Szerencsére, nem sikerült, de így is megelőzött minket.

Ausztrália – Jessica Mauboy: We Got Love
A dal maga nem rossz, de a kiscsillag hiába tiszteletbeli tagja az egész versenynek, semmi keresnivalója sincs itt. Ennyi erővel vonjátok már be Amerikát meg Grönlandot is, bár akkor Worldvision lesz, nem Eurovision… mindegy. Számomra abszolút olyan érzést keltett, hogy ez nem erre a versenyre való.

Moldova – DoReDoS: My Lucky Day
Az első pár pillanat után kapásból a Magna Cum Laude Pálinka dala jutott eszembe, ami azért enyhén szólva úgy tűnt, hogy egy nagyon ocsmány másolás. Onnantól kezdve a produkció süllyedt és süllyedt, és nem tudtam többé ettől a vonatkoztatástól elszakadni. Meg a kivitelezés is egy unalmas délutáni talkshow egyik táncos elemének tűnt. Úgy látszik, sokan szeretik a talkshow-kat, hogy a 10. helyig jutottak.

Izrael – Netta: Toy
Avagy a csirkedal a májusfájnak öltöztetett meggyfától. Ne haragudjatok meg, de ez számomra olyan ingereket váltott ki, hogy nem tudok pozítivan nyilatkozni róla. Szerintem borzasztó. Ennyi erővel legközelebb a brémai muzsikosok is menjenek ki, vagy a Macskarisztokraták, vagy akármi más, de én még ennyire komolytalan indulót Verka Serduchka óta nem láttam. De az a dal annak idején annyira jó volt, hogy mára egész megszerettem. És ez tőlem ritka. Nagyon-nagyon ritka.
Ja, és amíg el nem felejtem, sokaknak Izrael még csak Európa közelében sincs, de hogy most a bögyében van, az biztos. Vetekszik Ausztráliával. Fel nem tudom fogni, hogy ez a dal hogy a fenébe győzhetett…

Svédország – Benjamin Ingrosso: Dance You Off
Több helyen olvastam erről az indulóról, hogy a dalában minden van, ami napjaink popzenéjében benne van. Nekem néhai Michael Jackson jutott róla eszembe. Mozgás is, hang is, egy az egyben copycat. Hiába jutott a 7. helyig, sokkal lejjebb kellett volna végeznie. A zsűri nem ismerte soha Jacko-t, aki történelmet írt?

Ciprus – Eleni Foureira: Fuego
Beyoncé tánclépéseit lopva még egy énekesnőre nagyon emlékeztetett a ciprusi induló, csak lövésem sincs, hogy kire igazából. Arra figyeltem fel, hogy a sok férfi a tánca miatt sokat szavazott rá… szerintem mind tudjuk, mi járt a fejükben, bár lehet, hogy ez csak az én agyszüleményem. De a 2. helyre elég volt. Bár ő nyert volna inkább, könnyebben le tudnám nyelni…

A többiek közül nem találtam olyat, akit említenem kellene. De sajnos rossz látni, hogy alig volt kiemelkedő, és többet találtam, akik épphogy említésre méltóak. Negatív reklám is reklám, azért is linkeltem be, hátha valakinek tetszik.